Ciao Bambina! - Fiat 500 történelem

Kevés autó bemutatását övezte oly nagy figyelem 2007-ben, mint az újjászületett Fiat 500-asét. Sokan már megjelenését követően borítékolták Az év autója címet, és nekik lett igazuk. A fokozott várakozás és a kezdeti sikerek nagy ívű pályát jósolnak a retrógépnek. Ötven évvel korábban finoman szólva nem ilyen fényesen debütált a Bambinának becézett 500-as, mégis Olaszország legsikeresebb típusa lett.

A kétajtós modellen viszont nemcsak az ajtókat, hanem szinte az egész autót átszerkesztették 1965-ben. Az addigi legsikeresebb 500-ast, a D-t váltó F típus látványosan modernebb jármű volt: eltűntek az alumínium díszlécek, ugyanakkor észrevehetően megnőtt az akkoriban divatos - és nem mellesleg olcsóbb - műanyag részek aránya. Ebből készült a kesztyűtartó, a tető nyitásához/zárásához használt kar, valamint 1966-tól a szárnyas embléma és a rendszámlámpa is.

A sikerek csúcsa - a letisztult F modell
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A mérnökök változtattak a futóművön, a kipufogó-rendszeren, nagyobb lett a légszűrő; igaz, hogy a motor csak fél lóerővel lett acélosabb, de a sebességmérőt már 120-ig skálázták. Ismét más lett a műszerfal, még az alatta lévő térdvédő párnán is javítottak. Hordó alakú lett az üzemanyagtartály, amelybe így már a mai szemmel hihetetlen 22 liter benzin fért el (a kortárs amerikaiak ötven mérföldön beszürcsöltek ennyit). Módosult a Bambina teteje is, így nagyobb lehetett a szélvédő. A hátulról nyíló, nyomógombos kilinccsel szerelt ajtókon kívül a világítás is új volt a nagyobb biztonság érdekében: a fényszóró itt már aszimmetrikus fényt bocsátott ki.

Az ésszerűsítés jegyében lapos lámpaburákat szereltek hátra, az első villogók kerete pedig eltűnt. Ez a letisztult modell nemcsak a legsikeresebb ötszázas, hanem a legsikeresebb olasz autó is lett. Hol van már az az idő, amikor a nyomorúságos Cinquecentót csak a mindenáron autóra vágyó kispénzűek vették meg? Sőt, a Fiat elérkezettnek látta az időt, hogy a piac felsőbb szegmensét is megcélozza a típussal. Bár az F modell népszerűségéhez egy pillanatig sem fért kétség, vitathatatlan, hogy visszafogottabban nézett ki, mint a korábbi szériák, dekoráció terén csupán a krómozott dísztárcsák jelentettek némi előrelépést.

Az embléma és a sok króm teszi azonnal felismerhetővé a Lussót
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A vállalat 1968 őszén piacra dobta a Lusso nevű, vagy egyszerűen csak L jelzésű luxusváltozatot, amelyen fénylő szegély határolta a szélvédők keretét, a tetőn lévő vízelvezetőket, valamint krómozott csöveket szereltek a lökhárítókra. Utóbbinak köszönhetően a jármű hossza meghaladta a lélektani három métert. A felniken immár radiálgumik feszültek, és ismét új lett a dísztárcsa. Másfajta feliratot tettek a motorháztetőre - 1969-től ilyen lett az F típusé is -, és az elavult szárnyas orr-emblémát egyszerű, modern Fiat-jelvény váltotta. Utóbbi visszaköszönt a sportos, fekete színű, két fémküllős kormány közepén is. Teljesen új volt a fekete PVC-borítású műszerfal, melyet a 850-esekből ismerős szögletes óra uralt. A műszert már 130-ig skálázták, annak ellenére hogy a motorhoz nem nyúltak. A szerelvényfal korszerű vinilborítása mellett egy sor aprósággal dobták fel a Lusso belsejét: díszesebb kárpitozás, tárolóhelyek, üzemanyagszint-jelző, újfajta kilincsek, krómszegélyes hamutartó, állítható első ülések igyekeztek rávenni a vásárlókat, hogy a félmillió líránál valamivel drágább kivitel mellett döntsenek. Később aztán az ajtón visszaszorult a króm, és több műanyag jelent meg.

Az 1970-es évek elején egekbe szökő benzinár sokakat takarékos gépkocsi vásárlására sarkallt, aminek leginkább az 500 L volt haszonélvezője. Ez a modell nélkülözte az olcsó, egyszerű kisautók sztereotípiáját, mégis megfelelt a célnak: motorja beérte öt liter üzemanyaggal. A hetvenes években olyannyira népszerű lett a Lusso, hogy elszipkázta az F vásárlóit is.

Prospektuskép a korai Bambináról. Vajon hogy fért be hat felnőtt és egy gyerek a két kocsiba?

