"Megalkotom a világ legjobb autóját"

Vágólapra másolva!
Ki ne álmodozott volna arról gyerekkorában, hogy egyszer megépíti álmai sportautóját? Az elmúlt száz évben nagyon sokan meg is próbálták, de csak néhányaknak sikerült. Ilyen volt Enzo Ferrari és Ferruccio Lamborghini, a kevésbé ismert Colin Chapman, aki a Lotus atyja volt, és ilyen az Olaszországban élő, argentin származású Horacio Pagani is, akinek gyártmányai mellett a Lambók is tucatjárműnek számítanak.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Már tizenéves korában maketteket készített Horacio. Mostani rajzai a világ egyik legjobb autójának skiccei
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Pagani - mint a szupersportkocsik tervezői általában - ifjúkora óta megszállottja az autóknak, a sebességnek. Már tizenkét éves korában megmutatta, hogy formatervezésre született: fából faragott és agyagból formázott makettjeinek csodájára jártak. Még csak a második ikszet töltötte be, amikor a Renault gyári csapata az argentin Formula-3 versenyen az általa tervezett autóval indult. Az igazi áttörést a Juan Manuel Fangióval való találkozás jelentette: a Formula-1 akkori legsikeresebb pilótájának köszönhetően Pagani előtt megnyílt a kapu a sportkocsigyártás fellegvárába, Modenába.1983-ban találkozott Giulio Alfierivel, a gondokkal küszködő Lamborghini igazgatójával. Az argentin elkötelezettsége lenyűgözte a direktort - egy alkalommal azt mondta Alfierinek: "Még ha a padlót kell is felmosnom, akkor is itt vagyok, hogy megalkossam a világ legszebb autóját." Pagani egyszerű alkalmazottként kezdett a Lamborghininél, és fokról fokra feljebb kapaszkodott a ranglétrán. Közreműködött az LMA002, a Countach Evoluzione, a P140 és a Diablo tervezésében. Nevéhez fűződik a Lamborghini negyedszázados fennállása alkalmából megjelentetett Countach Anniversario. Pagani elsődlegesen az összetett anyagok alkalmazásával foglalkozott, a Countach Evoluzione volt az első sportkocsi, amely kompozitból készült fenéklemezre épült.



A Zonda F rekordja, és Horacio Pagani az egyik nagy szóról, a sikerről

A tervező 1991-ben nyitotta meg stúdióját Modena Design néven, de már 1988-ban elhatározta, megépíti a "tökéletes" autót, amelynek nevét a régi barát és példakép, Juan Manuel Fangio adja. A pilótának egyetlen kikötése volt: a járművet Mercedes-Benz erőforrás hajtsa, ehhez felhasználta gyári összeköttetéseit is. Fangio 1995-ben elhunyt, és Pagani az iránta érzett tiszteletből nem használta fel nevét, a szupersportkocsi így a Zonda típusjelzést kapta, az Andok egyik szele után. A versenyző óhajának megfelelően a Paganikat ma is a Mercedes-Benz V12-esei repítik.

Forrás: [origo]

Tucatautó soha nem lesz, de a darabszám növelését tervezik a Paganinál
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mint arról már beszámoltunk, a közelmúltban a Pagani Zonda F Clubsport letaszította trónjáról a Porsche Carrera GT-t, és új körrekordot állított be a Nürburgring Nordschleifén. A 20,6 kilométer hosszú, 73 kanyarral rendelkező, "Zöld Pokolnak" nevezett pályán a Zonda hivatalos ideje csupán 7 perc 27 másodperc 82 tizedmásodperc, mellyel hivatalosan is két tizeddel előzi meg a Porsche Carrera GT-t. A Zonda F azonban - várhatóan - nem sokáig lehet a ring ura: érkezik ugyanis az új Zonda R, amely 50 lóerővel erősebb és valószínűleg néhány tized másodperccel gyorsabb lesz a jelenlegi F Clubsport verziónál.

Műszaki adatok - Pagani Zonda F
Motor.
Mercedes-Benz AMG típusú 60°-os V12 hengeres benzinmotor. Hengerenként négy szelep. Összlökettérfogat 7291 cm3. Legnagyobb teljesítmény 443 kW (602 LE) 6150/min fordulatszámnál. Legnagyobb nyomaték 760 Nm 4000/min fordulatszámnál.
Felépítés. Szénszálas központi alváz elöl és hátul króm-molibdén ötvözetből készült kerettel. Szénszálas anyagból készült karosszériaelemek. Hosszában beépített középmotor, hátsókerék-hajtás. Hatfokozatú, kézi kapcsolású váltómű. Fogasléces kormánymű. Rásegítővel ellátott, elöl hat-, hátul négydugattyús hidraulikus fékrendszer. Elöl 380x34 mm, hátul 355x32 mm méretű tárcsafékek.
Futómű. Elöl-hátul független felfüggesztés kettős lengőkarral, csavarrugóval, állítható Öhlins lengéscsillapítóval, kanyarstabilizátorral. Magnéziumból vagy alumíniumból öntött keréktárcsák. Gumiméret elöl 255/35/19, hátul 255/30/20.
Méretek, tömeg. Hosszúság 4435 mm, szélesség 2055 mm, magasság 1141 mm. Tengelytáv 2730 mm. Száraz tömeg 1230 kg.
Menetteljesítmények. Legnagyobb sebesség 345 km/h. Gyorsulás 0-100 km/h-ra 3,6 s, 0-200 km/h-ra 9,8 s. Megállás 200 km/h sebességről 4,4 s.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!