Saját példámon tudom, mennyire nehéz olyan youngtimer BMW-t találni, amelyre nem hatottak a bajor gyártmányokat különösen sújtó átkok. Hiába a nagyszerű konstrukció, ha tízen-huszonéves korára a szürkeimportból származó kocsiból elhanyagolt, körbetört, korrodált, szakszerűtlenül javított, típusidegen alkatrészekkel életben tartott, házilag tuningolt, motorcserés autó lesz.
Minél régebbi BMW-t keresünk, annál nehezebb a feladat - második generációs, E30-as 3-as sem akad könnyen, a nyolcvanas évek elejéig gyártott elődje, az E21-es jó állapotban szinte fellelhetetlen a magyar piacon. Azt a kevés példányt, amelyet gondos gazdához rendelt a sors, általában féltve őrzi tulajdonosa vagy utódja, ha pedig mégis eladósorba kerülne, általában ismeretségi körben marad, megveszi egy autórajongó jó barát vagy a kocsit gondozó szerelő. Pontosan így volt cikkünk főszereplője, a világoskék E21-es és jelenlegi birtokosa esetében is, de erről kicsit később.
A hetvenes évek közepén korántsem a széthajtott, használt BMW-k okozta vásárlási nehézségek adtak beszédtémát a márka kedvelőinek vagy a szaksajtónak. A 02-es sorozat már kezdte összekapcsolni a bajor gyártmányokat a sportosság fogalmával, de akkor a Neue Klasse 1962-es megjelenése óta még nem telt el annyi idő, hogy a nyolcvanas évek BMW-inek sorsára jussanak.
Sokkal inkább foglalkoztatta az embereket, vajon mi lesz a 02-es utódjának neve. Az 5-ös sorozat már létezett, ehhez kellett igazítani a kisebb modell jelölését, kérdéses volt azonban, hogy a 3-as vagy a 4-es számot választják-e. Tudjuk, a 3-as lett a nyerő, és nemcsak abban az értelemben, hogy azóta ezzel kezdődik a kompakt BMW-k jelölése: az E21-es kódjelű modellel debütáló 3-as sorozat azóta is a müncheni gyár legsikeresebb típusa.