Azok a menthetetlenül autóőrült, de kissé karót nyelt germán mérnökök már évekkel ezelőtt kidolgozták a sportos presztízsautók indítási ceremóniáját: a start-stop feliratú gomb megnyomására vérpezsdítő fanfárokkal ad magáról életjeleket a motor, aztán pár másodperc múlva elcsendesedik, és innentől kezdve az utastérben azt is pontosan lehet hallani, ahogy a rádióbemondó leteszi az asztalra a szemüvegét. A topmenedzser-tulajdonos megkapta jutalmát a nap végén, egy hangleltárt a motorháztető alatt szunnyadó több száz lóerőről, utána viszont ideje civilizáltan hazabattyognia a családjához. A nagyvárosi utca nem versenypálya, majd hétvégén bömbölteti Porsche 911-esét vagy BMW M5-ösét a Nürburgringen, addig tessék kultúrember módjára viselkedni.
Az angol autóipar - pontosabban megmaradt márkáinak képviselői - azonban nem érzik úgy, hogy az efféle íratlan szabályokhoz kéne tartani magukat. A Jaguar F-Type minden egyes indításnál úgy felüvölt, mint egy sebzett vad, majd a fordulatot lúdbőröztető kipufogó durrogások közepette kezdi ejteni. A verebek ijedten felröppennek a környező faágakról, az anyukák felkapják gyerekeiket, a parkolóban ácsorgó Jag körül összeverődött tömeg pedig ösztönösen hátralép. Mindenki, aki húszméretes körzetben van, egy pillanatra abbahagyja addigi tevékenységét, még a parkolóőr kezében is megáll a mikuláscsomag.
Brit autó és understatement, na persze: az F-type kormánya mögött nagyobb feltűnést keltünk, mintha meztelenül rohangálnánk a Nyugati téren. A sokkoló indítás után némileg elcsendesedik ugyan a motor, de a mély kipufogóbőgés ilyenkor is messze elárulja az útvonalunkat, egy óvatlan gázadásra pedig elszabadul a pokol. Különösen akkor, amikor egy gombbal bekapcsoljuk az aktív kipufogószelepeket: ilyenkor normál tempó mellett is bokszutcává válik a Villányi út, gázadásra pedig megrezegnek a környező ablakok, bekapcsolnak a riasztók, és négy utcával távolabb is járókelők várják az attrakciót.
A felfoghatatlanul durva hangzás alapján szupersportkocsira vagy inkább versenyautóra számít mindenki, amihez képest elég meglepő egy fekete Jaguar felbukkanása óriási szárnyak és szponzormatricák nélkül - még a pilóta és a navigátor vércsoportja sincs feltüntetve rajta. Sebaj, a dizájn mindenért kárpótol: feszes vonalaival, gyönyörűen kidomborodó sárvédőivel és jachtszerű, csapott farával rabul ejti a tekintetet az F-type alumíniumruhája. Kevesen tudják, de jó néhány formai eleme, például ovális hűtőrácsa és keskeny hátsó lámpája a hatvanas évek sportkocsi-ikonjára, az E-type-ra utal, de finoman, nem szimpla utánzásként. Ezúttal a motorháztetőt sem nyújtották olyan hosszúra, hogy a rosszmájúak fallikus szimbólumot lássanak benne, és arról kezdjenek pusmorogni, vajon mit is akarhat kompenzálni mindezzel a tulajdonos.
Az összhatás tehát retrós helyett modern és egyedi, összhangban a Jaguar mostani törekvéseivel: az elmúlt évtizedekben nem mindig szerencsésen alakult múltidézés helyett a jövőre koncentrálnak. Rendhagyó módon tesztünkön nem egy angol, hanem egy japán gyártó képviseli a konzervatív iskolát: az a Mazda, amely 1989-ben az MX-5 első generációjával hosszú érdektelenség után újra divatba hozta a roadstereket. Paradox módon korábban évtizedeken át éppen Nagy-Britanniában virágzott a műfaj, amely kétüléses, nyitható tetejű, a tömeggyártású típusokkal nem megegyező formatervű sportkocsikat jelentette és jelenti a mai napig. Ebből a kategóriából tehát kilógnak a Renault Mégane-okból, BMW 6-osokból vagy akár Porsche 911-esekből kialakított négyszemélyes kabriók, bár a pontos definíció ízlésenként és kontinensenként változik. Sokan a biológiaórán tanult „minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár” ökölszabály alapján azt vallják, hogy „minden roadster kabrió, de nem minden kabrió roadster”, amiben van ugyan igazság, de szerencsésebb nem keverni a két műfajt, és inkább az ízeltlábúak, esetünkben a nyitott autók osztályát tekinteni közös kiindulópontnak.
