Végtelenül semlegesen fordul, és még a fenekét is mozgatja kanyarban a MiTo
(Még több fotó a hazai bemutatóról a galériában. Kattintson a képre!)
Júliusban már olvashattak az [origo]-n az Alfa Romeo MiTóról, amikor Vida kolléga a nemzetközi menetpróbán szerzett élményeit osztotta meg önökkel. Ebből kiderült, hogy a MiTo az Alfa újgenerációs modelljeinek második képviselője. Az első a mindössze ötszáz példányban készített 8C Competizione volt, amelytől főbb formajegyeit, így a sárvédők tetején ülő lámpákat, a keret nélküli ablakokat, és a LED-es, kerek hátsó lámpákat örökölte. Műszakilag már egy lényegesen hétköznapibb autóval, a Grande Puntóval áll nagyon közeli rokonságban, a Fiatból származik ugyanis a padlólemez, a futómű, és a motorok nagy része is. A MiTo azonban sokkal több, mint egy átemblémázott Fiat, sokkal inkább olyan a kapcsolata, mint a Volkswagen Golfnak és az Audi A3-asnak: a lényeg azonos, a körítés azonban teljesen más. Az Alfa mérnökei ugyanis jelentősen átdolgozták a kapott alkatrészeket, így ha nem tudnánk a rokonságot, és nem lenne egy-két ismerős Fiat-kapcsoló az utastérben, akár teljesen önálló modellnek is hihetnénk, különösen, miután kipróbáltuk.
A képen a legsportosabb külsővel, 18 colos felnikkel, tetőspoilerrel, és fekete betétes hátsó lökhárítóval látható
(Még több fotó a hazai bemutatóról a galériában. Kattintson a képre!)
Amikor nyáron az első képek napvilágra kerültek a MiTóról, nem voltam elájulva tőlük. Nem tetszettek a 8C Competizione stílusában fogant idétlen bociszemek, és az első sajtófotón, az ötvenmilliós sportkocsi mellett a karosszéria arányai is eléggé esetlennek tűntek. De most, miután élőben is láttam a kocsit, sokkal kedvezőbb benyomásokat szereztem, az egyik kolléga szerint azért, mert a sajtófotókon rendre alulról fotózták, pedig ez a forma inkább felülről nézve mutatja magát szépnek; és tényleg. A karosszériaarányokról pedig annyit, hogy a 406 centis hossza hárommal, 172 centis szélessége pedig 3,5-tel nagyobb az egyik legszebb kisautónak kikiáltott Grande Puntóénál, magassága viszont öt centivel kisebb. Nyomtávja is nagyjából két centivel szélesebb, így kanyarokban is biztosan áll a lábán, amit az elérhető 1 g-s oldalgyorsulás is jelez.
Hat centivel meghaladja a négy métert, az ablakok keret nélküliek
(Még több fotó a hazai bemutatóról a galériában. Kattintson a képre!)
Némileg meglepő, hogy az alapmodellbe csak egy 78 lóerős 1,4-es benzines került, de ennek is megvan az oka. Olaszországban ugyanis olyan törvényt iktattak be, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkezők legfeljebb ilyen erős autókat vezethetnek, és az Alfa nem akart öngólt lőni magának azzal, hogy nem képviselteti magát egyetlen modellel sem legfontosabb piacán ebben a teljesítményosztályban. Az viszont tényleg méltatlan lett volna, ha a Fiat Dobló hengerenként kétszelepes, 77 lóerős 1,4-esét tették volna bele ebbe a csúcstechnikát és stílust fokozottan hangsúlyozó modellbe, ezért inkább a Grande Punto 95 lóerős, hengerenként négyszelepes motorját fosztották meg 17 paripájától. Mondjuk az Olaszországon kívül értékesített MiTókba nyugodtan rakhatták volna a 95 lóerős változatot, mi biztosan nem sértődtünk volna meg. Nem volt meglepő, hogy a bemutatóra egyetlen ilyen modellt sem hoztak, pedig a 12,3 másodperces gyorsulási érték tisztességesnek mondható egy nyolcvan lóerőnél gyengébb, közel 1,1 tonnás autó esetében, és különben is, a nyakamat tenném rá, hogy ebből fog a legtöbb fogyni. Ezt a véleményemet arra alapozom, hogy egyedül ezzel a motorral lehet majd négymillió forintnál kevesebbért (3,995 millióért) MiTóhóz jutni.