Mióta pénzeli Soros György Márki-Zay Pétert és mit kért érte? - videók

Kész Zoltán és Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Több alkalommal is több százmillió forinttal támogatta Márki-Zay Péter mozgalmát egy Soros Györgyhöz köthető szervezet az elmúlt időszakban, a végösszeg milliárdos lehet. A támogatás jogszerűsége mellett az is fontos kérdés, hogy vajon az amerikai tőzsdespekuláns miért támogatta a bukott kormányfőjelölt mozgalmát, és a pénzért cserébe milyen elvárásai voltak. Az elmúlt évek nyilatkozatait alapul véve egyértelmű, hogy Soros a pénzéért cserébe az általa hirdetett ideológiák képviseletét várta el Márki-Zaytól és a baloldaltól. Ezek közé tartozik az illegális migránsok korlátlan beengedése, a határzár lebontása, a teljesen észszerűtlen energetikai szankciók támogatása és az LMBTQ-propaganda felvállalása is. A pénzek pedig már legalább 2019 óta érkeztek.
Vágólapra másolva!

Több százmillió forintos támogatás érkezett még júniusban is Amerikából a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak egy alapítványtól – árulta el egy podcastban Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje. Hódmezővásárhely polgármestere azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, ami közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és

feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt.

Az amerikai szervezet ügyvezető igazgatója egyébként az a New Yorkban élő Korányi Dávid, aki Bajnai főtanácsadója volt 2010 előtt, jelenleg pedig Karácsony Gergely nemzetközi kapcsolatait szervezi, és urizáló életmódjával került a hírekbe tavasszal.

Soros György utasításait követi Márki-Zay Forrás: MTI

Már három éve jön a pénz Márki-Zayhoz

Az amerikai kampánytámogatásokra Márki-Zay már 2019-ben is célzott. 2019 májusában, mint a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője, egy hétre az Egyesült Államokba utazott Kész Zoltánnal együtt. Kész amerikai előéletéről és Soros-hálózattal való kapcsolatáról korábban már több cikk megjelent a magyar sajtóban.

Márki-Zay 2019. május 5-én Soros blogjának, a 444-nek azt nyilatkozta az útról:

Más nyilatkozatában Márki Zay elismerte, hogy ez egy pénzgyűjtő körút.

Az út alatt Soroshoz köthető szervezetekkel találkoztak,

de titkolták, pontosan kikkel. Márki-Zay azt beismerte, hogy találkozott a szintén Soros által pénzelt Human Rights First nevű szervezettel. Amit tudni lehet még, hogy a partnerek között szerepelt a German Marshall Fund, amelyet támogat Soros Nyílt Társadalom Alapítványa és a szintén Soros által pénzelt amerikai Helsinki Bizottság.

Kész Zoltán és Márki-Zay Péter az Egyesült Államokban

A pénzgyűjtő út Márki-Zay szerint sikeres volt:

– írta MZP 2019. május 5-én az útról.

Vagyis a pénzek már három éve érkeztek az Egyesült Államokból.

Márki-Zay az Action for Democracyról is beszélt már egyszer, idén márciusban, amikor bevallotta, hogy szövetséget kötött Sorosék amerikai kampánycsapatával. „Adományokból kampányolok, transzparensen, az elszámolásokat határidőre nyilvánosságra hozom. Zömmel hazai kisadományozók pár ezer forintjaiból dolgozunk, de pár napja megállapodást kötöttünk a Marton Kati által irányított amerikai Action for Democracy nevű szervezettel, mely kint élő magyaroktól gyűjt pénzt a kampányunkhoz."

Csakhogy

most már bevallja, a pénz nagy része Amerikából érkezett, nem hazai kisadományozóktól.

Sokatmondó, hogy a kampány alatt nemcsak Kész Zoltán volt az Egyesült Államokban, de Márki-Zay kampányfőnöke, Gurzó Ákos is.

Súlyos következmények lehetnek

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, az eset jogi aggályokat is felvet, mert pártot külföldről nem lehet finanszírozni. Hozzátette, Márki-Zayék visszaéltek a joggal, amikor egy egyesület számlájára kapták külföldről a pénzt. Az már csak hab a tortán, hogy a szervezet, amelyik több százmillió forintot utalt Márki-Zayéknak, ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz – egészítette ki. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője azt mondta,

Szerinte az már biztos, hogy a pártfinanszírozás szempontjából tiltott külföldi pénz került a baloldali kampány gépezetébe, ezért súlyos gazdasági és politikai következményekkel számolhat a baloldal, ha visszaélésekre derül fény.

A KDNP frakciószóvivője szerint több kérdést is felvet Márki-Zay Péter és a baloldal külföldi kampányfinanszírozásáról a korábbi miniszterelnök-jelölt nemrég elhangzott néhány mondata. Egykori szövetségesei arra gyanakszanak, hogy a fel nem használt pénzeket a bukott miniszterelnök-jelölt mozgalma egyszerűen megtartotta. Nacsa Lőrinc videónyilatkozatban arra a kérdésre várja a baloldal válaszát, hogy kivel tartották a kapcsolatot Soros György szervezeténél, és beszélt-e Márki-Zay Péter személyesen Soros Györggyel.

