Családon belüli gyilkos - BMW 320xd

Vágólapra másolva!
Odacsapott a BMW: a ráncfelvarrás utáni 3-ast már a kétliteres dízellel is haza lehet vinni összkerékhajtású kivitelben. Apró változások a karosszérián és az iDrive-on, betolakodott a képbe némi hatékony dinamika, a végeredmény pedig a típuspaletta közepén is csúcsmodell lett.
Vágólapra másolva!

Fotó: Koncz Dávid [origo]

Az új 3-as a Párizsi Autószalonon átesett egy kisebb modellfrissítésen. Kívül-belül előnyére változott
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Le se tagadhatom, hogy imádom a BMW 3-as sorozatát. Majdnem három esztendővel ezelőtt én próbáltam ki a széria csúcsmodelljét, a 330xd-t, sok rosszat pedig - az árán kívül - nem nagyon tudtam összeirkálni róla. Harminchárom hónap (megint a hármasok, ugye...) hosszú idő, a bajorok eminenshez illően nem is ücsörögtek azóta tétlenül babérjaikon: a 3-as nemrég szép csendben megújult, a felfrissített modell a Párizsi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek.

Az egyik legnagyobb változást éppen a teszt apropója jelenti, merthogy a sokat és méltán dicsért xDrive összkerékhajtási rendszert összepárosították végre a kisebbik, kétliteres dízelmotorral is, nyilván az eladások fellendítését szem előtt tartva. Óvatos mozdulatokkal simítgattak a karosszérián is, nem sokat, de ahhoz éppen eleget, hogy az új modell ünneplőbe öltöztetett strébernek tűnjön a régi mellett. Első pillantásra nem is tűnik fel, mennyi minden változott, csak egy halvány érzés sugallja, hogy márpedig ez a BMW sokkal fessebb, mint elődje.

És tényleg. A részletekben elmerülve kiderül, hogy új a motorháztető, a ráncfelvarrásnak talán éppen ez az alkatrész a leglátványosabb darabja. Formás, egyszersmind íves éleket vasaltak a lemezbe, melyek nemcsak kívülről, hanem belülről is nagy élményt nyújtanak, nehéz betelni az előre nyúló, majd hirtelen láthatatlanná váló vonalakkal. Kaparásztak a hűtőrács és a lökhárító környékén, utóbbi immár csinos kötényekkel büszkélkedhet, a fényszórók pedig divatos ledekkel gazdagodtak.

Fotó: Koncz Dávid [origo]

A karosszéria méreteit a facelift nem befolyásolta, a tengelytáv maradt 276 centiméter
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Nekem már évekkel ezelőtt sikerült megbarátkoznom velük, a 3-as leginkább bírált alkatrészei mégis a hátsó lámpaburák maradtak. Esetlen, idétlen, béna - ezek voltak a legtöbbször elhangzott jelzők, úgyhogy a BMW-nek is muszáj volt reagálnia erre. Sokat persze nem lehetett tenni anélkül, hogy kompletten átalakítsák az egész hátsó részt, így kompromisszumos megoldás született: a csomagtartófedél átalakításával hajszálnyit változtattak a burák formáján, ledeket is kaptak, most már valamivel, de tényleg csak valamivel jobban néznek ki. Akinek eddig a feneke miatt nem kellett a 3-as, annak nem fog továbbra se, ezt muszáj hozzátenni, vigasztaló lehet viszont, hogy a puttony mérete 460-ról 520 literesre nőtt, amire azért nyugodtan lehet csettinteni.

A munka befejezéseként finomítottak a külső visszapillantókon, na meg játszottak egy jót a számozással is. Hiába az összkerékhajtás, hátul nem érdemes keresni a 320xd feliratot, ehelyett csak 320d-t raktak ki. A BMW új gyakorlatához igazodva az xDrive szöveg a sárvédőre költözött, legalább garantálva, hogy az autó ne szenvedjen identitászavarban, és büszkén tudja hirdetni, hogy különlegességnek számít a palettán. A ráncfelvarrásban részt vett minden BMW-s kollégának kijár a vállveregetés, a 3-as továbbra is a paletta legsportosabb, legszigorúbb nézésű darabja - elölnézetből a klasszikus, cápa-Galant mellett a másik nagy kedvencem, mely elől még mindig sokan húzódnak ki kétségbeesve a külső sávba.

Sarkalatos pont ez, muszáj kitérni rá. A BMW-nél annak idején nyilván rengeteg energiát és pénzt fektettek abba, hogy kialakítsanak egy sportos, férfias márkaarculatot, megbecsültség tekintetében azonban ez kicsit mintha visszafelé sült volna el. Na nem nyugaton, ott a BMW-s is lehet normális - bár egy kedves barátom mesélte, látott ő már olyat Németországban, hogy egy idősebb pár ész nélkül tolatott ki egy út menti vendéglő parkolójából, amikor észlelte, hogy az üzemegységben BMW-találkozót tartanak -, ám az itthoni, zéróhoz konvergáló közlekedési morálban a BMW-s minden, csak nem kedvelt alkotóeleme a forgalomnak.

Fotó: Koncz Dávid [origo]

Új motorháztetőt kapott, a lemezbe vasalt élek férfiasságát erősítik
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Itthon egyfajta képzettársítás él az agyakban: aki BMW-vel jár, csak bunkó, kopasz és a szabályokat alapból ignoráló valaki lehet, aki autóját nem tisztességesen szerzett pénzből vette. Biztos a BMW-sek egy része is sokat tett azért, hogy ez a kép kialakuljon, de elhatároztam, kipróbálom, milyen úgy közlekedni egy 3-assal, ahogy azt - valószínűleg - kevesen várnák.

A teszt kétségbeejtő eredményt hozott. Még megengedett tempónál is sokan húzódnak félre, ha BMW-t látnak meg a visszapillantóban, gondolom, nem sok jóra számítanak. Sok hitetlenkedő nézés a válasz az előzékeny beengedésekre, a cipzárelv, illetve más, egyébként követendő magatartásformák alkalmazására. Zebrán egyetlen gyalogos sem mert lelépni az autó elé, volt csodálkozás, hogy jé, jó autóval jön, mégis átenged.

Hogy mire akarok kilyukadni? A BMW-k, különösen a 3-as formaterve erőtől duzzadó, státuszszimbólum jellegű, hiába azonban a kifogástalan technika, lehet, mégsem venném meg szívesen. Nem annyira jó érzés a közlekedés lesajnált, rettegett szereplőjének lenni, ez jelentősen rontja a márka élvezeti értékét, noha nyilvánvaló, hogy nem minden BMW-s tart baseballütőt az ülés alatt, sőt. Remélem, a rövid imázsjavító körúton nekem is sikerült valamit tennem annak érdekében, hogy valamicskét jobb legyen a bajor márka vásárlóiról kialakult kép.

Fotó: Koncz Dávid [origo]

A felfrissített iDrive kezelése pofonegyszerű, a funkciók logikus sorrendben követik egymást
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az autó egyébként belülről is tökéletesedett egy kicsit. Még jobb minőségüek a felhasznált anyagok, a kormány maradt a már-más túl vastag, mégis tökéletes fogású, eszményi darab, a legszembetűnőbb újítás, hogy opcióként immár az iDrive új generációja rendelhető a felfrissített vezérlőegységgel, illetve szoftverrel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!