Bogarasok áldásával - VW Beetle- és Bogár-teszt

Volkswagen Beetle és bogár összahasonlító teszt
Vágólapra másolva!
Melyik autót gyártották 65 éven át? Melyik autóból készült 21 millió darabnál is több? Melyik autó vezeti a veterános slágerlistát? Melyik autót ismerik fel a világon a legtöbben? Melyik autó tudja bármikor felvidítani az embereket? Melyik autóhoz ragaszkodik annyira a világ, hogy már a második retrós generációját dobják piacra? Ez a kocsi nem más, mint a VW Bogár, melynek 21. századi reinkarnációját egy 1969-es eredeti társaságában teszteltük.
Vágólapra másolva!

Milyen vezetni?

Fotó: Balogh Bence [origo]
Régen az atmoszféra miatt volt jó vezetni a Bogarat, ma is csak ebben jobb a Golfnál

A Beetle-ben nem azért érzi jól magát az ember, mert intravénásan adagolja az adrenalint, hanem a bentről is érezhető barátságos kisugárzása miatt. A látóterünkben ráadásul több apróság tartja fenn a bogarazás élvezetét. Egyik a lapos tető, emiatt egy kicsit nehezebben lehet rálátni a magas lámpákra, de ugyanez a helyzet a például a Miniben is. Sokat számít a külső színnel megegyező nagy műanyag betét és a virágvázát, valamint a kapaszkodót helyettesítő, felnyitható kesztyűtartó látványa, de ott vannak a nagy műszerek, középen egy jókora kerek órával.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A harmincas években tervezték, az ezredfordulót túlélte, és ma sincs elveszve

Van kapaszkodó is, ovális a belső tükör, a külsőben pedig lehet látni a kidomborodó hátsó sárvédőt. Szigorúan vett vezethetősége megegyezik a Golffal, ami csupa jót jelent. Hajtáslánca precíz, pontosan, élénken működik, futóműve ott van az úton, közben még van ereje rugózni is. Kormányzása szintetikus, de nem lagymatag, maga a kormánykerék szintén retrós, de egy kis sportosságot is vittek bele, amikor lecsapták az alját. A körkörös radarral könnyű parkolni vele, az ülésből viszonylag nagy panoráma nyílik a forgalomra, elég nagyok az üvegfelületek.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Nagy kilométeróra imitálja a régi műszert, jól mutat a kis üregben

Az öreg Bogárra annak ellenére veteránként tekintek, hogy sokan ma is naponta használják, pedig valójában már akkor is veterán volt, amikor ez a példány legurult a futószalagról, nem is beszélve a Mexikóban 2003-ig gyártott legeslegutolsó szériáról, az Última Ediciónról, melyet a Beetle berlini menetpróbáján vezethettem. Hiszen eredetileg harmincas évekbeli konstrukció, de ezt alig érezni rajta, semmivel sem munkásabb a vezetése, mint bármelyik hatvanas évekbeli kortársának.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Három funkciót zsúfoltak egyetlen órába, szépek és jól olvashatók a számok

Egykori hátrányos tulajdonságai mára feloldódtak az élményben, amelyet különleges atmoszférája miatt érzünk a kormánya mögött, melynek mérete és holtjátéka is nagy. Az arcunkhoz közel van a kis szélvédő, alacsonyan a váltó, a pedálok függőlegesen állnak ki a padlóból, de ha egyszer belelendülünk, már nem szívesen szállunk ki a boldogan kerepelő kisautóból, olyan különleges érzés, ahogy mögöttünk dolgozik az apró motor, hátul hajt a kerék, elöl pedig csak könnyű orrát és mosolygós arcát tartja a menetszélbe. Meg tudok érteni mindenkit, akinek Bogara van.

Akinek volt Bogara, vagy valaha ült már egyben, tudja, milyen bensőséges hangulatban fér el benne a család. Az új generációval ezt többé már nem lehet átélni, ugyanis bőséges benne a hely, széles az utastér, a lapos tető ellenére is nagy a légtér. A második Beetle bravúrja, hogy végre hátul is el lehet férni, igaz még mindig be van határolva a hátsó két helyre jelentkezők testmagassága. Csomagtartója is 96 literrel nagyobb lett, már csak 40 literrel marad le a Golf mögött.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Kényelmesek az ülések, jó a vezetési pozíció, és már hátul is van elég hely

A gázadásra enyhén morgó motoron kívül a külvilágból semmi nem jut be az utastérbe. Ha eltekintünk az érezhetően tágasabb hátsó helykínálattól, ugyanolyan komfortosan utazhatunk vele, mint a Golfban. Az egyetlen nagyobb különbség a belső anyagminőség, a Beetle-ben minden műanyag kemény, a váltókonzol nem is kifejezetten a legigényesebb plasztikból van, maga a gyártási minőség viszont megfelelő, pedig - akárcsak elődje - ez is Mexikóból, Pueblából jön, és az apró részletektől eltekintve belül is megegyezik az amerikai modellel.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A belső legnagyobb dobása a retrós kesztyűtartó, alatta van egy nagyobb is

