Októberben nyílik meg a Párizsi Autószalon, az ősz legnagyobb európai seregszemléje. A Ford többek között a Ka új generációját mutatja be a francia fővárosban. A teljesen megújuló modell a Fiat 500-zal osztozik közös platformon és gyártósoron is, hiszen a Fiat lengyelországi üzemében, Tychy-ben szerelik majd össze.
A közös üzemet leszámítva a Ford számos ponton megtartotta saját elképzeléseit az autóval kapcsolatban, ilyen például a karosszéria formája mellett a felfüggesztések és a kormányzás. A Ford fejlesztő csapatai házon belül is összedolgoztak, hiszen például a kerekeket a Fiesta csapatával közösen dolgozták ki.
Az új Ka két kis lökettérfogatú Fiat-motorral mutatkozik be. Az 1,2 literes, 69 lóerős benzinmotor mellett - a típus történetében először - egy 1,3 literes, 75 lóerős turbódízelt is kap a miniautó. A Ford egyébként arra számít, hogy a benzinmotor lesz sikeresebb, főleg azért, mert állítólag 21 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt a régi Ka 1,3 literes egységénél, így csupán 4,2 liter benzinre van szüksége 100 kilométeren.
Az új Ka forgalmazása 2008 év végén, illetve a következő év elején kezdődik, kétféle felszereltségi szinttel - Ambiente és Titanium -, illetve lesz néhány csomagban kínált kiegészítő is. Ilyen például a Bluetooth kihangosító, amelyhez USB-port, és kormányra szerelt vezérlőgombok is járnak.
Bár az első nyilvános bemutatón még nem lehet tudni a modellek pontos árát, a Ford már most közölte, hogy az új Ka olcsóbb lesz, mint testvérmodellje, a retrós külsejű Fiat 500.