A sikerek ellenére kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a Cinquecento felett eljárt az idő. A gömbölyű forma, a kis utastér és a vézna motor mind kevésbé felelt meg az igényeknek. Időközben elkészült a 126-os jelzésű típus, melyet később Polskiként is gyártottak. Az új modell nagyobb és erősebb volt, mint az ötszázas, ennek ellenére a cég vezetése még nem akarta lezárni a Bambina-fejezetet. Az 1972. novemberi Torinói Autószalonon így két kisautó mutatkozott be a Fiat standján: a 126-os és az 500 R. Mindkettő motortere a szélesebb furatú, 594 cm³-es szerkezetet rejtette, ám míg a 126-osnak 23, addig a Cinquecentónak csupán 18 lóerő szerepelt az adattábláján. Az ötszázasban megmaradt a szinkronizálatlan váltó, sőt az R jelzés mögött rejlő Rinnovata név dacára az új kivitel sok tekintetben visszalépés volt az elődökhöz képest. E mögött nyilván az a - teljesen logikus - szándék húzódott meg, hogy a 126-osnak és az 500-asnak két, jól elkülöníthető piaca legyen; a kedves vásárlók érjék be a 100-as tempóra is képes, kulturáltabb járású motorral.

Az utolsó Bambinában már nem lehetett lehajtani a hátsó ülések támláját, egyszerűbbek voltak a kárpitok, a 126-oséval azonos mintázatú, ám annál kisebb felnikre már csak felárért lehetett radiálgumit kapni, pedig karrierje vége felé már az F kivitel is ilyet hordott alapáron. A műszerfalat a kombiból emelték át, amelyben 1968 óta fekete színű volt a kör alakú óra és a volán. Az ajtónyitó kar az L-ből érkezett, az ablakokat viszont az F tekerőjével lehetett leengedni. Megjelentek új elemek is: a vezető a váltókar gömbölyű gombját markolva kapcsolhatott fokozatot, és más lett a kesztyűtartó is. A kocsi orrán a márka többi típusáról ismerős FIAT felirat szerénykedett, a hátsó típusjelzés viszont a korábbi modellekét követte.

Nyilván a vállalat vezetőit sem lepte meg, hogy az összeturmixolt Rinnovatával nem sikerült megismételni az F és az L sorozat sikereit, hiszen a 126-os többet nyújtott a Bambinánál, ráadásul szögletes karosszériával pompázott - ami a hetvenes években minimum illendő dolog volt egy autó részéről. Az 500-as Szicíliában fejezte be aktív pályafutását, az utolsó darab 1975. augusztus 1-jén készült el a Fiat Termini Imerese-i gyárában.

Az Abarth kezdettől fogva jelentős sikereket ért el a kis Fiattal
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A típus jelentőségét igazából felesleges is ecsetelni: szinte mindenki ismeri, az olasz kisautó szinonimájává, hazája járműiparának egyik jelképévé vált. Tizennyolc év alatt hárommilliónál is több példányt adtak el belőle, a világ szinte minden tájára eljutott, sokszor a helyi igények szerint módosítva. A leglátványosabb változat kétségtelenül a tengerentúlra exportált kivitel volt óriási lökhárítóbabákkal és nagyméretű, a kocsiszekrényből kiálló lámpatestekkel. Az 500-ast nem csak Torinóban, Szicíliában és az Autobianchinál gyártották. Nekünk magyaroknak a Grazban készített Steyr-Puch lehet ismerős, amelyben osztrák gyártású boxer dolgozott. Steyr-Puchból készült kombi, sőt több, igen erős sportváltozat is. Utóbbiból nem volt hiány az NSZK-ban sem: az NSU-Fiat kétféle sportverziót gyártott Weinsberg-féle karosszériába csomagolva, valamint készültek itt Bianchina Panoramicák is.

Nem a licencgépek teszik hihetetlenül színessé a Bambina-palettát, hanem a kismillió tuningmester és karosszériaszabász. Valljuk be, tizenvalahány lóerő tényleg nem sok, így érthető, hogy rengetegen öntöttek plusz teljesítményt a kéthengeresbe. Voltak, akik ezt versenyszinten végezték, például a Giannini vagy a már említett Abarth cég. A karosszéria átalakítására megszámlálhatatlanul sokan vállalkoztak: látványos kupék, nyitott kiskocsik, terepjáró-kivitelek, versenyautók, teher-változatok vagy épp a Giardiniera előtt színre lépő kisáruszállítók hagyták el többek közt a Moretti, a Zagato, a Ferves és a Lombardi műhelyét. Különlegesség volt a Vignale cég Gamine nevű kivitele, amely a Topolinóra emlékeztető vonásokat hordozott. Úgy látszik, az 500-as és a retró összekapcsolása nem új keletű dolog.