Az ülések oldaltartása nem az igazi, és az ergonómia sem olyan, mint a Swiftben. A váltókar ugyan egyterűsen felkerült a középkonzolra, ami jó, annál kellemetlenebb viszont, hogy a pedálok kezelése kényelmetlenséget okoz. Az még hagyján, hogy a legalsó üléspozícióban is kakasülő-érzés uralkodik, ezt egy idő után meg lehet szokni, de dugóban aztán kiderül, hogy a rossz "hozzáférési" szög miatt a gázpedál fájdalmat indukálhat a bokában. Többen próbálták az autót, többen is felhozták ugyanezt negatívumként, de lehet, hogy csak mindannyian túl kicsik és rövid lábúak voltunk a Splash-hez.
A csomagtartó mérete sem szól éppenséggel a legújabb Suzuki mellett, a GS felszereltségű modellekben alaphelyzetben már-már meghökkentően kicsi, mindössze 178 literes. Ezen javít valamelyest, hogy az alsó rekeszbe, a padlót felhajtva is el lehet helyezni a kisebb csomagok közül néhányat, s lehet örülni annak is, hogy a hátsó üléseket lehajtva teljesen sík raktér alakítható ki. A 178 literbe azonban így is nehezen lehet belezsúfolni egy teljes nagybevásárlást, az is komoly logisztikai problémákat okozott, hogy négy ember háromnapi csomagja elférjen valahogy hátul. A Swift ilyen szempontból jóval kegyesebb a tulajdonosokhoz, lényegesen több holmit képes elnyelni.
A Swift 1,3-as motorjára sokan mondják, hogy nagyon jól hangzik a 92 lóerő, a valóságban azonban sokkal gyengébbnek érződik. Igazuk is van. De hasonlóak lehetnek az érzések ezzel az új 1,2-essel kapcsolatban is: papíron 86 lóerőt tud, menet közben azonban ez szinte elképzelhetetlennek tűnik. Olyan, mint minden kismotor, pörgős, eleven, nagyobb tempónál pedig kicsit zajos, de nem mozgat olyan dinamikával, mint amit az adatlap indokolna.
A csomagtartó alaphelyzetben már-már meghökkentően kicsi, mindössze 178 literes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A nyomaték mindössze két Nm-rel marad a Swift alatt, az 1,3-as mégis fickósabbnak érződik, gyorsulásban 1,3 másodpercet ver a kisebb Splashre. Kicsit furcsa. Az 1,2-es magasabb fordulatszámon sem él annyira, mint várni lehetne, 4000-től már kicsit kelletlen, pedig a maximális teljesítményt 5500-nál adja le, a nyomatékcsúcs pedig 4400-nál van. Az ötfokozatú kézi váltó sem igazán kívánatos partner: a Swift már-már a sírba vitt másfél év alatt a nehezen kapcsolható egyessel és rükverccel, ezt sajnos a Splash is örökölte. Néha hajlamos ugyanilyen akadozásra, egyébként is kicsit karcos, határozott kezelést kívánó egység.
Meglepő módon fogyasztásra sincs nagy különbség a Splash és a Swift között. Vegyes használatban a nagy átlag nálunk 6,8 liter, a Splash ennél két tizeddel kért kevesebbet az egy hét alatt. Ebben volt rengeteg autópálya is, az összehasonlítás így kicsit sántít, de a tapasztalatok alapján feltételezem, hogy valamivel mindig a Swift alatt tudna maradni. A kormányzást nézve a Splash közvetlenebbnek tűnik, mint a Swift, a futóművek hangolása hasonló, az alacsonyabb építés miatt viszont a Swifttel jobb kanyarodni. Ezzel együtt a Splash is meglepően stabil, a rugózás csak nagyon rossz utakon kezd zavaróvá válni. A gáz- és fékpedál finom kezelést kíván, keményebb mozdulatokra bőgés, illetve bólogatás a válasz.
A csúcsfelszereltségű Splash 3,3 millió forintos ára mellett szóljon, hogy ebben tényleg minden benne van, még a menetstabilizáló is. Bár nem hiszem, hogy ebben a kategóriában, 1,2-es motornál sokszor szükség legyen a közbeavatkozására, de kétségtelen, hogy adott esetben életet menthet. Tény viszont az is, hogy mindent figyelembe véve a Swift olcsóbban hozható el a kereskedésekből, ráadásul nagyobb, tágasabb, élhetőbb is. A Splash árazásánál kicsit megszaladt a ceruza, a "felárat" pedig nem sok mindennel tudja ellensúlyozni. Mi semmiképp sem cserélnénk.
Műszaki adatok |