Érdekes módon manapság már szinte csak a prémiumkabrióknál fordul elő, hogy vászontetővel készülnek, az olcsóbb tömegmodellek szinte kivétel nélkül drágább, bonyolultabb, összecsukható keménytetőt kapnak. Egyedi eset a Mazda MX-5, amelyet ilyen és olyan tetővel is meg lehet vásárolni, ezek közül természetesen a vandálbiztos kemény a drágább.
2002-ben a Renault hamar válaszolt hazai konkurense, a Peugeot kupé-kabrió offenzívájára, és a Mégane második generációjából - elsőként a gyár történetében - keménytetős kabriót jelentetett meg a 307 CC ellen. Szögletes és magas, ezért kissé ormótlan fara nem mindenkinek nyerte el a tetszését, a sportos sofőrök viszont a - nyitott tetővel - nem kellően merev karosszériát szidták, ami azért nem csak a Renault-nál, hanem a konkurenseknél is problémát jelentett. Mellette szólt viszont a kedvező vételár, az üvegből készült tetőszerkezet és a széles motorválaszték.
Természetesen figyelembe vették a tapasztalatokat az új generáció fejlesztésénél, és ennek szellemében tervezték meg az új kupé-kabriót. Valamivel lágyabb formát álmodtak az autónak, főleg a hátsó része lett nőiesebb, mint korábban. Bevallom, élőben megpillantani kissé csalódás volt, mert a sajtófotók alapján azt gondoltam, hogy a BMW, az Opel, a Volvo és a Mazda után, egy ötödik gyártó is képes volt végre igazán tetszetős formájú keménytetős kabriót készíteni.
Sajnos azonban a far továbbra is túl magasan van, ami rányomja a bélyegét az összképre, a német Karmann által tervezett tetőmozgató mechanizmus és maga a kétrészes tető is annyi helyet igényelt, hogy az már túl nagy kihívást jelentett a formatervezőknek. A magas hátsó rész miatt az övvonal is fent húzódik, ami nem növeli a kabriós szabadságérzetet, az utasoknak szinte csak a feje látszik kívülről, vagánykodva, kikönyökölve lehetetlen utazni.
Bizonyos szögekből, szemből és ferdén elölről még így is remekül mutat az autó, a far látványát azonban szokni kell, még úgy is, hogy a részben LED-es, szomorkás hátsó lámpák sokkal szebbek, mint korábban. Többeknek szemet szúrt a teszt alatt a túlságosan mélyre tett kilincs is, olyan, mintha 10-20 centiméterrel lejjebb csúszott volna az ideálisnál. Szép részletek persze így is akadnak, a matt, polírozott fémborítás a szélvédőkereten és az utastér peremén nagyon ízléses, mint ahogy a hullámos, elöl kissé mazdásan ívelt törésvonal is szépen kacskaringózik el az első sárvédőktől a hátsó lámpákig. Csukott tetővel is látszik a Mégane-on, hogy nem igazi kupé, egyszerűen túl nagy hozzá a potroha, egy ügyes trükköt azonban kitaláltak a Renault-nál: mivel az üvegtető fekete, emiatt még zárt állapotában is nyitottnak néz ki az autó, persze főleg távolról, vagy sötétben.
Semmit sem változtattak a műszerfalon a mezei Mégane-okhoz képest, ami nem is baj, mert jelenleg az Astra és a Golf után talán ebben van a legjobb minőségű belső tér. A műszerfal tetejét tükröződésmentes, puha bevonat borítja, a kilincsek és a széltében végighúzódó díszbetét igazi fémből van, a kidolgozás megközelíti a legjobb német autók színvonalát. Ugyan az audiorendszer kezelése nem a legkönnyebb, és a mobiltelefont is nehéz a kivehető mini kukán kívül máshová helyezni, de más kifogásolnivalót nehéz találni.
Kivételesen kényelmesek az ülések, amelyek erősebb oldaltartást kaptak, mint a többi Mégane-ban (kivéve persze az RS-t), az analóg fordulatszámmérő a digitális sebességmérővel könnyen leolvasható még erős napsütésben is, a gyári hifi remekül szól, és USB-csatlakozója is van. Ahogy az összes vetélytársánál, úgy a Renault CC-jénél sem teljes értékűek a hátsó ülések a minimális lábtér miatt, de ha már valahogy beültünk, kényelmesnek fogjuk találni a körülölelő formázásukat - persze ehhez az is kell, hogy az elöl lévők elég empatikus képességgel rendelkezzenek, és teljesen előretolják saját üléseiket.
Mivel a CC-t csak az igen gazdag, Dynamique felszereltséggel lehet megvenni, a tesztautóban szinte minden szükséges kényelmi extra benne volt az eső- és fényérzékelőtől kezdve, a bluetooth-kihangosítón át, a kétzónás automatikus klímáig. Külön fizetni az általam próbált példány esetében a 17 colos könnyűfém kerekekért (65 ezer forint), a bézs bőrkárpitozásért (365 ezer forint), a szélfogó hálóért (magyar gyártmány, 80 ezer forint), az automatikus, elektromos rögzítőfékért (45 ezer forint), a bi-xenon kanyarfényszórókért (265 ezer forint), az elektromosan behajtható külső tükrökért (35 ezer forint), az elektromos mozgatású vezetőülésért (170 ezer forint), az ülésfűtésért (65 ezer forint) és a beépített TomTom navigációs rendszerért (145 ezer forint) kellett volna. Utóbbinak könnyű megbocsátani a pixeles, rossz felbontású kijelzőt és az ódivatú grafikát, mert az egyik legolcsóbb gyári rendszer a piacon, tud magyarul, és jól ismeri Magyarországot.
Meglehetősen gyorsan, 21 másodperc alatt nyílik ki a két darabból álló tető, ezzel a legtöbb CC-t veri, igaz, a legfőbb konkurens, a Peugeot 308 CC egy másodpercet ráver a Renault-ra. Érdekes, hogy négy másodperccel több időre van szükség a becsukásához, a mozgatás mindkét esetben csak álló helyzetben történhet. Piros lámpánál emiatt nem ildomos próbálkozni, mert ha hamarabb vált a lámpa, akkor már jó pár másodpercig feltarthatjuk a többi közlekedőt. Napfényhiány csukott tetővel sem fenyeget, mert a fej fölötti részből közel fél négyzetméter üvegből van, szerencsére az árnyékoló rolót sem felejtették ki.