Oroszlános jókedv - Peugeot 1007 1.4 HDi Trendy

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! Ezt a mondatot az utóbbi pár napban többször hallottam, mint eddig egész életemben. Kicsi is, sárga is, mégsem a földalatti, és nem is olyan lehangoló. A színvariációk sora és az 1007-ből áradó fiatalos lendület garantáltan mindenki szívébe oroszlános jókedvet varázsol.

Peugeot 1007 az Autósmoziban > képgaléria

Rendkívül könnyen vezethető az 1007. A vezető magasan ül, átlátja a forgalmat, mégsem billeg az autó, kanyarokban mintha dróton húznák, és még gyorsabb tempóban sem érezni, hogy kitörni készülne az ívről. Közhely? Az, de engem mégis meglepett, hogy ennyire kezes a járgány, és külön örülök neki, hogy a kicsit könnyű kormányszervó ellenére a kuplung kellemes ellenállást tanúsít, a fékek pedig kifejezetten jól dolgoznak.

A váltón látszik, hogy az autó le sem tagadhatná francia mivoltát. Már ismerősként üdvözlöm a krómszínű fémbetétet a váltógombon, és a bajuszkapcsolókat is használja más modelljeiben a PSA-konszern. A váltó működése egyébként szintén franciás, kissé akadozik, de hamar ráállt a kezem, és a teszt végére csak hirtelen mozdulatoknál nem találtam be elsőre a fokozatba.

Két személlyel és csomagokkal töltöttük el a hétvégét, az utasom, én és az 1007. A városi kavircolás után jó volt kiszabadulni egy kicsit az autópályára, és a hegyek közé. Vagyis azt gondoltam, hogy jó lesz, és valóban találtam benne pozitívumot, bár tagadhatatlanul nem az autó menetdinamikájában. Hiába, az egynégyes dízelmotor csodákra nem képes, de azért a 130 km/óra egyáltalán nem esik nehezére, és 150-160 körül sem érzi rosszul magát.

A Zemplén rosszabb minőségű útjain azonban újabb kellemes meglepetésben volt részem, kizárólag a keresztbordákon döccen erőszakosan a futómű, az úthullámok és a durvább hibák sem okoznak neki problémát. Budapestről elindulva, Gyöngyös magasságában döbbentem rá, hogy százharmincnál, miközben halkan szólt a zene, mi szinte normál hangon beszélgetünk. Nagy piros pont a Peugeot hangmérnökeinek a kellemesen halk utastérért, amely valószínűleg részben annak köszönhető, hogy a blokkot kissé süllyesztve betolták az utastér felé, a műszerfal alá.

Belülről csak a műszerfal feletti óriási lapály látszik, ami igencsak megnöveli a biztonság- és térérzetet. Erre a részre kerültek a már korábban említett, cserélhető textil betétek, de ez még mind semmi, ugyanis az üléshuzat belső részét is cipzárral rögzítették, így az is mosható. Arról persze nem szól a marketing, hogy mi van, ha a gyerek reggelije nem csak ezt a részt tiszteli meg. Nyilván inkább arra gondolhattak a tervezők, hogy a gyerek reggelizzen otthon, viszont a fokozottan igénybevett részeket lehessen mosógépben is mosni. Az autó belterét egyébként nem csupán ezek a felületek dobják fel, ugyanis a műszerfal két középső légbeömlőjén a műanyag gyűrű, valamint az első és hátsó könyöklők színét is egyénileg választhatja ki a tulaj.

Miközben az üléshuzatot tanulmányoztam, rábukkantam egy-két újabb tárolóhelyre is, például a jobb első ülés alatti fiókra, vagy a hátsó szőnyeg alá rejtett rekeszre. Én itt tartanám például a csomagtartóban szánkázásra ítélt apróbb dolgokat, amikre nincs szükség naponta, de jó, ha kéznél vannak, és nem kell értük kipakolni minden csomagot hátulról. Ide tenném például nyáron a jégkaparót, vagy a gyerek játékait, amikkel utazás közben szeret játszani. A csomagtérben egyébként rögzítő fülek, és háló állja útját az egyik oldalról a másikra átguruló pakkoknak.

