Alkonyi sárgulás - Pannónia P12

Sokan jelképesnek tartják, hogy miközben a Titanic javában süllyedt a jeges óceánba, az egyik szalonban rendületlenül játszott a zenekar. Tulajdonképpen valami hasonló történt 1974-ben Csepelen is, ahol a motorkerékpár-gyártás befejezéséről szóló döntés ellenére lelkesen folyt a fejlesztés. Az utolsó mohikánnak is nevezhető P12-es történetét Ocskay Zoltán  foglalja össze.

Gyorsan húzzuk ki az első bekezdést a P12-esünkkel kapcsolatos bíráló levelekből: igen, tudom, ilyen szín-összeállítású oldalkocsis motorkerékpár nem is volt. De lehetett volna, és ha jobban megnézzük a fogatot, kár, hogy nem csináltak valami hasonlót Csepelen. Vagy Vácott, az oldalkocsikat készítő MHD gyáregységben. Esetleg félúton, Újpesten, mert ha komolyan vették volna a vásárlókat, akkor nem kapcsol kényszerűségből fekete oldalkocsit a sárga motorjához minden, utasszállító alkalmatosságra vágyó P12-tulajdonos.

A képeinken szereplő, restaurált motorkerékpárt is szólóban vették hajdan, és utólag szerezték be hozzá az oldalkocsit, persze, fekete színben, ahogy elérhető volt, és első tulajdonosa megtartotta a színkombinációt mindvégig. A közel harminc évet közepes állapotban túlélő motorkerékpárt megvásárló új gazda azonban eldöntötte, olyan fogatot készíttet a restauráló Old Motors céggel, amely hajdan nem létezett, pedig jól nézett volna ki.

Az 1958-tól nagy sorozatban készített OK-3 oldalkocsikat, illetve a fejlesztett változatokat csak elvétve fényezték a feketétől eltérő színűre - volt például egy csehszlovák rendelés, amelyben meggyvörös színben kérték a csónakot és a sárvédőt is -, de nem szabad elfeledni, hogy a legtöbb Pannónia feketében készült, így a színtalálkozás természetes volt.