Hazudott az RTL Klub, megalázták az X-Faktor versenyzőit

X-Fktor
Vágólapra másolva!
Az X-Faktor egykori versenyzője azt állítja, hogy az RTL Klub dolgozói példátlanul megalázóan bántak vele. Miközben az RTL Klub álságosan azt játssza, hogy mindig az elesettek, a kisemberek mellett van, - elég megnézni az RTL Híradó hazug propaganda-riportjait -, a valóságban saját embereit is gátlástalanul megalázza.
Vágólapra másolva!

A Redditen is megjelent az a plakát, amit azokról a versenyzőkről tett ki az RTL KLub, akiknek semmi esélyük sem volt bejutni az X-Faktor élő adásaiba.

A képnek címet is adtak a a szerkesztők: "Az estélytelenek". Az eset elképesztő felháborodást váltott ki, többen szervezkedni kezdtek, el akarták távolítani a megalázó fotót a közösségi médiából.

A poszt alatt megszólalt az X-Faktor egykori versenyzője is, aki egy korábbi szériában, 17 évesen próbált szerencsét és eljutott a mentoros selejtezőig. Mint írja, az első körben egy kis öltözőben énekeltek ismeretlen emberek előtt, ahova 6 dalt kellett magával vinnie.

"Amikor bementem a terembe, ők valasztották ki a listáról, hogy mit énekeljek: egy akkoriban nagyon népszerű előadó legnépszerűbb dalát. Itt rögtön megmondták, hogy továbbjutottam a következő fordulóba, és hogy majd keresnek a részletekkel kapcsolatban. A következő fordulón vették fel a székhaz előtti tömeget, minden mondva van, hogy mit csinálj, többször felveszik ugyanazokat a dolgokat. Itt már megvan, hogy kik fognak bejutni az élő adásba, hiszen itt veszik fel azokat is, amikor a tömegben "random" meginterjúvolnak embereket, akik utána az élőben lesznek. Ezen a fordulon egyébkent egy ismeretlen RTL-es dolgoző előtt kellett énekelni acapella egy picike kis öltöző helyiségben" - kezdte részletesen a versenyző.

"Ezután 1-2 hónappal volt a mentoros forduló.

Amikor megérkeztem és mondtam a nevemet, a fickó, aki üdvözölte és továbbirányította a versenyzőket, nem találta a nevemet a nagy listán, ezert megkérdezte, mit fogok énekelni. Mikor elmondtam, vágott egy "jaaa oké" fejet és előhúzott egy másik listát, amin az én nevem szerepelt pár másikéval együtt" - írta hosszú posztjában a versenyző, akit ezután félrevezettek egy külön öltözőbe, nem oda, ahova a versenyzőket szokták. Kísérő nem mehetett vele, és elvették tőle a telefonját is, mondván, tilos bármilyen felvételt készíteni.

Forrás: X-Faktor/Instagram

"Azt mondták, hogy nem énekelhetek be, mert a folyosón forgatas zajlik. Amikor behoztak egy másik srácot az öltözőbe hozzám, és kiderült, hogy tőle is ugyanattol az előadótól kértek dalt, kezdtem kapizsgálni, mi történik, és sajnos be is igazolódott.

és mindenki szar nyilván (mivel nem engedtek minket beénekelni és nyomást gyakoroltak ránk), hogy aztán hirtelen majd megjelenjen a fasza gyerek, aki végre fantasztikusan énekli az ezredjére hallott dalt" - írja, hozzátéve, mennyire megalázó volt számukra az egész helyzet.

"Ők úgy tettek, mintha semmi sem törtent volna. Amikor bejelentettem, mit fogok énekelni, már akkor fujjoltak torkuk szakadtábol (a színpad mellett állnak munkások, akik mindig mutatják és mondják a közönségnek, hogy éppen mit kell csinálniuk). Mivel 17 évesen még csak jogilag korlátozottan voltam cselekvőképes, long story short nem volt érvényes az általam aláírt szerződes, így

jogi úton elértük, hogy ne kerüljek bele az adásba, és ne alázzon meg az RTL Klub az egész orszag előtt.

Mondanom sem kell, hogy utána évekig nem volt túl sok kedvem énekelni a megaláztatás után. Nem volt soha rossz hangom és most sincsen, tapasztalt színpadi fellépő voltam már akkor is, de az ilyesfajta mentális nyomás szerintem szinte bárkit kihozna a normális ritmusábol. Szóval sok helyzetben ne higgyétek azt, főleg hasonló "jaj, már ezredjére ugyanaz a dal" szitukban, hogy feltétlenül szar hangja van az illetőnek, persze simán az is benne lehet, de valószínűleg szimplán csak mesteri nyomást gyakoroltak ra hasonló módon előtte, hogy véletlenül se sikerüljön jól" - számolt be a versenyző.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!