Egy darabig tartottam magam ahhoz az elmélethez, hogy az 1007 a szinglik autója, a gyermekesek ugyanis nem igazán szeretik a kétajtósokat, mert míg nem tud magától bemászni, nehéz a kicsit hátulra beemelni és bekötni. Nagyobbacska utódoknál már nem fenyeget ez a veszély, és szerintem a gyerekek is legalább annyira élveznék az elektromos ajtót, mint barátaim, akik legalább tíz-tizenöt évet fiatalodtak, miközben előbb kinyitották, beültek, majd bezárták az ezerhetet, azután újra kinyitották, kiszálltak, bezárták, majd az egészet kezdték elölről. Közben pedig a földalattit és a Kodály köröndöt emlegették.

Az intenzív teszt közben kiderült például, hogy az elektromos ablakok mellett az ajtókat is ellátták becsípődés-gátlóval, valamint az akkut védendő, a rádió tizenöt perc után kikapcsol. A kis Peugeot átjáróház volt, mindenki megnézte, és mindenki ki akarta próbálni. Beleültek, és még a konzervatív ízlésűek is találtak benne olyan megoldást, amelynek ötletességét el kellett ismerniük. Egy alkalommal például egy nyugdíjas mérnökember jött oda hozzám, és lelkesen dicsérte a tolóajtós megoldást, és egyet kellett vele értenem. Ez az élmény segített egyébként felszínre hozni a tolóajtók iránt érzett, eddig elfojtott szimpátiámat, és határozottan nem hiányzik a dörrenés és a csattanás, amivel a korábbi, nem automatizált ajtók záródnak.

A kényelemmel kapcsolatban csak apróbb kifogásaim lehetnek, ugyanis a magasságállítónak köszönhetően szinte teljesen sikerült méreteimhez idomítani a vezetőülést. Négy dolog hiányzott mégis a boldogsághoz: egy kicsivel több oldaltartás az ülőlapon, egy derék- és egy kartámasz a támlán, valamint könyöklő az ajtókon. Az üléseket egyébként nagyon könnyű mozgatni, egyikhez sem kell nagyobb erőt kifejteni. Az első székeket egy kézzel előre lehet csúsztatni-dönteni, és vissza is találnak a beállított pozíciójukba. Városi kisautóknál kiváló megoldás a hátsó ülések sínen való mozgatása, attól függően, hogy lábtérre, vagy csomagtérre van-e éppen szükség. Ennek továbbfejlesztett változata az osztott hátsó ülés, így ugyanis hátulra befér akár egy felnőtt is, és még a csomagoknak is jut hely.

Mennyire ért a saját autójához?

A Peugeot 1007 egyszerre nagy és kicsi, és ez korántsem ellentmondás! Nem szélesebb, mint egy átlagos kisautó, viszont magasabb, és akkora fejtér van benne, hogy még az egyterűekhez szokott utasokon sem lesz úrrá a klausztrofóbia. Kis elmélkedés után pedig sikerült megérteni a kis dízelmotorok értelmét is: takarékosak, mégis ugyanúgy használhatóak, mint egy benzines erőforrás. Kevésbé pörgősek, ám ugyanúgy lehet velük autózni, kihúzatva a fokozatokat, visszaváltogatva, vagy ötödikben krúzingolva. A kis dízelek benzinesekhez méltó karakterisztikájával pedig vásárlói réteget nyerhetnek maguknak a gyárak, vagyis azok is megkedvelhetik őket, akik eddig a másféle vezetési stílustól idegenkedve, kerülték az olajosokat.

A piszkos anyagiak és a választék előtt, még utoljára következzen a válasz arra a kérdésre, amelyet már valószínűleg minden olvasónk feltett: lehet-e nyitott ajtóval autózni az ezerhéttel? Lehet, de nem szabad. Ezt legalábbis a józanész diktálja így, na meg hideg időben a huzat. Elhúzott ajtónál egyébként csilingelni kezd a nyitott ajtóra figyelmeztető jel, ami hosszabb távon rendkívül idegesítő. Menet közben nem lehet kinyitni az ajtót, még lassú araszolásnál sem. Egyébként lemerült akkumulátornál is be lehet jutni a kocsiba, ugyanis a termetes kilincsekbe kapaszkodva, kézzel is elhúzható az ajtó, ez azonban alaphelyzetben nem üzemszerű használat, és árt az elektromos motornak.