Meglehetősen meghökkentő tanulmányokkal rukkolt elő a General Motors (GM) és a SAIC nevű kínai leányvállalata. Az EN-V nevű koncepció három különféle "karosszériaváltozattal" készül, azonban a technika és az alapelv ugyanaz. A kétszemélyes műanyag buborékok meghajtásáról két, a kerekekbe épített 3 kilowattos elektromos motor gondoskodik, amelyeket lítium-ion akkumulátorok látnak el energiával.
Az amerikai Segway is beszállt a fejlesztésbe
(Még több kép a galériában, kattintson a képre!)
A GM állítása szerint egy feltöltéssel mintegy 40 kilométeres az EN-V hatótávolsága, míg a végsebesség 40 kilométer/óra körül van sík terepen. Ezekből az adatokból is látszik, hogy a koncepciók nem hosszú távú utakra és száguldozásra készültek, sokkal inkább a túlzsúfolt metropoliszok közlekedését hivatottak javítani. Az amerikai autógyár szerint húsz éven belül már tömegek utazhatnak ilyen, és ehhez hasonló elektromos kapszulákkal.