Az alkalmazottaknak jelenleg közel egyharmada nő, főleg könnyebb munkákat végeznek, például ők állnak le az elkészült autókkal a szerelőszalagokról. Maga az üzem egyébként a monumentális méretek ellenére is szellős és áttekinthető, piszkot vagy szemetet a sajtoló-, festő-, motorgyártó és a végsőszerelő-részlegben sem láttunk, a csillogó padlóról szinte enni lehetett volna. Jelenleg még csak egy műszakban dolgoznak, de a Cee'd iránti élénk érdeklődés miatt hamarosan beindítják a második műszakot is. Még csak az ötajtós karosszériaváltozatot gyártják, de augusztustól már a kombi és decembertől a háromajtós változat készítése is beindul. Idén 150 ezer autó elkészítése a terv, de jövőre már 225 ezer, 2010-ben pedig, három műszakban már 300 ezer autó gördül majd ki a gyárból. Ha tényleg elérik ezt a bűvös számot, akkor Zsolna lesz az egyik leghatékonyabb autógyár a világon, hiszen minden dolgozójára évi ezer darab legyártott autó jut majd.
Két nem hivatalos megnyitó után, kedden hivatalosan is megnyitották az üzemet, amire azért kerülhetett sor, mert a szlovák építési hatóság végre kiadta az ideiglenes átadást engedélyező okiratot. Ez állítólag azért ideiglenes, mert még mindig nem sikerült a kormánynak teljesen elrendeznie az építési telek körül keletkezett tulajdonjogi problémákat. A megnyitóünnepség egyébként látványos külsőségek közepette zajlott le, az 1600 VIP-vendég között ott volt Mong-Ku Csung, a Hyundai-Kia vezérigazgatója, Robert Fico miniszterelnök és Ivan Harman, Zsolna polgármestere is. Nem hiányzott az ünnepségről Jan Slota, a magyarellenességéről ismert szlovák nacionalista politikus sem, aki tavalyig tartó zsolnai polgármestersége idején minden követ megmozgatott, hogy idecsábítsa a beruházást. Miután a prominens vendégek a gyár megnyitását jelképezve átvágták a szalagot, egy füst alatt rögtön aláírták az UEFA-val kötött szponzorizációs szerződést is. Ennek értelmében a Kia Cee'd lesz jövőre a svájci-osztrák, közös rendezésű foci-Eb hivatalos autója. A ceremónia után a koreai felső vezetés helikopterrel hagyta el a helyszínt Csehország irányába, mert másnap már a nosovicei Hyundai-gyár alapkőletételénél volt jelenésük.