Egy angol roadster, ami nem romlik el. Mert japán

Magyarországra csak pár nyugati turista, vagy a moziban vetített Az Édes élet című film csempészett be valamit a nyitott kétüléses sportkocsik divatjából, de a kapitalista világban a hatvanas években tombolt a roadsterőrület. Az olasz és angol típusok uralta kategóriába a Datsun is belépőt váltott a Failady-vel, és ha mással nem is, megbízhatóságával magasra tette a mércét. 

Kicsit olyan, mint egy átszabott MG B, nagyon kevés maradt meg belőle. Alapfelszerelésként lemeztfelnik jártak hozzá. Csukott tetővel is zajos a Datsun. A vászon könnyű, varrtak műanyag ablakokat a sarkaira, így hátrafelé sem nehézkes a kilátás Forrás: Retro Mobil

A tesztautónkat nézegető járókelők túlnyomó része a hatvanas évek végéről származó angol sportkocsira tippelt, a kisebbség pedig a híres, Pininfarina-karosszériás 1200-as Fiatot vélte benne felismerni. Közelebb lépve azonban mindenki csodálkozva olvasgatta a feliratokat: Datsun Fairlady 2000. Ez egy japán?!

Igen, méghozzá egy legendás, mindazonáltal nálunk kevéssé ismert darab. A Fairladyt 1963-ban mutatták be, s szinte azonnal balkormányosként is színre lépett, kifejezetten az amerikai piacra. Létezett belőle 1,6-os is, az exportdarabok többségét azonban 2,0 literes, lánchajtásos OHC-vezérlésű blokkal szerelték, ami már az első évjáratban 135 lóerőt tudott.

A japános hátsó lámpák kissé kilógnak a formairányzatból, de szépek Forrás: Retro Mobil

Találkoztunk már valahol?

A fejlesztők akkoriban sem titkolták, hogy bátran merítettek a műfaj nagyjainak munkáiból, a Triumph Heraldból, az MG Midgetből és a már emlegetett kis Fiatból. A végeredmény látványos lett, és - a korabeli információk szerint - megbízható is. Az Egyesült Államokban még versenysorozatot is hirdettek, kifejezetten a Fairladyknek. A japánok folyamatosan tökéletesítették gépüket, így a csúcsteljesítmény 1967-re elérte a 150 lóerőt.

Olaszos hangulat. A gyönyörű Nardi-fakormány nem gyári, de korabeli és vitathatatlanul látványos, értéknövelő kiegészítő Forrás: Retro Mobil

A mi 1968-as születésű próbadarabunkat is egy ilyen, vasblokkos, alu hengerfejes izompacsirta hajtotta, amit természetesen hosszában építettek a gép orrába, s ötfokozatú sebességváltóján át a kor divatjának megfelelően a hátsó kerekeket hajtja. A motorháztetőt (stílusosan előrebillentve nyitható) felemelve persze a japán mérnökgárda azonnal lebukik. Nemcsak a stílust emelték át az európaiaktól, a motortér is azt kiabálja: „Very British!” A karburátorok egyébként Solex-ek, de az autót alaposan átvizsgálva úgy tűnt, ezeken kívül a látványos Nardi-gyártmányú fakormány az egyetlen külföldi alkatrész, a többi elemet kivétel nélkül a felkelő nap országában gyártották.

Függőlegesen áll benne a rádió

A meglepően könnyedén nyíló vezetőoldali ajtót kitárva igazi keverék a kép. Lehet, hogy csak a kormány teszi, de a beltéri hangulat inkább olasz, mint angol, egy azonban tuti: nem japán! Az autó meglepően alacsony, hihetetlenül mélyre kell ülni, s közben a fejre sem árt vigyázni, csukott tetővel közeli a plafon. A Fairlady nem táncterem; bár az ülések tologathatók, sőt a támla állásszöge is szabályozható, de 180 centi felett a három pedál és a kormány is túl közel van. A kép egyébként barátságos, jópofa a puha gumival burkolt műszerfal.

