Új irányban - Jeep Compass menetpróba

Vágólapra másolva!
Bár terepen is gyönyörűen elboldogul, ez a Jeep nem klasszikus dzsip. Ez a Jeep szabadidőautó, SUV. Amerikai, de Európának is készült, sőt. Ez a Jeep nem szép. Ez egy úttörő Jeep. Ő a Compass. Vezettük.
Vágólapra másolva!

A sajtóanyag szerint a Chryslerrel és a Dodge márkával egyetemben Jeepet is gyártó és forgalmazó DaimlerChrysler csoport kalandozó városiaknak szánja új, kompakt szabaidőautóját, a Compasst. Városiaknak, mert modern, urbánus a dizájn, a visszafogott méretezés okán pedig könnyű, praktikus vele elrohangálni és parkolni. Utas- és csomagtere bezzeg nem kicsi, takarékos is, szóval bátran ki-kiruccanhat vele a család vagy a baráti kör.

Az új, belvederei (Illinois, USA) üzemben szerelt Compass-szal a Jeep számára ismeretlen területet kíván meghódítani. Tombol ugye a SUV-őrület, a legkülönbözőbb konstruktőrök egyre-másra dobják piacra friss és ropogós, sokcélú járműveiket, nem illik lemaradni. A Jeep ennek szellemében először választott alapvetően fronthajtást, először büszkélkedhet gyárilag 7 liter alatti átlagfogyasztással, és az elöl-hátul független (MacPherson és multilink) futómű sem volt eddig jellemző. Hogy melyek voltak eddig a ma Jeepjei? A Cherokee, a Grand Cherokee és a Commander. Plusz a Wrangler.

És jön az új Wrangler, négyajtósként is, szintén 2007-ben érkezik az a Patriot, mely Compass-alapokra épül, s picit komolyabb, "csirkésebb". Miről nem volt még szó így indulásképp? Hogy ez a Compass a Cherokee-nál úgy egy számmal kisebb, árilag kábé 10 %-kal lesz olcsóbb (pontos, forintos összegről még nem tudni). És, hogy a képek alapján olyan, mint a Caliber? Bizony, senki nem is tagadja a rokonságot (részletek később). A Compass viszont drágább a Dodge kompaktjánál - technikája miatt (erről is nemsoká).

A Calibert márt megismertük, teszteltük. A padlólemez kompatibilis, a tengelytáv azonos, hosszra, szélességre minimális az eltérés, de a Compass magasabb vagy 10 centivel. Hasra is. Terepre valóbb. Amúgy egy futószalagról gördülnek le, sőt a Patriot is követi őket 2006 harmadik negyedévétől.

Kik a riválisok? Egy Honda CR-V, egy Hyundai Tucson, egy Kia Sportage, egy Suzuki Grand Vitara, egy Toyota RAV4 - őket hallottuk a stockholmi bemutatón megejtett prezentáción. A Calibert meg jómagam tenném melléjük, legalábbis újhullámos-amerikás formailag. Persze nem lehet nem észrevenni a másoktól már látott részeket, kiképzéseket - összességében fura egy szerzet ez a Compass.



Főleg itt, hátul tűnik fel (mivel nincs mélyre nyúló szoknya), hogy a Compass bizony aszfalton túl is meg kell, hogy állja a helyét (szabadmagassága 200 mm, terepszögei 21, 20, 32 fok). Meg is állja (erről is később). A motorháztető alatt vagy egy 2.4 literes, benzines erőforrásra bukkanunk 170 lóerővel, 220 Nm-rel és kettős, változó vezérléssel, vagy ugyancsak négyhengeres (és Euro 4-es környezetvédelmi besorolású), 16 szelepes, közvetlen befecskendezéses, változó geometriájú feltöltős, 2.0 literes dízelmotorra 140 lóval, 310 Nm maximális nyomatékkal, 2000 bar befecskendezési nyomással. Koromszűrő utólag szereltethető be.

Utóbbi, mint a Caliberben, CRD névre hallgat, valójában egy a Volkswagen PD TDI-jével. A benzinmotorhoz az ötsebességes kézi váltón kívül takarékos CVT automata is rendelhető hat, előre programozott fokozattal, a turbódízelhez hatos manuális váltó jár. A 2.4-es benzines egyébként "világmotor", a DaimlerChrysler, a Mitsubishi Motors és a Hyundai Motor tulajdonában lévő Global Engine Manufacturing Alliance (GEMA) gyáregységében készül, Dundee-ban.

