Szeretem a konflisokat. Szeretek Bécsben konflissal körbeutazni, közben valami finomat majszolni, inni is, mindezt tavasszal. Egyszer egy konflisos felengedett a bakra is, ahonnan teljesen új perspektívák tárultak elém, nagyon élveztem, és egyetértettem a konflisossal, hogy ez egy életérzés. Lebensgefühl. Még csak nem is zavart a bakon lévő ülőalkalmatosság rugóinak ütemes nyikorgása. Az a nyikorgás, ami egy borús novemberi hétvégén, a Budapest-Nyíregyháza-Budapest tengely 115 kilométer per órás átlagsebességgel való megtétele alatt viszont rettenetesen zavart a kékmetál fullextrás egyhatos Loganban. Nem Lebensgefühl, az biztos, a román kifejezést meg nem ismerem.
A nyikorgás azonban csak az egyik párhuzam, amit a konflis és Dákország büszkesége között találtunk: a vezető - és társa - ugyanis konkrétan a bakon ül, és ha nem is konflison, de legalább egy szekéren érzi magát. Néha az érzés olyannyira eluralkodott rajtam, hogy dalra fakadtam, ami nem aratatott különösebb sikert a többi utas körében. A szekérpárhuzam egyébiránt akkor nyer jelentőséget, amikor az ember mellett elszáguld egy Romániába igyekvő kamion-konvoj, és két kézzel kell ellenkormányozni a beszippantó hatást. Nem baj, gondoltam, meg kell szokni - fullextra 2,8 millióért, nem elhanyagolható tényező.