Lopásbiztos, hosszában beépített FM-rádió Forrás: Retro Mobil

A három óra üzenete világos: középen a fordulatszám- (a piros mező 6500-nál kezdődik), balra a sebességmérő, jobbra pedig egy közös keretben a kombinált műszerek (olajnyomás- és ampermérő is van). A középkonzol fő látványossága a függőlegesen beépített gyári rádió, mellette húzókapcsolóval működtethető az elakadásjelző, ami ez idő tájt az ilyen extra szintén ritkaságszámba ment. Minden kezelőszerv precízen működik, az ablaktörlők törölnek, az indexek villognak, ahogy azt kell. Az egész autó összeszedett benyomást kelt, s a szívatót kihúzva két másodpercen belül életre is kel.

Mintha puskából lőtték volna ki

Egyértelműen angol, kicsit repedtfazék a hangja, mély, finoman bugyborékoló morgással aláfestve. A gázreakció még hideg motorral is kifejezetten élénk, harap a négyhengeres, s a lágy motorfelfüggesztések miatt egy-egy gázfröccskor a karosszériát is megbillenti. Kuplung ki (nem is nehéz!), a váltó meg úgy csusszan egyesbe, hogy azt kis túlzással a mai sportautók is megirigyelhetnék. A kapcsolási érzés kellemesen direkt, rudazat nincs, a kar közvetlenül a váltóházba nyúlik. A 150 ló úgy rántja előre az üresen alig 907 kilós karosszériát, hogy a vezető szinte katapultban érzi magát, a gyári adatok szerint kereken 200 km/h a végsebessége.

Itt készül a 150 ló, a nagy négyhengerest két Solex-karburátor eteti Forrás: Retro Mobil

Amint üzemmeleg, a nagy négyhengeres motor hihetetlenül egyenletesen húz, és csuklás nélkül gyorsít, még az alapjárat közeli régiókból is. Negyedikben akár 30 km/órával is poroszkálhat a Fairlady sofőrje! Az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merev tengelyes és laprugós futómű kőkemény, a kormányzás nem túl pontos, de cserébe könnyű forgatni a nagyméretű kereket. A szervós fékek jól adagolhatók, az autó összességében meglepően összeszedett viselkedésű, élvezetes vele a haladás, még akkor is, ha az átlagos magasságú vezető feje búbja kilóg a szélvédő mögül.

Lenyitott tetővel az igazi

Három szélvédőkereti csat oldása után egyszerűen hátralökhető a ponyvatető, tárolóvályúja letakarható. Az egyszerű tetőszerkezet legnagyobb előnye, hogy menet közben akár egy kézzel is nyitható-csukható. Csukottan autózni egyébként nem túlzottan nagy élmény a Datsunnal, a „bőrkalap” huzatos és zajos is, ráadásul erősen letompítja a szépen éneklő kipufogót.

A tetőt három gyorscsat kapcsolja a szélvédő keretéhez, a nyitás-csukás fél kézzel is elintézhető. A dönthető támlájú ülések mögött még némi tárolóhely is akad Forrás: Retro Mobil

A 2000-es legjapánosabb része a fara, különösen a hátsó lámpák, de a csomagtér is távol-keleti racionalitásérzékkel készült: bár a pótkerék jelentős helyet vesz el, a tér még így is egészen tágas, a piros műbőr padlókárpit pedig különösen stílusos. Apropó, stílus: a japán roadster utódja egy kecses, hathengeres kupé volt, amit Európában 240Z néven vezettek be (más piacokon viszont az egyszerűség kedvéért Fairlady néven futott), de az már egy másik történet.

Meglepően tágas a csomagtartó, az autó színével harmonizáló padlókárpit kifinomult stílusérzékre vall. A pótkerék sokat elvesz a szabad térből Forrás: Retro Mobil

Most kipróbált roadsterünk a Nissan France tulajdona, a Nissan Ausztriától került Franciaországba. Gazdái szerint restaurálatlan, bár az előéletéről nem sokat tudni. Jól látható, hogy kisebb állagmegóvó beavatkozásokat már végeztek rajta, a szerethetően viseltes részleteket azonban hiba lenne tökéletesre újítani. Így szép és főleg eredeti, ahogy van, még a hatvanas évek angol autóin általános Minilite-felnik is jól állnak neki!

Forrás: Retro Mobil