Dedikált Lexus-hibrid: HS 250h

Vágólapra másolva!
A Lexus Detroitban mutatta be első dedikált hibridjét, a négyhengeres benzinmotorral hajtott HS 250h-t, amely formailag számos toyotás elemet vonultat fel.
Vágólapra másolva!

Ha a képek láttán bárkiben felmerülne a gondolat, hogy tiszta Toyota a Lexus legújabb hibridje, duplán igaza volna. A modell a gyár első dedikált, vagyis nem egy meglévő modellből hibridesített, hanem kifejezetten tiszta üzeműre tervezett autója, és emellett pedig formailag számos olyan részletet vonultat fel, amely a 2009-es Toyota Avensisről már ismerősnek tűnhet. Ilyenek például az első ablakok kis, háromszögű részei, a közös tengelytáv, a sziluett vagy az egyforma kormánykerék.

Az IS sorozatnál kicsivel hosszabb, 4,7 méteres HS a Toyota Hybrid Synergy Drive meghajtását kapja, amelyet a Lexus négyhengeres Atkinson-rendszerű benzinmotorjához illesztettek. Az összteljesítmény 187 lőerő, amely egy folyamatosan változó áttételű CVT-váltón keresztül az első kerekeken szabadul az aszfaltra. A Lexus szerint a HS 250h körülbelül harminc százalékkal kedvezőbb fogyasztást produkál majd, mint a gyár eddigi legtakarékosabb modellje.

Igazi luxusautó lesz az új HS 250h, amit a tíz légzsák, a merevlemezes navigációs rendszer, a head-up display, az orrba épített kamera, az infravörös sugarakat kiszűrő szélvédő, és a LED-es fényszóró is jelez.

A Lexus a Detroiti Autószalonon mutatta be a HS 250h-t, a forgalmazást pedig 2010 késő nyarán kezdik meg, elsőként az Egyesült Államokban, az európai bevezetés időpontja még kérdéses.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre, galéria nyílik!

Az Atkinson-rendszerű motort James Atkinson találta fel 1882-ben. A belsőégésű erőforrás működése abban tér el az Otto-motorétól, hogy ebben a négy ütem, vagyis a szívás, a sűrítés, az égés és a kipufogás a főtengely egyetlen fordulata alatt zajlik le. A főtengely egyedi elrendezése nyomán a sűrítési lökethossz eltérhet a terjeszkedési lökethossztól, így a szelepek megfelelő zárási-nyitási időzítésével elérhető, hogy kevesebb legyen a kipufogórendszeren keresztüli, hőként távozó energiaveszteség.

Mivel az Atkinson-motor gazdaságosabban működik, mint az Otto-motor, ezért újabban előszeretettel alkalmazzák hibrid rendszerekkel kiegészítve.



Forrás: [origo]

Kattintson a képre, galéria nyílik!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!