Három az igazság - Reliant Robin-teszt

A brit autóipar sok gyöngyszemet, csodabogarat, de borzadályt is kitermelt magából. Mindenki döntse el, hogy ez a háromkerekű kis masina melyik kategóriába tartozik, az viszont tény, hogy tudhat valamit, ha közel három évtizedig gyártották.

A brit autóipar tengernyi érdekes és veteránautó rajongók számára is izgalmas típust adott a világnak, az egykor sikeres márkák jó része (sajnos, vagy éppen szerencsére) mára felszívódott. Ilyen a Reliant is, amelyet nem egy dögös roadster vagy egy morcos hangú sportkocsi, hanem egy fura kinézetű háromkerekű miatt ismer Európa. Persze gyártottak ők négykerekűt is szép számmal, de ismertségüket mégis előbbieknek köszönhetik. A történet éppen 78 éve, 1935-ben indult, amikor T.L. Williams megépítette első prototípusát kettlebrooki kertjében.

A 7 CTW nevű járgányt talán egy motorkerékpár és egy postakocsi vadházasságának "gyümölcseként" lehet bemutatni, egyszemélyes utasfülkéje mögé kisebb terhek szállítására alkalmas puttonyt rögzítettek. Hajtását egy egyhengeres, 600 köbcentis, 8 lóerős J.A.P. gyártmányú motorra bízták. Gyorsan jöttek az újabb és újabb modellvariációk, kezdetben V elrendezésű, kéthengeres J.A.P.-, majd az Austin 7-ből származó, 750 köbcentis motorral, később pedig, saját gyártású, szintén 750-es blokkal. A háború után a cégalapító egy személyszállító járművön törte a fejét, s 1952-re be is érett a terv: a haszonjármű alapos átdolgozásával, továbbra is három (egy elöl, kettő hátul) kerékkel előállt a Regal, kezdetben alumínium, majd üvegszálas műanyag karosszériával. A három kerék persze nem valami különös hóbort Williams részéről, praktikus okai voltak: így motorkerékpáros vezetői engedéllyel lehetett használni, s adókedvezményben részesült a Szigetországban (éppen ez utóbbi miatt készült egy sorozatnyi BMW Isetta három kerékkel is).

Első szériás Robin 1974-ből, szépen felújított állapotban. Az 1958-ban alapított Reliant Owners Club rendszeresen szervez találkozókat, a társasághoz bárki, Reliant nélkül is csatlakozhat

A ponyvatetővel, dobozosként és pickup kialakításban is piacra törő Regal után született meg 1973-ban a Robin, a cég leghíresebb és leghosszabb ideig gyártott modellje. Az akkori autóépítési elveket ismerve kifejezetten divatos, háromajtós (hatchback) karosszériát dobott össze az Ogle Design Limited cég, mindössze a kerékjáratok nélküli elülső oldalrész miatt tűnik ki a "normális" autók közül. Modernségét mutatja, hogy tetejéről hiányzik az úgynevezett esőcsatorna (amely inkább a nyolcvanas években kezdett eltűnni az autókról), s elülső ablakait teljesen le lehet tekerni. A négyszemélyes kabin ülései mögött ráadásul jól kihasználható és nem is apró rakteret tudott megtölteni a család. Motorjául először a teljesen alumínium, Zenith karburátoros 750-est építették be 32 lóerős változatban, majd 1975-ben megjelent a gyártás befejezéséig használt 850 köbcentisre fúrt, 40 lóerős masina amihez egy négysebességes, szinkronizált váltót kapcsoltak. Ezzel a motorral 85 mérföld/órás sebességgel is repeszthetett a háromkerekű plasztikbombázó.

