Vasárnap reggel ugyanúgy folytatódott a verseny, ahogy addig: a pirosak voltak a leggyorsabbak, ifj. Érdi autózott egy harmadik időt a Subaru WRC-vel. A második szakaszon megtört a jég, Turán nyert, Asi előtt. A harmadikon viszont már bőven volt esemény, először Herczigék álltak ki az Impreza váltóhibája miatt, majd Asi vesztegelt egy kicsúszás után négy percet: autójának alja felakadt, a nézők segítségével tudták csak kiszabadítani magukat. Hasonlóan járt Tobak és Botka is, majd Hoduláék estek el, akikhez viszont már mentőt is kellett hívni.
Három gyorsaságival a vége előtt nagyon megváltozott az összetett állás, Spiciék mögött Vizin, Turán, Borbereki (a visszatérő pilóta a Turi-féle Corolla WRC-vel, és Földesi Csabával az oldalán szállt csatába), ifj. Érdi volt a sorrend.
A verseny végén utóbbi is kiesett, átadva a helyét Baloghnak, aki egy N-es Lancerrel indult. Spitzmüllerék óriási feszültségben tették meg az utolsó kilométereket, a biztonság kedvéért a már a teljesen felszáradt pályákon is esőgumival mentek, egyetlen ellenfelük a technika ördöge lehetett volna. A Lancer WRC azonban hibátlan volt, így a pilóta 23 év versenyzés után megszerezte első abszolút bajnoki címét. Vizin László gyönyörű eredménnyel búcsúzott, második helyének köszönhetően összetettben is feljebb lépett kettőt, és a negyedik helyen végzett. Turán érkezett harmadiknak, vigasztalhatja, hogy a Peugeot 307-essel sem érhetett volna el sokkal jobb eredményt, hiszen számukra a bajnoki címhez Spiciék kiesése is kellett volna. Az A-s Evo VI-os hibátlanul muzsikált a hétvégén, megszolgálva az autót építő és korábban üzemeltető, valamint a jelenlegi tulajdonos alkalmi kooperációját. Negyedik helyen futott be a Borbereki/Földesi páros, akik így remekül indítottak a WRC kategóriában. Az első tízben olyanok is végeztek, akik ezzel életük legjobb eredményét érték el, a számos kiesőnek, és a változatos időjárásnak köszönhetően.
A másodosztályban Hevesi győzött, Guzi és Kondor előtt. Számukra igen nagy csúszással indult a verseny, és már jócskán besötétedett, mire célba értek.
A szezonzáró Mecsek Rali választ adott azokra a kérdésekre, hogy az egyes kategóriákban kik 2008 bajnokai, de a jövő esztendőt még mindig sűrű homály fedi, sok a kérdőjel a 2009-es bajnokság körül. Remélhetőleg minél hamarabb tisztázódik például, hogy mehetnek-e a WRC-k és az A8-as autók, és a csapatok akkor végre megkezdhetik a felkészülést az új szezonra.
A verseny végeredménye:
1 | Spitzmüller/Kazár | Mitsubishi Lancer WRC | WRC | 1:22:25,5 |
2 | Vizin/Zsíros | Subaru Impreza WRC | WRC | +1:16,8 |
3 | Turán/Benics | Mitsubishi Lancer Evo VI | A8 | +1:43,5 |
4 | Borbereki/Földesi | Toyota Corolla WRC | WRC | +3:05,6 |
5 | Szíjj/Magyar | Mitsubishi Lancer Evo VI | A8 | +4:48,8 |
6 | Ifj. Ranga/Benkő | Mitsubishi Lancer Evo IX | N4 | +4:58,9 |
A kategóriák győztesei:
A8 | Turán/Benics | Mitsubishi Lancer Evo VI |
A7 | Kőváry/Szentiványi | Renault Clio R3 |
A6 | Wágner/Szerémy | Peugeot 206 |
A5 | Kronome/Monostori | Skoda Fabia |
S1600 | Ollé/Czakó | Suzuki Ignis S1600 |
N4 | Balogh/Németh | Mitsubishi Lancer Evo IX |
N3 | Bessenyey/Papp | Opel Astra |
N2 | Kurtos/Pálla | Honda Civic |
H10 | Keszler/Hágen | Audi S2 |
H9 | Csomor/Harányi | Lada VFTS |
Rally II. osztály:
1 | Hevesi/Bauer | Honda Civic | 55:43,1 |
2 | Guzi/Neukirchner | Peugeot 106 | +1:02,8 |
3 | Kondor/Dara | Peugeot 106 | +1:14,0 |
A bajnokság végeredménye:
1 | Spitzmüller/Kazár | Mitsubishi Lancer WRC | WRC | 145 |
2 | Turán/Benics | Peugeot 307 WRC | WRC | 128 |
3 | Benik/Lukács | Ford Focus WRC | WRC | 85 |
4 | Vizin/Zsíros | Subaru Impreza WRC | N4 | 78 |
5 | Asi/Pikó Zsuzsa | Mitsubishi Lancer Evo IX | N4 | 69 |
6 | Herczig/Csökő | Subaru Impreza WRC | WRC | 62 |