Ahol minden a Trabantról szól

Pár hónapja nyílt Berlinben a Trabi Múzeum, amelyet annak ellenére is érdemes felkeresni, hogy kevés autót állítanak ki benne, és nem nagyobb két átlagos lakásnál.

A Trabi Múzeum Berlin belvárosában, a Zimmerstrassén Fotó: Gulyás Péter

A berlini idegenforgalomnak már régóta fontos célpontja a Trabi World élményközpont, amely egy kávézót, egy ajándékboltot és egy hatalmas Trabant-kínálattal rendelkező autókölcsönzőt takar. Háromféle útvonalon, a saját maguk vezette kétüzeműekkel fedezhetik fel a turisták a német fővárost konvojban, miközben egy felvezető autó sofőrje rádión ismerteti velük a legforgalmasabb idegenforgalmi nevezetességeket. A kétórás, fejenként 79 euróba kerülő, vezetett túra részvevői keleti „vízumot” is kapnak, jár az úthoz harapnivaló, emlékül pedig a turista megkapja a fal egy darabkáját.

A Trabant Múzeumtól száz méterre található a Trabi World Fotó: Gulyás Péter

Úgy tűnik, ezeken a szolgáltatásokon felül igény mutatkozott egy múzeumra is, amelyet a Trabi World tulajdonosai végül meg is nyitottak 2013 végén, az élményközponttól száz méterre, a híres Checkpoint Charlie mellett, amely anno a legforgalmasabb határállomás volt Nyugat- és Kelet-Berlin között. Már a Trabi Múzeum kirakata is hívogató, a benne lévő hatalmas terepasztalon kizárólag volt NDK-s autókat láthatunk a HO-s vasút mellett és a korhű épület makettek mellett. Ötletek is jócskán akadnak benne, az autósmozit például úgy oldották meg, hogy egy táblagépet fektettek a szabályosan elrendezett autók elé, amelyen egy Trabant-dokumentumfilm ment.

Ez a kép fogadja a múzeumba betérőket. A jobb oldali Trabant csak egy fényképezkedésre szolgáló pozdorjalap, mellette az első futómű látható a motorral, kormányművel és a váltóval Fotó: Gulyás Péter

Belépve a kiállítótérbe, az első autó a sorban egy DKW F8-as. Még a II. világháború előtt kezdték gyártani, aztán a szovjet kézbe került keletnémet gyár, az Automobilwerke Zwickau 1949-ben újrakezdte a gyártását. A favázas, középen műbőr borítású karosszériaelemekkel szerelt kocsi már sok hasonlóságot mutatott a későbbi Trabantokkal, mivel kétütemű motor hajtotta az első kerekeit, sőt, 1953-tól acél helyett duroplaszt műanyagból készült a karosszériája. Azért esett a mérnökök választása erre az acélnál könnyebben előállítható, hőre keményedő, textillel erősített műanyagra, mert a nehézipar az elcsatolt nyugati területeken maradt, ezért acélhiánnyal küzdött az NDK. De a duroplaszt arra is jó megoldást jelentett, hogy csökkentsék a kocsi tömegét és az előállítási költségeit.

A DKW F8 és mellette az AWZ P70 Fotó: Gulyás Péter

A DKW mellett áll a Trabant ősének tekinthető AZW (Automobilwerk Zwickau) P70, ráadásul a legritkább Coupé kivitelben, amelyet 1957 és 1959 között készítettek. Nevében a P (personenkraftwagen) a személyautó jelleget, a 70 pedig a 700 cm³-hez közelítő (690 cm³-es) kétütemű motort jelölte. A főleg külföldi piacokra szánt, DKW F8 alapokra épített, favázas, duroplaszt karosszériás kétajtósba olyan extrákat szereltek, amelyekről a P70 kombi és a limuzin tulajdonosai csak álmodhattak: bőrüléseket, lehúzható oldalablakokat és kívülről nyitható csomagtartót (a limuzinban csak a hátsó ülések ledöntésével lehetett hozzáférni a csomagokhoz, sokan utólagos barkácsolással oldották meg a kívülről történő nyithatóságot). A sportos formájú Coupé különlegességét kétszínű fényezése mellett az ára is demonstrálta: 11700 márkába került, míg a normál csak 9250-be, a kombi pedig 9900-ba. Nem csoda, hogy a 36786 darab legyártott P70-esből csak körülbelül 1500 darab volt kupé. Mindhárom változatban az ős-DKW-ból származó kéthengeres, kétütemű, 22 lóerős motor dolgozott. A 820 kilogrammos kupé végsebessége mindössze 90 km/h volt, amelyre a legjobb esetben is egy perc alatt gyorsult fel.

