Nem titkolja erejét: kopoltyúk, diffúzor, középre vitt kipufogó
Az OPC ugyanis a dinamikáról szól: erős motor, jó futómű, igazi vezetési élmény. A hazánkban gyártott 1,6-os turbós benzines a Meriva OPC-ben még "csak" 180 lovas, a Corsa már 192 lóval büszkélkedhet. Sajnos az OPC viszonylag nagy, 1,2 tonnás tömege miatt ez annyira nem üt át, de érezni, hogy az autó erős. Ez elsősorban kiváló nyomatékgörbéjének köszönhető, a kis motor egészen elképesztő módon 1950-es fordulattól 5850-ig leadja a 230 Nm-es forgatónyomatékot. Ezért az OPC lent is egészen jól megy, fent pedig már a nagy autókat is riogatja. Közben szerencsére a motorhang sem olyan, mint az Astra OPC, ez az 1,6-os már kellemesen brummog alacsony fordulaton, de felette is szép a hangja. Az autó rugalmassága nem rossz, ami köszönhető a jó fokozatkiosztásnak is, de a váltókar mozgatása lehetne még pontosabb, még könnyebb.
Lapított aljú kormány, alupedálok. Sikerült feldoni a hagyományos Corsa-belsőt
|
Jónak tűnt a Corsa OPC a hazai bemutatón, az eltöltött egy hét alatt kicsit árnyaltabb lett a kép. Az autó tényleg szép, és érzésre nagyon rendben van, azonban néhány dolog már nem tetszik annyira. Az első, hogy hiányzik belőle a sperr-difi. Nagyon tempósan lehetne vele kanyarodni, de az ívbelső kerék folyton elpörög, és orral leesik az ívről, ez bosszantó. Kikapcsolható az ESP, de ezzel csak rontunk a helyzeten. A másik dolog a fogyasztás. Nagyon óvatos használat mellett 10-11 liter a minimum, de a tesztfogyasztása szintén eléggé visszafogottan kezelve 12,5 liter lett. Amikor ment egy kört a Hungaroringen, akkor már meg is duplázta ezt, sőt az egyik kolléga első nap sokat ment vele a belvárosban, ami 16 literjébe került 100 kilométeren. Ez azért nem annyira jó.
Nem tart olyan jó, ahogy tűnik, de így legalább mindennapi közlekedésnél sem nyűg a sportülés
A Corsa OPC azonban ezek fényében is nagyon jó sportkocsi, igaz, a kelleténél kicsit nagyobb étvággyal. Ha vennék egyet, biztosan nem a 18-as kerekekkel kérném, a rengeteg feláras extra közül viszont többet is választanék. Tempomat, navigációs hifi és még néhány apróság, majd az 5,6 milliós autó egyből több mint 6-ba kerül, sőt nem lehetetlen a 7 millió sem. Azért ez is túlzás, ennyiért már majdnem Focus ST-t adnak. Igaz, alapfelszereltséggel, de az azért jóval többet tud. Az OPC-k árszabását tehát továbbra sem értem, hiszen kiforrottságuk és rengeteg jó tulajdonságuk mellett az áruk kissé túlzó. Sebaj, a kis OPC-t így is szeretjük, bár személyes kötődésem miatt a Clio Sportot többre tartom.
Műszaki adatok |