A tesztpéldány külsején csak néhány karc és folt utal a használatra. Az első fényszórók a második szériás Ford Fiestáról valók. A Robin gyártása 1980-ban volt a csúcson, akkor heti 300-nál is több háromkerekű készült Tamworthban

A Robint háromféle karosszériával (Saloon, Estate és Van) lehetett megvásárolni, és különböző arcváltásokkal, valamint egy névmódosítás beiktatásával (1982-től egy ideig önállóan, majd a Robin név ismételt megjelenésével vele párhuzamosan Rialto elnevezéssel is futott, de tulajdonképpen ugyanez az autó volt) egészen 2002-ig gyártották. 1971-től 1978-ig Görögországban is készült, sőt, egy ideig Indiában szintén születtek Robinok. Az évezredfordulót követő utolsó másfél évben már a B&N Plastics nevű brit családi vállalkozás építették az autókat; nem akarták veszni hagyni a britek egyik szimbólumának is tekintett a Robint, s megvették a gyártási jogot. Jól felextrázott kivitelekkel próbáltak ügyfeleket fogni az addigra minden szempontból idejétmúlt autócskának, ám a szigorodó szabályok végül ellehetetlenítették a Robin továbbélését, s az utolsó kísérlet, az elektromos autóvá alakítás is hamvába holt. Így 2002 októberében végleg pontot tettek a világ legnépszerűbb háromkerekű autójának történetére.

A második szériából csak ilyen, kombiszerű változatot lehetett hazavinni. A hatalmas üvegfelületeken át jó a kilátás. A Reliant céget 1990-ben megvette a Beans Engineering, de négy év múlva befektetőre volt szükségük a fennmaradáshoz. Az új csapat is csak két évig bírta, 1996-tól egy pénzügyi konzorcium vitte tovább a márkát

A Robin-élményből leginkább az angoloknak jutott, a balkormányos kivitelek aránya eltörpül a teljes legyártott mennyiséghez képest. Ezért is nagy szó, hogy Magyarországon találhattunk két ilyen példányt. Az Oldtimer Park Kft. állományában van egy romos, kereklámpás MK 1-es, valamint egy remek állapotban lévő bordó MK 2-es. Sajnos ez utóbbi nem veterán, hiszen 1989-ben készült, de ritkasága miatt mindenképpen érdemesnek tartjuk bemutatni, ráadásul a műszaki alapok megegyeznek az ős típusokéval.

Egyszerű műszerfal, kempingszék méretű ülések. A középkonzol azért ilyen széles és méretes, mert a háromkerekes konstrukció miatt a motort hátra kellett tolni. A második sorba nem nehéz beszállni, de helyből itt sincs sok

Tipikus hetvenes évekbeli mini-autós méretekkel szembesülünk: 140 centijével alig magasabb egy Polski Fiatnál, s 145 cm-es szélessége is 3 cm-rel karcsúbb, mint a nem éppen "széles vállú" Autobianchi A112-é. Valódi törpe, ugyanakkor csomagtartója mindezek tükrében hatalmas, hátsó üléseinek ledöntése után csaknem 900 literes teret lehet megtölteni - lehetőleg valamilyen habkönnyű cuccal, ugyanis a terhelhetősége alig több mint 250 kg. A robusztus alvázra tett műanyag kasztni könnyű ajtói tágas bejáratot nyitnak, ez megtévesztheti a sofőrülésbe igyekvőt: ahogy közeledik az ülés felé, rájön, itt csak akkor van keresnivalója, ha legfeljebb 175 cm-esre nőtt; a 193 cm-es tesztelő úgy érezte magát, mint heringek a konzervdobozban.

A hűtés/fűtés egysége és néhány tartály látszik, a motor nem, a szerelés türelmet és hajlékony karokat igényel

A csőszerű, keskeny pedáltérben két cipő mellett és között szinte nincs már tér, a kicsi kormány a térdekhez feszül, s a fejtető is eléri a plafont. Igaz, egy Velorexben vagy egy Kispolskiban sem jobb a helyzet. A Reliant saját fejlesztésű négyhengerese szivatóval indul, meglepően egyenletesen jár, bár ráférne egy karburátorállítás, hogy hidegen ne akarjon lefulladni. A hátul merev tengelyes, de stabilizátorokkal felvértezett Robin egyáltalán nem billegős, hajmeresztő (körülbelül 35 km/órás) tempós kanyarodáskor sem akar tótágast állni. Háromdobos fékrendszere 10 colos kereket lassít, elöl tekercs-, hátul laprugós futóműve pattogva gördül át a keresztbordákon. Élvezetesen kis helyen, 8,2 m-es körben megfordul, s ezzel még a mai miniautók között is figyelemreméltó teljesítményt nyújt.