Mire költhették a baloldali pártok a több százmilliós támogatást? Forrás: shutterstock.com

Illegális migránsok beengedése

Mindezek után joggal adódik a kérdés, hogy a több százmilliós támogatás fejében mit várhatott el a baloldali pártoktól és Márki-Zaytól Soros György.

Első helyre mindenképpen a magyar határt védő kerítés lebontását és az illegális migránsok betelepítését érdemes tenni. Soros már 2015 óta több cikkben, elemzésben állt ki a migránsok európai befogadása mellett. Korábban arról írt, hogy évente egymillió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak. Amióta azonban az Orbán-kormány nemet mondott az illegális bevándorlók betelepítésére és megépítette a határzárat, azóta Soros György és szervezetei folyamatosan emiatt támadják Magyarországot.

Márki-Zay Péter még tavaly ismerte el, hogy lebontaná a határkerítést és beengedné az illegális migránsokat Magyarországra.

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje egy interjúban beszélt arról, hogy ő is bevándorláspárti álláspontot képvisel.

Tehát Márki-Zay pontosan ugyanazt képviseli, mint Soros György, és minden bizonnyal ezért kapott százmilliókat az amerikai tőzsdespekulánshoz köthető egyik agytröszttől.

Az LMBTQ-propaganda és a baloldal

Második helyre az LMBTQ-propaganda korlátlan magyarországi támogatását tehetjük. Soros György szervezetei évtizedek óta küzdenek azért, hogy az óvodákban és iskolákban korlátlanul lehessen terjeszteni ezeket a zavaros ideológiákat. Mint arról az Origo korábban beszámolt, a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseinek megkerülésével folytatnák az LMBTQ-szervezetek az iskolákban folytatott genderpropagandájukat, amellyel az elmúlt években kiskorúak ezreit érzékenyítették az LMBTQ-propaganda iránt.

A Magyar LMBT Szövetség weboldalán elérhető pénzügyi beszámolók szerint tevékenységüket több millió forinttal támogatta mások mellett az Európai Bizottság, a norvég alap (NCTA), Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa,

valamint a brüsszeli székhelyű nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transz és Interszex (LMBTI) európai egyesület is.

A LMBTQ-propagandát népszerűsítő "drag queenek" minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy gyerekeket befolyásoljanak. Nyugaton már rendszeresen bejárnak az iskolákba érzékenyítő programokat végezni, Sorosék is támogatják ezeket az előadásokat (a kép illusztráció, az Egyesült Államokban készült)

Később egyértelműen kiderült, hogy a Magyar LMBT Szövetség javaslatai kerültek bele egyes baloldali pártok 2018-as programjába. A baloldali pártok, és köztük Márki-Zay is ma már nyíltan kiáll a genderideológia mellett, ám a Bajnai-kormány még titokban teremtette meg az óvodaérzékenyítéshez szükséges jogi feltételeket, amelyek eltörléséhez a 2010-es kormányváltásig kellett várni. Támogatása fejében Soros György minden bizonnyal az LMBTQ-propaganda felvállalását is kérhette a baloldali pártoktól.

Külföldi finanszírozóik érdekeit követik a baloldali pártok

- minderről már Deák Dániel beszélt az Origónak. A XXI. Század Intézet elemzője szerint egyre világosabb, hogy a balliberális pártok azért mentek szembe a magyar érdekekkel, mert külföldi finanszírozóik elvárásait kellett teljesíteniük.

De kik is kezelték a baloldalon a több százmilliós amerikai kampánypénzt? A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje szerint ez konkrétan Karácsony Gergely kampánycsapata volt. Így pedig lassan azért összeáll a kép, érthetővé válik Karácsony és Márki-Zay nagy barátsága. Mert jogosan merül fel, hogy korábban ugyaninnen, a tengerentúli forrásokból származhatott az a rengeteg hirdetési pénz is, amit Karácsony Gergely kudarcos előválasztási kampányára is elköltöttek. Az a pénz, amivel a főpolgármester a mai napig nem számolt el - hívta fel a figyelmet Deák Dániel.

A magyar baloldal is elzárná a gázcsapokat Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Stefan Sauer

Szankció és háborúpárti álláspont

Úgy látja, Márki-Zay továbbá azt is kikotyogta, hogy az áprilisi kudarc sem szegte a támogatók kedvét.

A baloldal immáron egyre nyíltabban vállalja, hogy a magyar érdekek ellen dolgozik külföldi pénzből. Így az várható, hogy továbbra is a magyar nemzeti érdekekkel mennek szembe, ugyanazt az álláspontot fogják képviselni, mint a nyugati elvbarátaik, magyarul szankció- és háborúpárti álláspontot képviselnek majd továbbra is - emlékeztetett az elemző.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!