Bár még egy konkrét adatot sem árult el a Kia a háromajtós Pro cee'd-ről, annyit azért elmondtak, hogy az újdonság alacsonyabb, hosszabb, és könnyebb lesz az ötajtós változatnál, ezért valószínűleg vezetni is ezt lesz a legjobb. A sportos koreai autó formaterve a Peter Schreyer vezette európai Kia designstúdió munkáját dicséri. Teljesen új lökhárítókat kapott a Pro cee'd, a fényszórók fekete árnyalatúak lettek, és még a kerékjáratokat is jobban kiszélesítették a németországi tervezőközpontban.
A háromajtós bevezetésével immár háromtagúvá válik a cee'd család, hiszen az ötajtós mellett már a Sporty Wagon elnevezésű kombi is bemutatkozott. A Pro cee'd a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek, gyártása novemberben indul a zsolnai Kia-gyárban, az első példányok várhatóan 2008 elején érkeznek meg a kereskedésekbe.