Elképesztő módon tekeredik a favázas karosszéria, jól érezhetően vonaglik alattunk
Sokszor mondjuk, hogy szokásaink rabja vagyunk. Lehet ennek jó oldala, például előbb-utóbb megtanuljuk lehúzni fejünket a pinceajtóban, először a meleg vizet zárjuk el a tus alatt, és hasonlók, de hátrány is akad bőven. Sok baleset történik, ha valahol megváltozik az elsőbbség, amit a szokásból vezetők sokáig nem vesznek észre. A rutinos motorosok egy része nem tud átállni egy lábkuplungos motorkerékpár vezetésére, mások pedig a "fordított" pedálos angol motorkerékpároktól irtóznak. Amikor Magyarországon bevezették a jobbra hajtást, egymást érték az ütközések, mert vészhelyzetben mindenki a megszokott irányba, a bal oldalra tartott.
Szóval a szokásaiktól nehezen szabadulóknak nem nagyon ajánlom a T Fordot. Ugyanúgy három pedálja van, mint a mai autóknak, de a sorrend és a kezelés rémesen más. Az indítás még egyszerű: a bal kéznél lévő kart, amely olyan, mint egy kézifék - és részben az is - középállásba tesszük. Ha teljesen hátrahúzzuk, akkor, és csakis akkor kézifék. A gyújtást szabályzó bajuszt, amely a kormány alatt, bal oldalon helyezkedik el, utógyújtási helyzetbe húzzuk, és indítunk. Ezután az eddig kézifékként szolgáló kart előretoljuk, a bal oldali pedált benyomjuk, miközben a jobb oldali bajuszt, a gázadagolót magunk felé húzzuk. Ekkor a kocsi első fokozatban haladva felgyorsul. A második fokozat kapcsolásához meglepő módon nem kell más, mint a bal oldali pedál felengedése, előtte persze a gázt visszavesszük. A jobb oldali pedál nem a kuplung, a váltóban lévő tárcsára ható féket működteti.
|
Meglehetősen nagy legelőt választottunk az első tanóra helyéül, és bizony ez bölcs előrelátásnak bizonyult. A kézifékszerűség előretolása és a bal pedál benyomása még ment, a második fokozatot is sikerült kapcsolnom. Mire mindezt megcsináltam azonban, a kocsi olyan nagy távolságot tett meg, ami alatt komoly utasszállítók a levegőbe emelkednek. Amikor pedig feltűnt egy kirándulócsoport, az addig teljesen világos rendszer menten összezavarodott, kezdhettem a gyakorlást elölről. Aligha hiszem, hogy valaha nyomába érhetnék Frazernek, aki boszorkányos gyorsasággal mozgatja a különféle karokat, és olyan finoman szteppel a pedálokon, mint a legendás fekete orgonista hölgy, Rhoda Scott tette a hetvenes években harisnyás lábával. Komoly rutinja van a T Ford-vezetésben, ez ugyanis már a negyedik ilyen kocsija. Egy 1925-ös négyajtós Sedan jelentette a belépést, aztán jött egy 1922-es Racing "száz mérfölddel is képes voilt menni, egyszer majdnem megölt" - mondta róla Frazer),és egy 1916-os "rézhűtős" Touring.
- A T Model az egyik legérdekesebb régi autó, egyebek között mert nagyon jó játék a vezetése - mondta Frazer, és neki aztán muszáj elhinni. Mostani kocsija 1920-as, közel ötven évvel ezelőtt újították fel. Állítólag ez a legjobb évjárat a mai használó szempontjából, mert még a régi típusú szélvédővel és tetővel készült, de már levehető pántos a kerék, elektromos indítómotor mentesíti a vezetőt a kurblizástól, és a nagyobb hűtőnek köszönhetően ritkán fordul elő a hűtővíz felforrása. A levehető pántos kereket azért kell megbecsülni, mert a korábbi típusoknál a kocsit felemelve, a felnit a kocsin hagyva kellett a gumit cserélni.