Erős forint - drágább autó

Vágólapra másolva!
Hetek óta igen erős a forint, sokan remélik, az euróalapon számított árlistákon kisebb számok szerepelnek majd. Hiába tűnik úgy, akár félmilliós is lehet az árcsökkenés, más a helyzet. Legfeljebb néhány tízezer forinttal kell kevesebbet fizetni, de valószínűbb, hogy áremelés lesz.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]


A forint egyre erősödik, egyértelmű következmény lenne az autók árainak csökkenése. Mégsem ez a helyzet


A forint árfolyamának változása során a pénzpiacok először a 240-es, majd rövid idő múlva a 230-as eurónkénti árat kezdték bűvös határként emlegetni. Bebizonyosodott, hogy ez utóbbi nem is olyan elképzelhetetlen realitás, hiszen a napokban az árfolyam erősen közelítette ezt a szintet. A cikk írásának napján is alig emelkedett 231 forint fölé az euró árfolyama, ami megdöbbentő csökkenés a nagyjából egy hónappal ezelőtti, 255 Ft körüli szinthez képest. A kettő között majdnem huszonöt forint a különbség.

Emlékszünk arra, hogy a korábbi időkben a gépjármű-forgalmazók euróban és forintban is megadták az árlistákat, illetve közölték, milyen árfolyamon érvényesek az árak, és milyen változásig maradnak érintetlenek. Számoljunk! Az euróövezetben egy Renault Laguna 1.8 Expression átlagosan 21.500 eurós ára átszámítva majdnem 5,5 millió forintot jelent, 255-ös árfolyamon. Ugyanez 231 forinttal számolva már az ötmilliót sem éri el. A különbözet félmillió forint. Hová lesz ez az összeg? Hiszen az autót behozók az erős forint révén olcsóbban jutnak hozzá a termékhez, az itthoni árak mégsem csökkentek látványosan. Természetesen tudjuk, hogy még nagyon rövid ideje tartja magát ez az árfolyam, és azzal is tisztában vagyunk, hogy az árképzés nem a bruttó árak egy az egyben való átszámításán alapul. Mégis, ha naiv számításunk szerint egy középkategóriás autó kinti fogyasztói árát akarnánk kipengetni, akkor kétezer euróval kevesebbet kellene váltanunk. Ha ennek itthon is lenne valamilyen látszata... A gépjármű-forgalmazás több képviselőjének feltettük kérdéseinket: Előidézi-e az autók árának csökkenését az erős forint? Egy autó megrendelése és átvétele között hónapok is eltelhetnek. Ilyen időszakon belül érzékelhető-e árcsökkenés a határozott árfolyam-változás eredményeként? Esetleg azzal lepnék meg az ügyfelet a szalonban, hogy a teljes vételár kifizetésekor kevesebb áll a számlán, mint a megrendelés idején érvényes ár?

Forrás: [origo]


A Toyota az euróárfolyam miatt nem, de a felszereltségek változása miatt változtat az árain


A magyarországi forgalmazók közül néhányat megkérdezve nagyrészt nemleges választ kaptunk. A Toyota szeptemberig nem ad ki új, átfogó árlistát, azzal együtt, hogy nyáron némelyik modellnél árcsökkentést eszközölnek, amely inkább a felszereltség változtatása miatt szükséges. Nem módosítottak akkor sem, amikor gyenge volt a forint, a 270-es árfolyam sem jelent meg az árakban.

Hasonló állásponton van a Saab honi forgalmazója. Csak akkor éreztetik az erős forint-árfolyamot az árlistájukban, ha a forint tartósan ezen a szinten marad. Egy gyárból rendelt autó átfutása három hónap is lehet, azalatt sok változás történhet a pénzpiacon. Az árak mellett feltüntetett forint-euró árfolyam gyakorlata megszűnt, és mindenki fix forint árakat használ, éppen ezért az aktuális forint-erősödés vagy -gyengülés eredményét sem hárítják a vevőre. Az autógyártás egésze problémákkal küzd, amit egy árcsökkentés csak erősítene. Ezért a tartósan erős forint mellett a forgalmazás terén inkább kedvezmények és akciók jelentkeznének, mintsem a listaárak csökkenése.

Forrás: [origo]


A legtöbb márka kivár, hogy mennyire marad tartós ez a forint-euro árfolyam


Nem hivatalos márkakereskedőt is megkérdeztünk. A Subarukra specializálódott, új és használt autókkal egyaránt foglalkozó kereskedő szerint az erős forint egy kis fellélegzésre ad alkalmat a jelenleg igen nehéz autópiaci helyzetben. A veszteség elkerüléséhez, szinte a fennmaradáshoz elég az a kis előny, amit most az erős forint nyújt, így az ő áraik sem csökkennek az árfolyamváltozással.

Van kivétel. A Volkswagen-konszern márkáit tömörítő Porsche Hungaria némi árcsökkentést helyezett kilátásba a közeljövőben, de nagyon kevés konkrétummal. Pusztán annyi biztos, hogy rövid időn belül a haszongépjárműveknél vezetnek be kétszázalékos ármérséklést, ami az erős forintnak köszönhető. Ez tehát milliónként húszezer forintot jelent, ami nem túl sok, de mégis valami. A kínálat többi tagját érintően még nem alakítottak ki pontos terveket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!