Divízió 1/A
Az orosz Timur Timerzsanov tavaly épp a svédországi Höljesben szerezte meg pályafutása első ralikrossz Európa-bajnoki futamgyőzelmét, így némiképp várható volt, hogy ezen a hétvégén különösképpen is elemében lesz majd, és nehéz lesz feltartóztatniuk az ellenfeleknek. A bajnokság második helyén álló orosz pilóta ennek megfelelően kezdte a 2010-es svéd Eb-futamot, melynek első napján valósággal megközelíthetetlennek bizonyult riválisai számára. Előbb az időmérő edzést, majd az első előfutam-sorozatot is megnyerte, így az első napot ő zárta az élen.
A vasárnapi folytatásban a másik orosz élversenyző, Ildar Rakmatulin kezdett jobban, aki honfitársa előtt megnyerte a második előfutam-sorozatot, ezzel a pole pozíció sorsának eldöntését az utolsó előfutam-sorozatra halasztotta. Időközben Timerzsanov csapatfőnöke, a féléves kihagyás után visszatérő, és másfél év elteltével első divízió 1/A-s versenyét teljesítő (tavaly a csúcskategória mezőnyét erősítette) Jussi Pinomäki is kezdett egyre inkább belemelegedni a versenyzésbe, amit a második előfutam-sorozatban egy 3. hellyel jelzett.
Pinomäki fél év kihagyás után egy 7. hellyel edzett hazai Eb-futamára
A harmadik előfutam-sorozat viszont már nem sikerült ilyen jól a háromszoros Európa-bajnok finnek, aki ezúttal csupán 9. lett, így lemaradt az A döntőről, és a B döntő első rajtkockájába kényszerült. Az első után a harmadik előfutam-sorozatot is az orosz Timerzsanov nyerte, aki ezzel honfitársa, Rakmatulin elől megkaparintotta magának az A döntő pole pozícióját. A két orosz mögül a nyirádi győztes Jaroslav Kalny, a svéd Johan Larsson, a cseh-orosz Eduard Leganov, valamint a B döntőben Pinomäkit és a dán Ulrik Linnemannt nagy csatában legyőző 18 éves norvég tehetség, Daniel Holten várhatta az A döntő rajtját.
A kategória végső fináléja 2009 után 2010-ben is Timerzsanov magabiztos győzelmét hozta Höljesben. Az orosz pilóta a pole pozícióból indulva egyből az első körben a Joker-kört választotta - okosan, mintegy kimentve magát az élen folyó csetepatéból, részben talán a mögötte haladó Rakmatulin agresszivitásától tartva, ami a nyirádi történések után teljesen érhető lenne - majd miután riválisai sorra teljesítették kötelező Joker-körüket, fokozatosan nyerte vissza a pozíciókat a mezőnyben, míg végül nem maradt előtte senki, csak a kockás zászló. Timerzsanov mellett Rakmatulin is a saját bőrén tapasztalhatta meg a "jobb a békesség" elv gyümölcsöző voltát, hiszen ő futott be másodikként honfitársa mögött, pont úgy, ahogy az bizonyára Nyirádon is történt volna, ha nem ütik ki buta módon egymást.
A három orosz békességben megfért egymás mellett a dobogón
Az oroszok sikerét a szibériai származású, cseh-orosz színekben versenyző Eduard Leganov tette teljessé, aki harmadikként futott célba, ezzel mintegy létrehozva a "csak orosz" dobogót a divízió 1/A höljesi futamán. A hétvége legnagyobb felfedezettje viszont egyértelműen egy norvég pilóta, a mindössze 18 éves Daniel Holten volt, aki a B döntő megnyerése után az A-jelű fináléban is nagyszerűen teljesített, amiért egy 4. hely lett a jutalma. A bajnokság eddigi éllovasa, a cseh Zdenek Cermak Svédországban gyenge hétvégét fogott ki, csupán a 10. helyen végzett, és így elvesztette vezető pozícióját a tabella élén. Az új éllovas a höljesi győztes, Timerzsanov lett.
Tavaly Walfridsson a B döntőből feljutva nyert Höljesben, idén Holte megelőzte
Divízió 2.
Rendhagyó összetételű mezőnnyel képviseltette magát Höljesben a hátsó-kerékmeghajtású autók divíziója. Hiányzott ugyanis az indulók közül az egykori Európa-bajnok Jos Sterkens, valamint a jelenlegi bajnokság 4. helyén tanyázó Roman Castoral is. A cseh pilóta távolmaradása már csak azért is említésre méltó, mert 10 év óta a mostani volt az első alkalom, hogy egy Eb-futamon nem erősítette valamelyik kategória mezőnyét.
Castoral egyébként valószínűleg költségkímélő okokból nem utazott el a messzi Svédországba, amit olyan szempontból büntetlenül tehetett meg, hogy egy futamot úgyis mindenkinek mínuszolnia kell a bajnokság első öt futama közül, és mivel ő eddig mind a négy futamon kiválóan szerepelt, így végső soron eleve kevés esélye lett volna rá, hogy Höljesben tovább növelje pontjainak számát, ehhez ugyanis mindenképp dobogóra kellett volna állnia.
