Kínában debütált az Audi Q5

Vágólapra másolva!
Az Audi a Pekingi Autószalonon mutatta be a csaknem napra pontosan egy évvel korábban, szintén Kínában bejelentett Q5 sorozatgyártású modelljét.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Hosszú várakozás után végre bemutatkozott a Q5


Az Audi 2007-ben, Sanghajban mutatta be az akkor még Cross Cupe Quattro néven futó tanulmányt, és körülbelül egy évvel később, szintén Kínának szánták a sorozatgyártású, immáron a Q5 nevet viselő modell bemutatóját.

Az új crossovernek a Q7 sikerszériáját szánja a gyár, és remélik, hogy hatékonyan száll majd harcba a BMW X3 és a nemsokára bemutatkozó Mercedes GLK ellen. Méretei alapján a Q5 mindenképp versenyképes lesz, hiszen 2810 milliméteres tengelytávja a kategória legnagyobbja, és ennek megfelelően tágas az autó beltere is. A 4630 mm hosszú, 1880 mm széles Q5 csupán 1650 mm magas, ami testes terepjáró helyett inkább sportos kombi kinézetét kölcsönzi az autónak. Erre a látványra erősítenek rá a 19 colos könnyűfém kerekek.

Forrás: [origo]

A már jó ideje létező BMW X3 és a nem túl régen debütáló Mercedes-Benz GLK vetélytársa lesz


A Q5 az Audi A4 és A5 modellekkel osztozik közös platformon, amely lehetővé teszi, hogy viszonylag széles modellpalettát kínálhassanak az autóhoz. Így az FSI négy- és hathengeres egységek mellett a nagyobb teljesítményű dízel erőforrásokat is kínálja majd az Audi a Q5-höz. Még az is elképzelhető, hogy a 4,2 literes, V8-as blokk is szerephez jut, talán egy sport változat motorterében. Addig is a globális motorkínálat egy 211 lóerős, 2 literes TFSI, egy 170 lóerős, 2 literes, valamint egy 3 literes, 240 lóerős dízel erőforrásból áll majd.

Az Audi a Q5-nek a megújított quattro négykerékhajtást adományozta, amelyhez hatfokozatú manuális, illetve a Volkswagen konszern új hétfokozatú DSG - az Audinál S-Tronic néven futó - váltóját kínálja majd, és széria lesz a lejtmenet-szabályzó.

Forrás: [origo]

Az új A4/A5-tel azonos platformra épül

A Q5-höz egy sor kényelmi kiegészítő jár majd, ilyen például a parkolást segítő tolatókamera, az Audi sávelhagyásra figyelmeztető rendszere, az oldalteret figyelő rendszer, amely sávváltásnál jut szerephez, valamint az adaptív tempomat, amely képes állandó követési távolságot tartani.

Az extrák sorát olyan kiegészítők gyarapítják majd, mint például a kulcsnélküli nyitás, a guminyomás-figyelő rendszer, a nagyméretű panoráma tetőablak, a háromzónás klíma, a sötétített üvegek, az Audi adaptív kanyarvilágítása, és az elektromotor segítségével mozgatott ötödik ajtó. Opcióként például az első ülésekhez elektromos vezérlést, valamint fűtést és szellőztetést is lehet majd rendelni.

Forrás: [origo]

Természetesen belül is az A4-ből ismert extrák köszönnek majd vissza

A Pekingi Autószalonon bemutatott Q5-öt az Audi a 300 millió eurós beruházással fejlesztett ingolstadti üzemben gyártja majd, Németországban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!