A DeVille-ek vérvonala 1949-ig vezethető vissza, az elsőknek még krumpliorruk és gömbölyű hátsójuk volt, de Bill Mitchell, a General Motors formamestere hatására a típus végigélte az összes divattrendet a fecskefarkaktól a visszafogottabb, továbbra is kerekded kiviteleken át a lapos és szögletes tepsiformákig.
Minden modellévben kötelező volt a fazonigazítás és a technikai frissítés is, az 1968-as évjáratnál a korábbi, több modellt is mozgató hétliteres, 340 lóerős V8-as helyett már 7,7-es (375 lóerős) dolgozik a hosszú orrban. A következő kilenc évben csak ezt építették be, sőt 1970-ben az Eldoradóban felfúrták 8,2 literesre! A nemzedékre jellemző emeletes fényszórók csak 1968-ig maradtak, 1969-től visszatértek a hagyományos, egymás melletti kiosztáshoz.
Gyári mércével mindössze középkategóriásnak számított - kupémezőnyben az Eldorado volt a csúcs -, mégis felsőfokon kényezteti az utasokat: hat irányban villanymotorral állítható első ülések, négy elektromos ablak, automata klíma, tempomat, mechanikus memóriás rádió és a háromfokozatú ablaktörlő fokozza a luxust Tesztalanyunkat mostani tulajdonosa szalonállapotban vásárolta, OT-s rendszámmal. Csak be kellett ülni, és cirkálni vele.
A V8-as óriásmotor meglepően csendes, nagyobb tempónál sem lármázik, többek között az új, már számítógéppel tervezett vezérműtengely miatt is, ami hatásosan csökkentette a szelepzajt. A kormány természetesen szervós, ahogy az ebben a műfajban dukál, két ujjal is abszolválhatók a kanyarok vagy akár a parkolás is. Szerencsére találtunk egy simább útszakaszt, ahol nem kellett küzdeni a kátyúkkal, gyorsabban is tudtunk menni, és merészebben is forgolódhattunk.
Száguldani is tud a nagyvas, katalógus szerinti végsebessége 207 km/óra! Jó úton tényleg fenomenális érzés a suhanás, a két tonna szinte folyik az aszfalton. Lágy a rugózása, kanyarodáskor éppen ezért billeg, fékezéskor bólint, gyorsításkor pedig az égnek emeli az orrát. Ha odalépünk, megdöbbentő a gyorsulás és persze vele a fogyasztás is: 1968-ban még híre sem volt az olajválságnak.
Óvatos duhajkodással 17-18 l fogy 100 km-en. A GM legendás váltója, a háromfokozatú TH-400 automata észrevétlenül, rángatás nélkül dolgozik, már akár 35-40 km/óránál felkapcsol harmadikba. Innen gigászi 712 Nm-es nyomatékából old meg mindent a motor. Négy (rásegítős) malomkeréknyi dobfék fogja meg a Caddyt, méghozzá meglepően hatásosan (1968-tól 105 dollár felárért első tárcsákkal is kapható volt).
A hely rengeteg, hatan is kényelmesen elférnek, hátrajutni sem vészesen nehéz. A csomagtartó óriási, de lapos: a pingpongasztalnak elég a lábait behajtani, hogy beférjen. A DeVille-eket egészen 2005-ig gyártották, a márka egyik legsikeresebb, legjobban megszerkesztett típuscsaládja volt. Természetesen négyajtós szedán kivitelben is készült, így azért jobban ki lehetett használni a kapitális, 5,7 méter hosszú karosszéria lehetőségeit.