Szandi nagyon veszélyes hobbija miatt aggódik a családja

Szandi
Vágólapra másolva!
Szandi 2018-ban talált rá a légtornára, aminek azóta is nagy szerelmese. A különleges extrémsportot amatőr szinten űzi, most mégis olyan felkérést kapott, amiről sokan álmodni sem mernek.
Vágólapra másolva!

Idén kerül először megrendezésre a Budapesti Légtorna Fesztivál, mely az artistaművész Vincze Tünde kezdeményezésére valósulhat meg. Sok hazai hírességgel áll kapcsolatban, akik nagyon szívesen mondtak igent Vincze felkérésére.Így többek között olyan sztárok vállalták a részvételt a látványos programon, mint Szandi, Kollányi Zsuzsi, Gelencsér Timi és Pásztor Anna is, a műsorvezetők Köllő Babett és Kovács Áron lesznek.

Szandi a Blikknek elárulta, hogy régi vágya teljesül a felkérés által, ugyanis a légtorna szeretetét édesanyjától örökölte, akinek dédelgetett álma volt, hogy egyszer artista lesz, ezért az ő tiszteletére is űzi ezt a sportot.Szandi párt is kapott a produkcióhoz, egy profi artistát - Szlavkovszki Zsoltot – akire teljesen rá lesz utalva a fellépés során, ugyanis csak ő fogja tartani az énekesnőt a magasban.

Az egész család nagyon aggódik a fellépés miatt, mert Szandi eddig csak biztosító kötéllel gyakorolt. Ő viszont nagyon várja és egyáltalán nem fél. Elmondása szerint kifejezetten motiválja, ha van egy kis veszély és egyébként sem menne fel a magasba, ha nem lenne száz százalékig biztos magában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!