A vendégcsapatból Omar Jahja hiányzott. A mérkőzés nyolcadik percében minden néző felállva, néma csendben emlékezett a 2009-ben meggyilkolt román beállóra, az egykor a Dinamóban, majd Veszprémben is 8-as számú mezben játszó Marian Cozmára, aki szeptember elején lett volna 40 éves.
A tavaly őszi bukaresti meccshez képest sokkal lendületesebbé vált a románok játéka, így jó ritmusban zajlott a találkozó, és minden percre jutott egy találat. A 14. percben még a bukarestiek vezettek, utána azonban kettesével szerezte góljait a Magyar Kupa címvédője, amely támadásban és védekezésben is jóval hatékonyabban, pontosabban, kevesebb hibával kézilabdázott.
A Veszprém 16-11-re elhúzott, az első félidő utolsó két gólját azonban a hazaiak szerezték.
Momir Ilic veszprémi vezetőedző a második felvonásban már három perc után időt kért, mert egy 3-0-s szériával egyenlítettek a románok. Újra kiválóan védekezett a Dinamo, amely már 18-16-ra vezetett, amikor hat perc után megszületett a vendégek első találata. Ezzel ismét felvették a meccs fonalát a bakonyiak, és egy 5-1-es sorozattal megint elléptek kettővel. A házigazdák a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltottak, majd a Veszprém is ezzel próbálkozott.
Három és fél perccel a vége előtt emberelőnybe került a román bajnok, az utolsó perc mégis egygólos vendégvezetéssel kezdődött. Mohamed Mamdouh betalált, a Veszprém utolsó támadása viszont sikertelen volt, így igazságos döntetlennel zárult a meccs.
A hazaiaknál Andrij Akimenko hét, Ali Zein hat, Lazar Kukic öt gólt lőtt. A túloldalon Petar Nenadic és Mikita Vajlupov hét-hét, Bjarki Már Elísson és Jehia el-Dera négy-négy találattal, Rodrigo Corrales 12, Vladimir Cupara három védéssel zárt.
A két csapat hatodik egymás elleni tétmérkőzésén egy román és négy magyar siker mellett először született döntetlen.
A januári olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt szünet következik a BL-ben, a 11. fordulót február 8-án és 9-én rendezik. A Veszprém hét győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, a Szeged négy sikerrel és hat vereséggel zárta az őszi szezont.
Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló, A csoport:
Dinamo Bucuresti (román) - Telekom Veszprém 31-31 (13-16)
lövések/gólok: 52/31, illetve 48/31
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 4/4
kiállítások: 2, illetve 6 perc
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | THW Kiel | 14 | 10 | 2 | 2 | 410-379 | 31 | 22 | GY D GY GY GY |
2. | Aalborg Handball | 14 | 8 | 3 | 3 | 430-382 | 48 | 19 | V GY GY GY D |
3. | Paris Handball | 14 | 8 | 5 | 1 | 431-412 | 19 | 17 | GY GY GY V GY |
4. | Vive Kielce | 14 | 6 | 4 | 4 | 413-402 | 11 | 16 | V D V GY D |
5. | RK Zagreb | 14 | 6 | 6 | 2 | 373-373 | 0 | 14 | GY V GY GY V |
6. | MOL Pick Szeged | 14 | 6 | 7 | 1 | 401-414 | -13 | 13 | GY GY V V V |
7. | Kolstad | 14 | 5 | 8 | 1 | 393-401 | -8 | 11 | V V V V GY |
8. | HC Eurofarm Pelister | 14 | 0 | 14 | 0 | 333-421 | -88 | 0 | V V V V V |
Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit!