A francia kapcsolat - Peugeot 504

Nemigen lehet olyan hetvenes évekbeli francia filmet látni, amelyben ne bukkanna fel a Peugeot 504-es. Habár sosem osztottak rá főszerepet, mégis vonzza a néző tekintetét. Egy hazánkba került példányt mutatunk be.

Bent lenyűgöző tágasság fogad, és az élénk színű kárpitozás is javítja a térérzetet, bár erre nincs nagy szükség, hiszen szinte fejedelmi a helykínálat. Mind az első, mind a második üléssorban elfér az ember akár keresztbe tett lábbal is, és hátul még három utasnak sem kell szorongania. Hosszú távra persze kényelmesebb négy személynek egyrészt a lábteret valamelyest leszűkítő kardánalagút, másrészt a középső ülés támlájából kihajtható extraszéles könyöklő miatt. Igaz, könyöktámaszt mind a négy ajtóra szereltek, amelyek ráadásul szövettel vannak kárpitozva. Az első ülések is puhák, fotelszerűek, de oldaltartásuk hagy némi kívánnivalót maga után. Az integrált fejtámla esztétikai és biztonsági szempontból is figyelemre méltó.

A volán mögé ülve első dolgom a tetőablak kinyitása volt. A szabványosnál széltében-hoszszában majd másfélszer nagyobb, fém tetőablakért nem kellett felárat fizetni, alapáron járt az 504-eshez. Ezzel az autó élvezeti értékét igencsak sikerült megnövelni, szerencsére az autógyárak mostanság újból kezdik divatossá tenni a nagy méretű napfénytetőket. Gyanítom, nem sok időt kell együtt tölteni a Peugeot-val ahhoz, hogy beülés után - a biztonsági öv bekapcsolásához hasonló - pavlovi reflexszé váljon a tetőablak nyitása.

Apropó, biztonsági öv: először azt hittem, hogy utólagos szerelvény, és a reteszelő részt elfelejtették beépíteni. Szerencsére csak a nem mindennapi kialakítás tévesztett meg. Mindkét övet egy, a két ülés között levő hajlított rúdra csatlakoztathatjuk egy határozott mozdulattal. Kikapcsoláskor finoman lehúzható a rúdról, de ha nagyobb erővel rántjuk meg, szilárdan tart.

A legszembetűnőbb furcsaság mégis a kormánykerék. Családi pizzákat megszégyenítő átmérőjével és meglehetősen szokatlan állásszögével inkább hasonlít hajókormányra, mint autóéra. Természetesen nem is állítható. A volán mögül három kerek óra szolgáltatja az adatokat a Peugeot kapitányának: balról az analóg sebességmérő napi kilométer-számlálóval, középen egy kombinált műszeregység benzinórával, töltésjelzővel és vízhőfok-mérővel. Ebben kaptak helyet az index, a fényszóró, az olajnyomás, és a szívató visszajelző lámpái is.

A jobb szélső műszer a gazdagabban felszerelt változatokon fordulatszámmérő, de jelen esetben egy analóg óra mutatja az idő múlását. Épp itt az ideje elindulni, gondoltam, és elfordítottam a kulcsot, mire meglepő finomsággal kelt életre a motor. A hangja alapjáraton is hallható, nem úgy, mint a mai autóknál, de egyáltalán nem zavaró. Indexelnék, ehelyett felkapcsolom a tompított fényt. Az irányjelző bajuszkapcsolója a jobb oldalon van. Miután sikerült meglelni és megszokni, elindultam. A kikanyarodás könnyedségén magam is meglepődtem.

A kormánykeréktől - méretei és állásszöge miatt - nem sok jót reméltem, ráadásul nagyon vékony a karimája, úgyhogy valószínűnek tartottam, nem fogja az örömautózást szolgálni. Még egy tévedés, ugyanis kényelmes, a fogása és az elhelyezése is. A szervó nélküli szerkezet nem kíván különösebben nagy erőt, visszajelzései megfelelőek. A városi cirkáláshoz és a könnyed országúti suhanáshoz pont jó, ezért elnézhető neki, hogy nem olyan közvetlen, mint egy sportkocsié. A vad száguldás nem is igazán illik a Peugeot karakteréhez, bár a motor elég jó erőben van.