"Élőben" furább

A nagyságrendileg 1,5 tonnás Compass minden motor/váltó változatban 10-11 mp alatt gyorsul 100-ra, a végsebesség 180-190 km/h körül van. Dízellel, kézi váltóval a megadott átlagfogyasztás 6,5 l/100 km, benzinessel 8,7-9,5 l/100 km ahhoz képest, hogy manuális vagy automata. A károsanyag-kibocsátás 177-226 g/km.

Hátul, az ötödik ajtót felnyitva egy alapból 334 literes csomagtér várja a pakkokat, a 60/40 arányban osztott, állítható dőlésszögű háttámla eltüntetésével (tetőig rámolva) 1277 liter a befogadóképesség. A padló majd' sík, a csomagtartó műanyag burkolata, tálcája kivehető, mosható.

És akkor ezek még csak sajtófotók

Az utastér a kéttónusú belsőnek hála hangulatos, más Jeepekből (plusz a Caliberből) ismerős. A vaskos küszöb megnehezíti a ki/beszállást. Magas az üléspozíció, így a szintén nem alacsony övvonal nem zavaró. Hátul is bőven van hely, négy felnőttnek hosszú távon is kényelmes az autó. Az anyósülés lehajtható támlája asztalként is szolgálhat. A Caliberben felfedezett, csúsztatható könyöklőből nyerhető mobil- vagy MP3-tartót, illetve a tetővilágításból varázsolható, öntöltő, LED-es kézi lámpát a Compass is tudja.

A kormány csak magasságában állítható, az ülés le/föltekerésével viszont könnyű belőni az ideális vezetési pozíciót. Az ülőlapot magasabb növésűek rövidnek találhatják. Az ülés formája, tömöttsége, tartása jó. Anyaga felszereltségtől függően "sima" vagy speciális, szellőzős, egyszerűen tisztán tartható szövet, a Limitednél bőr lehet (ülésfűtéssel).

Darabosan ismerős beltér

Gazdag az alapfelszereltség: az utasok biztonságáról frontlégzsák, függönylégzsák, Freedom Drive I összkerékhajtás, ESP, fékasszisztens, elektronikus borulásmegelőző, kipörgésgátló, ABS rossz út-érzékelővel, féktapadás-szabályozó rendszer, Isofix gyermekülés-csat gondoskodik. A 17-es alukerék helyett 18-as is kérhető akár krómfelnivel, a gumi "háromévszakos". Az ezen a szinten már szokásos elektromos, kényelmi extrák között a fedélzeti számítógépet is megtaláljuk.

Opciós a prémium hifi mélysugárzóval, csomagtéri extra hangfallal (szabadtéri mulatsághoz). Navigáció, elektromos tetőablak, guminyomás-figyelő, bőrös multikormány, tempomat, minden van (jó pénzért). A "mezei" ködfényszóró alap, de rendelhető kiegészítő, 2x55 wattos szett a hűtőmaszkra. Látványilag is erős.

Limited felszereltség

További Mopar-dekorelemekkel és praktikus felszerelésekkel tehetjük egyedivé és/vagy célszerűbbé a Compasst vonóhorogtól bicikli-, síléc-, szörftartón át sportos csomagig (ezt a verziót ne vigyük a málnásba).

Még a belsőről: európai szemmel a műanyagok és a kidolgozás minőségébe bele lehet kötögetni, a menetpróbán főként a váltószoknyán élcelődtünk egy kollégával. Tény, hogy vannak olyan felületek, amelyeket nem öröm tapogatni - ne tapogassuk hát. Fontosabb, hogy a zajszigetelés, az összeszerelés jónak tűnik - nagy hangsúlyt fektettek erre a jeepes szakemberek.

Így a síléc is befér

Mint ahogy a karosszéria 40 %-a nagyszilárdságú, mégis könnyű acélból készült, így elvileg a legszigorúbb ütközésbiztonsági követelményeknek is megfelel a merev, "páncélos" Compass. S végül a 4WD-technikáról:

Freedom Drive I = a hátsó differenciálhoz kapcsolódó, elektronikus felügyeletű tengelykapcsoló (ECC - Electronically Controlled Coupling), ez állítólag precízebb és könnyebb a viszkókuplungnál. Kétfokozatú tengelykapcsoló viszi át a nyomatékot a hátsó tengelyre (sebességet, fordulási sugarat, kerékcsúszást és a vonóerő-igényt kalkulálva automatán, együttműködve a menetstabilizálóval, a blokkolás- és a kipörgésgátlóval). Csak szükség esetén, azaz gazdaságosan. A zárt üzemmód aktiválásához csak meg kell húzni a krómozott fogantyút (lent, a kézifék előtt). A lehető legjobb tapadás érdekében a nyomaték 60 %-a juthat a hátsó kerekekre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!