A 2010-es svéd Eb-futamot tehát Sterkens és Castoral, na meg mint később kiderült, a címvédő Knut Ove Borseth nélkül rendezték meg. A norvég kiválóság ugyan szeretett volna részt venni a versenyen, és el is utazott csapatával a helyszínre, ám autójának komputere meghibásodott, így egyetlen értékelhető kört sem tudott megtenni a hétvége során, és csalódottan távozott. Csalódottan, mert szerette volna megszerezni idei harmadik győzelmét, de annyira azért mégsem letörten, mivel az idény első felét így is magabiztosan az Eb-tabella élén zárta.
Így aztán maradt a többi norvég (a 13 fős mezőnyből 8 pilóta!), valamint az ír Derek Tohill, akik potenciálisan megküzdhettek az egyébiránt különösen értékes höljesi győzelemért. Szombaton - részben gyorsaságuknak, részben a nagyszámok törvényének köszönhetően - a norvégok uralták a divízió 2. mezőnyét, olyannyira, hogy az időmérő edzésen és az első előfutam-sorozatban is három norvég versenyző végzett az élen. Az időmérőt Lars Oivind Enerberg nyerte Ole Habjorg és Ole Kristian Nottveit, az első előfutam-sorozatot pedig Habjorg Enerberg és Olav Fredriksen előtt.
Ezt követően a nyirádi győzelmétől fellelkesült Enerberg mindkét vasárnapi előfutam-sorozatban a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel megszerezte magának a pole pozíciót. Mögüle két honfitársa, Habjorg és Fredriksen, az ír Tohill, egy újabb norvég, Nottveit és a B-döntőből feljutó, szintén norvég Per Magne Royras várhatta az A döntő rajtjelét.
Enerberg szárnyal, Nyirád után Höljesben is nyert
Az A döntőben Enerberg feltette a koronát vasárnapi teljesítményére, és - csakúgy, mint legutóbb, Nyirádon - magabiztos rajt-cél győzelmet aratott, ezzel belátható távolságra került az összetett pontversenyben a címvédő Knut Ove Borseth-hez képest, akivel ezúttal csúnyán kibabrált a technika ördöge. Enerberg mögött Habjorg végzett a 2. helyen a svéd futamon, míg az ír Tohill a jelek szerint nem esett kétségbe attól, hogy ő volt az egyetlen nem-norvég az A döntő mezőnyében, és 3. helyével ő is rendkívül fontos pontokat szerzett a bajnoki összetettben.
Az Európa-bajnokság küzdelmei egy hét múlva Finnországban folytatódnak, ahol 12 év kihagyás után rendeznek ismét ralikrossz Eb-futamot.
A 2010-es svéd ralikrossz Eb végeredménye:
Divízió 1.:
1. Sverre Isachsen | (norvég, Ford Focus) |
2. Kenneth Hansen | (svéd, Citroën C4) |
3. Frode Holte | (norvég, Volvo C30) |
4. Andreas Eriksson | (svéd, Ford Fiesta) |
5. Michael Jernberg | (svéd, Skoda Fabia) |
6. Tanner Foust | (amerikai, Ford Fiesta) |
7. Liam Doran | (angol, Citroën C4) |
13. Mats Lysen | (norvég, Ford Fiesta) |
15. Henning Solberg | (norvég, Ford Fiesta) |
Divízió 1/A:
1. Timur Timerzsanov (orosz, Renault Clio) |
2. Ildar Rakmatulin (orosz, Renault Clio) |
3. Eduard Leganov (orosz, VW Polo) |
4. Daniel Holten (norvég, Citroën Saxo) |
5. Jaroslav Kalny (cseh, Peugeot 206) |
6. Johan Larsson (svéd, Citroën C2) |
7. Jussi Pinomäki (finn, Renault Clio) |
8. Zdenek Cermak (cseh, Skoda Fabia) |
Divízió 2.:
1. Lars Oivind Enerberg (norvég, Ford Fiesta) |
2. Ole Habjorg (norvég, BMW120) |
3. Derek Tohill (ír, Ford Fiesta) |
Az Európa-bajnokság állása féltávnál:
Divízió 1.:
1. Sverre Isachsen (norvég, Ford Focus): | 77 pont |
2. Michael Jernberg (svéd, Skoda Fabia) | 69 pont |
3. Kenneth Hansen | 64 pont |
Divízió 1/A:
1. Timur Timerzsanov (orosz, Renault Clio) | 69 pont |
2. Zdenek Cermak (cseh, Skoda Fabia) | 62 pont |
3. Ildar Rakmatulin (orosz, Renault Clio) | 62 pont |
Divízió 2.:
1. Knut Ove Borseth (norvég, Ford Fiesta) | 74 pont |
2. Lars Oivind Enerberg (norvég, Ford Fiesta) | 63 pont |
3. Derek Tohill (ír, Ford Fiesta) | 62 pont |