A szépséges P50 motorja mindössze 18 lóerős volt Fotó: Gulyás Péter

A P70-nel szemben áll a múzeumban az első zwickaui autó, amelyet már valóban Trabantnak hívtak. A kétszínű (zöld-vajszínű) P50-es tökéletes állapotban díszeleg a teremben, jól mutat rajta a külső napellenző és a harmonika tetőcsomagtartó, melyre a múzeumban egy eredeti megrendelőlap óriásira kinagyított példányát tették a korabeli kofferek mellett. 1957-es bemutatásakor még AWZ P50 volt a típus elnevezése - utalva a kisebb, 500 cm³-es motorra -, a jellegzetes Sachsenring-emblémát 1958. május 1-jétől, a Trabant márkanevet 1959-től viselte. A típus tervezése még 1951-ben kezdődött, de a gyártás alatt is folyamatosan fejlesztették, a kezdetben 18 lóerős teljesítményt 20 lóerőre növelték, és végül szinkronizált váltót is kapott.

A 23 lóerős, 0,6 literes motorral szerelt P60-as kívülről alig különbözött a P50-estől Fotó: Gulyás Péter

Utódjában, az 1963-tól 1964-ig gyártott 600-asban (P60) a motor lökettérfogatát 0,6 literre növelték, így a teljesítménye elérte a szédítő 23 lóerőt. Külsőleg csupán annyi változás történt, hogy dupla díszléc került az oldalára. 1964-ig 132 ezer darabot adtak el a P50-esből és a P60-asból összesen. Nagyot csalódtam, amikor egy patika állapotú eredeti 601-es helyett egy Ferrari Testarossává átalakított piros 601-es kabriót találtam a szép P50-es mellett, „hivatalos” nevén a Ferrabit. Szerencsétlen autóval csúnyán elbánt a készítője, a megjelenésén a piros műbőrrel borított vászontető és a BMW hátsó lámpái sem javítottak, sőt.

A Testarossa jegyekkel ellátott Ferrabi a múzeum legcikibb járműve, az aláírás rajta nem Schumacheré Fotó: Gulyás Péter

Mellette egy sokkal több vidámságra okot adó Trabant, egy késői 1,1-es kombi áll, amely arról nevezetes, hogy a világ legdrágább Trabantja: egy jótékonysági árverésen 45200 eurót fizettek érte. Persze nem egy hétköznapi autóról van szó, különleges a története. 2001-ben az egyik német autós műsor műsorvezetője, Kai Pflaume azzal heccelte Ferdinand Piëch-et, a Volkswagen akkori vezérigazgatóját (tehát a zwickaui Trabant-gyár jogutódjának a főnökét), hogy a mai napig nem érkezett meg a 80-as években megrendelt Trabantja, amelynek még a megrendelőlapját is bemutatta. Piëch megígérte, hogy utánajár az ügynek, végül nagy nehézségek árán felkutattatott egy mindössze 3000 kilométert futott kombit, amelyet a Volkswagen központjában varázsoltak teljesen újszerű állapotúvá pár hét alatt. Közben a gyanútlan Pflaumét meghívta a Volkswagen egy gyárlátogatásra a wolfsburgi Autostadtba. Itt séta közben az egyik csarnokban nagy meglepetés érte: maga Piëch lépett elő, hogy átnyújtsa neki a gyári állapotú 1,1-es kombit. Később egy festőművész festette le a híressé vált autót, aztán jótékony célra elárverezték, ekkor vált belőle minden idők legdrágább Trabantja.

