Új dízelmotort kap a Suzuki SX4

Vágólapra másolva!
Az esztergomi gyártású szabadidő-autó háromtagú motorpalettája egy újabb darabbal bővült, mert már egy új, 1,6 literes dízelt is felvettek a kínálatba.
Vágólapra másolva!

A korszerű, közös nyomócsöves dízelmotor származásáról nem sokat tudni, de elképzelhető, hogy az 1,9-es DDiS-hez hasonlóan ez is Fiat gyártmányú. Mivel az SX4-et Nyugat-Európában Fiat Sedici néven is árulják, ez tűnik a legvalószínűbbnek, kétségeket csak az támaszt, hogy a Fiat még nem mutatta be hivatalosan az 1,6 literes dízel motorcsaládot. Az is lehetséges, hogy a Suzuki a PSA konszerntől vásárolja az új motort, mert a franciák kínálatában már régóta megtalálható egy hasonló adatokkal bíró erőforrás. Annyi mindenesetre biztos, hogy a Suzuki SX4 1,6 DDiS teljesítménye 90 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 215 Nm 1750-es fordulatszámnál. Igen takarékos az új erőforrás, a gyár szerint átlagosan 5,6 liter gázolajat igényel száz kilométeren, de még a városi fogyasztása is csak 6,4 liter. A kizárólag ötfokozatú kézi váltóval és elsőkerékhajtással kapható motor 12,2 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órára az SX4-est, a végsebesség pedig 175 km/óra. Sajnos borsos felárat kell fizetni a takarékos autózásért, ugyanis az 1,6 literes dízelmotorral, GC felszereltséggel és klímaberendezéssel 4,09 millió forintba kerül az autó, ez pedig 940 ezer forinttal több az azonos felszereltségű, 1,5 literes benzinmotorral szerelt változat vételáránál.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!