Tény, hogy a 404-esből átvett erőforrás már 1968-ban sem volt az innováció megtestesítője, de kiforrottsága és megbízhatósága mindenképpen mellette szól, ráadásul akár 89 oktános benzinnel is megy. A Solex 34 PBICA karburátorral felszerelt motor nyolcvankét lóereje dinamikusan mozgatja a karosszériát, mindeközben hangja sem nő számottevően, és híján van mindenféle zavaró vibrációnak. A kulturált, kiegyensúlyozott járású blokk az erejét egy olyan tengelykapcsolón keresztül továbbítja, amelynek strapabíróságáról legendák keringenek. A szerkezet súrlódóbetétjén több százezer kilométeres futásteljesítmény után is alig mutatkozik kopás, egyes források szerint akadnak félmillió kilométert futott 504-esek, amelyekben még a gyári tárcsa van. A kuplungpedál hosszú úton jár, de határozott fogáspontja van, és az erőigénye nem túl nagy.

A váltó négyfokozatú, teljesen szinkronizált szerkezet, szinte csalódottan vettem tudomásul, hogy a fokozatok kiosztása a megszokott. Szerencsére legalább a hátramenet eltér az általános sémától, csakhogy valamivel elüssön az átlagtól. A francia autókat rendszerint kritizálják, hogy pontatlan a váltójuk. Nos, itt a padlón levő, precízen megvezetett kapcsolókarral pontosan lehet váltani a fokozatokat, sőt még a több mint húsz évvel későbbi márkatársakénál is lényegesen jobb a kezelhetősége. A másik, francia autókkal kapcsolatos általánosítás, hogy puha a futóművük - jelen esetben ez a tétel is megdől. A felfüggesztés feszes hangolású, de nem túl kemény, egyáltalán nem sportosan pattogós, de a hintázós stílusútól is távol van.

A fék is könnyen adagolható, a négy tárcsa hatékonyan lassítja az 504-est, és a szervónak köszönhetően a pedálerő is megfelelő mértékű. A rögzítőfék karja ebben a példányban már nem a műszerfal alatt van, így kényelmesebb lenne kézifékes fordulókat csinálni a Peugeot-val, de ezt a tulajdonosra való tekintettel inkább nem próbálgattam. Egy olyan ember, aki odaadóan viseli gondját 32 éves kocsijának, nem azt érdemli, hogy rodeózzanak a féltett járművel, így aztán a padlógázos gyorsításokat sem erőltettem. Egész egyszerűen nem ez illik az autó karakteréhez.

A hosszú áttételezésű váltó, a tágas utastér, a kényelmes ülések és a csendes motor inkább elsőrangú utazóautóvá teszi. Ha valaki szeretne egy jó nyarat magának, fogjon egy 504-est, három útitársat, nyissa ki a tetőablakot, és vágjon neki egy európai körútnak. A négy ember holmija miatt sem kell aggódni: a csomagtér hatalmas (420 literes), és jól kihasználható. A kerékdobok benyúlása minimális, egyedül a bal oldalon belógó benzinbetöltő cső ront valamit az összképen.

A pótkerék sem a csomagok elől foglalja a helyet, mert a kocsi alján van a rögzítése. Napi használatú autóként is megállja a helyét a Peugeot: képes felvenni a forgalom ritmusát, kényelmes, és a fogyasztás is megáll 10-12 liter környékén, így az 56 literes tank mintegy 500 km-es hatótávot eredményez. A kezelőszervek apró furcsaságait is könnyű megszokni, egyáltalán nem zavarók. A próbaút után már nem volt magától értetődő, hogy miért készülnek a mai középkategóriások ugyanolyan rendszerű biztonsági övvel, jobbra tett gyújtáskapcsolóval, miért a bal oldalon van az index bajuszkapcsolója, és miért nincs némelyikben tűzpiros kárpitozás.