Szinte hihetetlen, hogy a régi Bogárral családok utazni mentek, pedig a Volkswagen valóban népautó volt, egyszerűen meg kellett oldani vele az életet. Orrában több helyet kap a tank és a pótkerék, mint amennyi a csomagoknak marad, de megmenti a helyzetet a hátsó ülés mögötti nagy üreg, melybe Szepes Gábor szerint egy oda passzoló bőrönd segítségével meglepően sok holmit lehet süllyeszteni. Az üléspozíció régen sem számított valami kényelmesnek, hátul ahhoz képest egész jól el lehet férni, hogy a bogárhát miatt itt is hamar elfogy a hely.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Az eredetin lefelé nyílik, és több holmit nyel el, mint az új

Még lábtér is van, de tényleg csak legfeljebb átlagos testalkatúak próbálkozzanak vele, gyerekeket viszont könnyebb beemelni a babaülésbe, mint az újban. Külső méreteihez képest is szűkös belül, még elöl is összeérnek a vállak. Hallójáratainkban a motor hangja uralkodik, de ott van egy nagyszerű, mechanikusan programozható Blaupunkt rádió is. Egy régi Bogár mindenesetre inkább szórakoztató, mint kényelmes, de robosztus építése miatt a biztonságérzet még mai szemmel is elfogadható, elég csak ránézni az ikonikus, masszív lökhárítókra.

Megéri az árát?

Ilyen nyugodt szívvel még sosem válaszoltam meg ezt a kérdést, mint a Beetle esetében, hiszen az elődmodell borsos felárával szemben a Volkswagen ezúttal ingyen adja a Bogár-identitást. A 105 lóerős alapmodell 4 833 450 forint, a szintén 105 lóerős, alap háromajtós Golfot pedig 4 873 420 forintért, még egy kicsit drágábban is mérik. Ennyi pénzért ráadásul minden szükséges kényelmi és biztonsági extra benne van a csomagban, így akárcsak a motor esetében, nem sokat veszít, aki nem szeretne ennél többet költeni.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A Golf egykor leváltotta a régit, ma mindkettő létezik, és ugyanannyiba kerül

Magával a Beetle-lel sem veszíthet szinte semmit a Golfhoz képes, így a Volkswagen új retróautója az elmúlt évtizedek egyik legjobb márkán belüli vételének számít. Aki egy kis múltidézésre vágyik, választhatja a 98 lóerős Mini One-t 4 297 000 forinttól, vagy a 100 lóerős Fiat 500-ast 4 050 500 forinttól, de ezek a szintén nagyon aranyos kocsik más méretük és karakterük miatt nem mérhetők össze a Beetle-lel.

Cikkajánló

Fotó: Balogh Bence [origo]

Fotó: Lőrincz Károly

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Herbie unokája
- VW Beetle-menetpróba

A német meló
- Mini család-menetpróba

Ha nem fütyülne, kéne
- Fiat 500C TwinAir-teszt



Összegzés

Fotó: Balogh Bence [origo]
Nem csak retróautóként, hanem sima háromajtósként is megállja a helyét a piacon

Nincs farmotorja, nem léghűtéses, és nem hátul hajt, a Beetle második generációja mégis sokkal jobban sikerült, mint elődje. A régi Bogarakért rajongó Szepes Gábor klubelnök - bár gyakran folytat erről vitákat a klubon belül - imádja az újat is, és semmit sem változtatna rajta. Elődje minden hibáját kijavították, köztük a szűkös hátsó ülést, a kicsi csomagtartót és a magas árat is, jobban emlékeztet a régire, és férfiasabb is lett. Ráadásul, ha nem a retróautót látjuk benne, akkor is megállja a helyét a piacon. A háromajtós kompaktok és kisebb kupék vevőinek megfontolandó alternatíva lehet, hiszen használhatósága nem csorbul a stílus miatt, ára pedig egy egészen kicsivel még kedvezőbb is, mint a neki megfelelő Golfé. Lehet, hogy ismét évtizedekig piacon marad?

Műszaki adatok

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1197 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 77 kW (105 LE)/5000. Nyomaték: 175 Nm/1500-4100. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4278/1808/1486 mm. Tengelytáv: 2537 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1578/1544 mm. Tömeg: 1199 kg. Hasznos terhelhetőség: 481 kg. Csomagtartó térfogata: 310-905 l. Üzemanyagtartály térfogata: 55 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 10,9 mp. Végsebesség: 180 km/h. Gyári átlagfogyasztás: 5,9 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,4 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 137 g/km.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!