Innen nézve a roadsterek a viszonylag kompakt méretű, a vezetés élményének minden mást (például a gyerekszállítást és kisebb-nagyobb mértékben a kényelmet is) alárendelő modelleket jelentik. A paletta csúcsán, de még a csillagászati árban mozgó Ferrarikon, Lambókon és kisszériás csodákon innen mostantól a Jaguar F-type áll, látványában, hangzásában és teljesítményében egyaránt. Ha a képzeletbeli skálán a másik irányba kattanásig húzzuk a potmétert, akkor eljutunk a Mazda MX-5 régóta bebetonozott helyére. Eközben alapárban nem kevesebb, mint 18,5 millió forintot, teljesítményben pedig 220 lóerőt léptünk át, de mielőtt megbotránkoznának azon, hogy minek hasonlítjuk össze a körtét az almával, hadd szögezzük le: épp arra vagyunk kíváncsiak, megérnek-e a Jaguar többletképességei annyit, amennyiért egy jó lakást, vagy akár vidéki családi házat is lehet kapni.
A hanghatásokat nyilvánvalóan képtelen felülmúlni a Mazda: V6-os helyett csak négyhengeres motort kapott, és a kipufogórendszer tervezésénél sem gurult el a mérnökök gyógyszere. De így is elég érces az orgánuma ahhoz, hogy szórakoztató legyen, kipörgetve pedig egy ötletes rezonátorral az apró MX-5 is szép szívászaj-koncertet tud előadni, igaz, a Jaguarnál kevésbé teátrális formában – és sokkal kisebb közönség számára. Megjelenésében is jóval visszafogottabb a kerekded Mazda, amelyen a gyártása nyolc éve alatt folyamatosan csak annyit változtatnak, nehogy meglátszódjanak rajta a ráncok, legutóbb például az első lökhárító környékét szabták szögletesebbre. Tévedés azt hinni, hogy a lehengerlő gentleman mellett ezen az összehasonlításon csak statisztaszerep jut számára, az elegáns fehér színben ezt is sokan megbámulják. Visegrád környékén például, ahol a két autót fotóztuk, egy iskoláscsoportot is nehéz dilemma elé állította a két roadster: a többség végül az először közfelkiáltással Ferrarinak nézett F-Type-ot vitte volna haza, de néhányan - többségükben lányok - a kisebb és lágyabb vonalú Mazda mellett tették le voksukat.
Ahhoz, hogy igazán megértsük, miért kerül akkor mégis egy budai lakás árával többe a Jaguar, érdemes közelebbről megismerni. Már az intro is lehengerlő: a központi zár kireteszelésére kiemelkedik az ajtó vonalából a kilincs, majd elindulás után újra elegánsan visszasüllyed. A varázslat beülve folytatódik, indításkor (megfelelő klímabeállítások mellett) méltóságteljesen kiemelkednek a középső szellőzőrostélyok a műszerfal síkjából. Szórakoztató geg az érintőkapcsolós kesztyűtartófedél, sötétben pedig minderre rátesz egy lapáttal az S-modeleknél alapáras, programozható színes hangulatvilágítás. Olcsó műanyaghoz nyúlni itt képtelenség, puha burkolatokon, krómokon és különleges felületű díszbetéteken legeltethetjük ujjbegyeinket. Na meg bőrbevonatokon, amelyekből nem csak az ülésekre és az ajtókárpitokra, hanem a műszerfal tetejére, sőt, extraként még a szélvédőkeretre és a két napellenzőre is jutott - olyan minőségben, hogy az ember szinte látja szemei előtt az angol gyepen legelésző marhacsordát és néhány munkafázissal később az ügyes kezű kárpitos mestert. Kevésbé idilli kép él viszont a szórakoztató elektronika bonyolult menüjét megálmodó informatikusokról, de szerencsére direkt gombokkal is elérhetők a legfontosabb szolgáltatások. Ezekből egyébként sok belefért a Jaguar gazdag alapfelszereltségébe, ám érthetetlen módon kimaradt a tempomat, és ami még fontosabb, a navigáció.
A fene ott vigye, ahhoz legalább elérhető az útvonalsegéd - sóhajthat fel erre a Mazda tulajdonosa, miközben egy hordozható navigáció kábelsalátájával bajlódik, vagy éppen térképet lobogtat a szélben. Az MX-5-höz szigorúan a legfontosabb kényelmi és biztonsági tartozékok járnak alapáron, a Jaguar nyolcoldalas extralistájának kontrasztjaként pedig mindössze két opció rendelhető: a metálfényezés, illetve a néhány eltérő színűre fújt karosszériaelemet és matricát tartalmazó sport csomag. Ennél is fontosabb kényelemdecifitet jelent viszont a szűkös helykínálat, ami az F-Type viszonylag tágas utastere után a meglepetés erejével hat.
A következő oldalt topless-műsorral indítjuk, majd minkét roadstert könyörtelenül vallatóra fogjuk egy szerpentinen. Lapozzon!