Szép remények - Mitsubishi Lancer 1.5 teszt

Az új Lancerrel a hamvaiból feltámadt Mitsubishi megpróbál visszatérni a sportos és divatos kompakt autók közé. Nehéz dolga lesz, mert a balsorsú elődmodell emléke még ott él a vásárlók agyában.

Gyors kanyarvételnél erősen dől a felépítmény, de alapvetően jóindulatú a futómű
(Még több fotó a gelériában. Kattintson a képre!)

A Mitsubishi az ezredfordulót követően erős mélyrepülésbe kezdett a személyautók között: az anyacég a csőd szélére került, így nem jutott pénz az új modellek kifejlesztésére. Galantot már jó régóta nem lehet Európában kapni, a 2000 óta árusított Lancer pedig ódivatú formájával és gyengécske alapmotorjával, hiányzó dízelével nem igazán találta telibe az öreg kontinens vásárlóinak ízlését. Rontotta a helyzetet, hogy az ebből a nemzedékből kifejlesztett WRC versenyautó elődeivel ellentétben már nem sok értékelhető eredményt ért el a ralipályákon, így a világbajnokságon történő részvétel reklámértéke is erősen csökkent. Egyedül az utcai Evo modellek (VII-VIII-IX) képviselték továbbra is a megszokott színvonalat, de a szűk vásárlóközönséggel bíró rétegmodell a csekély darabszámok és a beépített csúcstechnika miatt nem hozhatott sokat a konyhára.

Láthatóan kevesebb energia jutott a hátsó rész formatervére, mint az elsőére
(Még több fotó a gelériában. Kattintson a képre!)

Égetően szüksége volt tehát a Mitsubishinek egy modern alsó-középkategóriás autóra, amellyel ki tud hasítani egy elegendően nagy szeletet magának az európai C szegmens zsíros eladásaiból. Az új Lancerhez az alapot az a globális padlólemez adja, amely az új Outlanderben és a Dodge Caliberben, a Jeep Compassban, a Patriotban és még ki tudja, mi mindenben teljesít szolgálatot. A jól sikerült formaterv a németországi Mitsubishi tervezőstúdió műve: maga az autó hosszabb és szélesebb lett, mint elődje, és az arányai is rendesen megváltoztak. Kivételesen nagy lett az első túlnyúlás, hosszú az utastér is, de a csomagtartó éppen ezért elég rövid, amit azzal kompenzáltak a mérnökök, hogy cserébe jó magas lett.

Talán az utolsó Galantra emlékeztető, a gyár szerint vadászrepülős hűtőmaszk lett a legjobban sikerült formai elem a karosszérián, és nem szabad elfeledkeznünk a kissé mögé elhelyezett, összehúzott szemöldökre emlékeztető fényszórókról sem, amelyeknek hála a Lancert biztosan nem fogják összekeverni a többi, egy kaptafára készülő távol-keleti autóval. Erősen emelkedik az övvonal, álló helyzetben is úgy tűnik, mintha mozogna az autó, ezért és a hátsó fejtámlák miatt viszont nem lehet jól kilátni hátrafelé. Az Evo-eladásoknak valószínűleg nem, de a sima Lancerek értékesítésének jót tehet, hogy a tesztautó a nagyjából 260 ezer forintba kerülő optikai tuningelemekkel (küszöbidomok, első alsó légterelő, hátsó szárny, krómozott kipufogó), már nagyon hasonlít az Evo X sportváltozathoz. Az erősebb, 143 lóerős 1,8-ashoz és a kétliteres dízelhez 18 colos felni is van, azzal már tényleg kísérteties a hasonlóság.

Kényelmesek a műszálas első ülések, és jól tartják a combot
(Még több fotó a gelériában. Kattintson a képre!)

A Lancer kényelmes, mélyre tett üléseiben kellemes az utazás, csak az a kár, hogy a kormány továbbra sem állítható az autó hossztengelyével párhuzamosan, hanem csak fel-le. Ennek ellenére az átlagos testalkatúak hamar megtalálhatják az ideális vezetési pozíciót, a rövid váltókar és az összes kapcsoló jól kézre áll. Dicséretes, hogy az összes elektromos ablak automata, kár viszont, hogy a csövek mélyére dugott műszereket és a rádió kijelzőjét bekapcsolt világításnál nagyon nehéz leolvasni. Otthonosnak nem igazán mondható a beltér, mivel szinte minden komor fekete, és az anyagminőségen is tetten érhető, hogy a gyártó valahol azért meg szerette volna fogni a költségeket. Ahová csak nyúlunk, kopogós, rideg felületekkel találkozik az ujjunk, még a kormányon és a váltón található bőrről is lerí, hogy a legolcsóbb fajtából való, de legalább az összeszerelési minőség példás.

A kopogós műszerfal ugyanaz, mint az Outlanderben
(Még több fotó a gelériában. Kattintson a képre!)

Hely van bőven mindkét sorban, hátul a Lancer az egyik legtágasabb autó a kategóriájában. Ennek persze ára van, a mindössze 400 literes csomagtartónál az előző Lancer és szedánosított kisautók (Renault Thalia, Fiat Albea) is jóval nagyobbat tud felmutatni. Legalább az ügyes, teleszkópos kitámasztás nem vesz el még több helyet a hasznos térből, de a poggyásztér kárpitozásán is látható a spórolási szándék: a hanyagul lefektetett, olcsó, filcszerű borítást kanyarokban a tépőzáras Mitsubishi-táska könnyedén magával ragadja, így ha ezután kinyitjuk a fogóval nem rendelkező fedelet, akkor a gyűrött textil és a szükségpótkereket borító furnérlemez cseppet sem szívderítő látványa tárul elénk. A gyenge megoldásnak köszönhetően legalább láthatóvá vált a hátsó futómű fölé betett hangszigetelő fólia, ami nem tűnt gyári installációnak.