Ott vagyunk a csoportkörben, és a mai napon ez volt a legfontosabb számunkra.
Ugyanakkor szerettünk volna győzni ma is, és 100 százalékot adni a pályán, valljuk be, ez ma nem sikerült. Ki fogjuk elemezni a mérkőzést, és meg fogjuk találni ennek az okait" - mondta Csercseszov az Origo kérdésére.
"Attól függetlenül. hogy mi hogy játszottunk, az ellenfél is a csoportkörbe-jutásért küzdött, de azért még tény, hogy ennél jobban kellett volna játszanunk. Lehet, hogy mentálisan ez nem könnyű helyzet az első meccsen aratott siker után, de meg kell tudni ezzel birkózni" - mondta a szakvezető, aki ugyanakkor elhárította az első európai kupameccsén pályára lépő ifjabb Lisztes Krisztiánra vonatkozó kérdést.
Ami a főtáblán szembejövő csapatokat illeti, jó lenne egy olyan sztárcsapat, amelyiknek a stílusa fekszik nekünk
- válaszolta Csercseszov az Origónak arra a kérdésre, hogy van-e olyan ellenfél, amelyiknek örülne a pénteki sorsoláson.
Ahogy tegnap mondtam, mindig a legrosszabbra készülünk, és ha nem is az jött be, azért mégis frusztráló, hogy nem tudtuk nullára lehozni a mérkőzést.
Az igazat megvallva nem is játszottunk ma igazán jól, tudat alatt biztos benne volt azért a csapatban az első meccsen aratott 4-0-s győzelem. De azért a kapott gól nélküli meccs lett volna az igazi" - mondta Bogdán Ádám az Origo kérdésére.
"Becsülettel harcolt az ellenfél, és sokáig nem tudott ugyan komoly veszélyt kialakítani, de, a meccs végén már valóban voltak komolyabb helyzeteik, és látszott, hogy nagyon fontos számukra, hogy győzelemmel zárják ezt a selejtezősorozatot" - válaszotta a rutinos kapus.