Minden idők legdrágább Trabantja ez az 1,1-es kombi, egy árverésen 45200 eurót adtak érte Fotó: Gulyás Péter

A múzeumnak ebben a sarkában egy külön teremben mozit rendeztek be, amelyben a Trabant történetét feldolgozó, egy órás dokumentumfilm megy, ennyi időm azonban nem volt, ezért a hátsó terem felé vettem az utam. Itt elsőként egy patikaállapotú, 1,1-es Volkswagen motoros, még mindig az első tulajdonosnál lévő Trampba (angolul vándor, csavargó - de nem a szó rossz értelmében) botlottam, amit mai szóhasználattal talán Trabant SUV-nak neveznének. Vászontetős Tramp kivitel már a 601-esből is készült, de abban az 1,1-essel ellentétben még nem volt bukócső, és ahhoz csak protekcióval lehetett hozzájutni.

Komoly tekintélye nem lehetett az utakon a rendőr Trabinak. 1987-ben, kísérleti jelleggel 5 darab készült, amelyek Drezdában, Lipcsében és Eberswalde-Finow-ban szolgáltak Fotó: Gulyás Péter

Hátrébb a teremben egy 601 Kübel is ki van állítva, ami a Tramp katonai változatának tekinthető, annak idején mobil figyelőhelyként szolgáltak ezek az autók a berlini fal mentén járőröző határőröknek. A kiállított példány különlegessége, hogy a vászontető mellett négy ajtót kapott, amelyek a széltől óvták a határőröket. Ezen kívül a hátsó teremben egy szirénás, eredeti rendőr Trabantot is meg lehet nézni, no meg a kiállítás legkülönlegesebb autóját, amely katonai célokat szolgált. Csak annyit sikerült kiderítenem a készséges pénztárostól róla, hogy egy orosz katonai jármű és egy Trabant házasságából született, és az NDK néphadsereg katonái tanultak rajta vezetni (ezért is vannak benne mindkét oldalon pedálok).

A múzeum legritkább Trabantján annak idején kiskatonák tanultak vezetni Fotó: Gulyás Péter

Végezetül a legelső, 1989-ben készült, előszériás 1,1-est, és egy szép állapotú 601-es kombit (komplett sátor szettel) lehet megtekinteni a világ leggyorsabb Trabantjának társaságában. A 80 lóerős fekete szörnnyel készítője, Steffen Grossmann számos bajnokságot nyert meg, a szélvédőre kitett ismertető szerint a kocsi végsebessége elérte a 195 km/h-t. Csak annyit írtak az adatlapon a fogyasztás rubrikába, hogy azt az „ember jobban jár, ha inkább nem szeretné tudni”.

A verseny Trabantban 80 lóerőt hoztak ki a 600 köbcentis motorból Fotó: Gulyás Péter

Összességében nem bántam meg, hogy elmentem a múzeumba, annak ellenére sem, hogy fél óra alatt kényelmesen megnéztem minden érdekességet benne. Jóval teljesebb gyűjtemény található eredeti állapotú szériagyártású és prototípus Trabantokból a zwickaui August Horch Múzeumban, de arrafelé ritkán jár turista. Aki Berlinben jár, annak az új kiállítást is érdemes megnéznie, már csak azért is, mert a belépő mindössze két euróba kerül.

Trabant-szimulátor a DDR Múzeumban Forrás: DDR Museum

Trabant-szimulátor

Aki Berlinben jár, annak a DDR múzeumot is érdemes felkeresnie, mert a világ egyetlen Trabant szimulátora itt található. Az eredeti Trabantban ülve egy olyan számítógépes játékban vezethetjük virtuálisan a kétüteműt, amelyben Berlint élethűen, 3D-s környezetben jelenítették meg, és az utcákon kizárólag Trabantok közlekednek, kizárólag eredeti, gyári színekben. A programban hatezer négyzetmétert lehet bejárni, miközben a Trabant kormányát és pedáljait használva vezetünk, és az eredeti motorhangot hallgatjuk.