A Caddy 4MOTION PanAmericana tanulmány egy egyterű, egy szabadidő-autó, és egy kishaszonjármű keveréke, amely a megvásárolható négykerék-meghajtású verzión alapszik. Mivel tulajdonképpen félig-meddig terepjáróról van szó, szabad magasságát megemelték, alvázvédő burkolatot kapott, 215/70-es terepgumikkal ellátott 16 colos alu-kerekeket adtak rá, míg az oldalsó küszöbök, az első és hátsó lökhárítók ezüst védőszegélyt kaptak. Első-hátsó lámpái sötét maszkolásúak, és a karosszérián több helyütt felbukkan a PanAmaricana felirat és logó is. Motorházteteje alatt a 105 lóerős 1,9 literes turbódízel motor található, melynek erejét hatfokozatú kézi váltó továbbítja a négy kerék felé.
A terepes külső jegyekkel ellentétes az utastér koncepciója, amit inkább a luxusigények figyelembe vételével alakítottak ki. Az üléseket barna bőr borítja, és ugyanebből az anyagból szabták ki a csomagtartó falára helyezett, kivehető zsebeket is.