A vadonatúj, 2015-ös Mini Clubman két felmenővel is bír: 1969-ben mutatkozott be a Clubman Estate, mely az eredeti Mini kicsit elegánsabb, szögletesebb orrú, kombi változata volt, kétszárnyú csomagtérajtóval.
2007-ben pedig az „új” Mini második generációja kapott Clubman néven kombi verziót, amelynek a különlegessége az volt, hogy jobb oldalt kettő, bal oldalt egy ajtaja volt. Itt is megtartották a kétszárnyú csomagtérajtót, és abban is hasonlított az ősre, hogy a sima Minitől gyakorlatilag csak a B-oszlop mögött különbözött, orra, motorjai, műszerfala azonos maradt. Nem úgy a frissen piacra lépett, új Clubman.
A névazonosság ellenére valójában teljesen új kategóriába ugrik vele a BMW fiatalos márkája: az alsó-középosztályba,
azon belül is a prémium kompaktok közé.
Tudják, ahol eddig az Audi A3, a Mercedes-Benz CLA és a Volvo V40 várta az érdeklődőket.
Bár a vonalak nagyon emlékeztetnek az aktuális Minire, a látszat csal: minden irányban megnőtt a Clubman. A teljes hossza (425 cm) és a tengelytávja (267 cm) 27, illetve 10 centivel nagyobb, és 7 centivel szélesebb is, mint az ötajtós alapmodell. Így persze a nyomtáv is nőtt, hogy ne veszítse el a Minire jellemző sportos terpeszt, és végre arra is jutott elég hely, hogy elődjével szemben négy teljes értékű oldalajtót kapjanak az utasok.
Hátul viszont továbbra is kétszárnyú a csomagtér ajtaja, ha már a nevet megtartották, ennek ellenére lehet bele elektromos ajtónyitást rendelni (amit akár láblendítéssel is működtethető), és gumírozás véd az ellen, hogy lecsapjuk a fényezést a kilógó zárnyelvvel, ha rossz sorrendben csukjuk be a szárnyakat.
Mivel ez már rendes alsó-középkategóriás autóméret, itt nem lehet viccelni a raktérrel sem. Ennek megfelelően a kategóriában teljesen elfogadható,
a ferdehátú Miniénél 149 literrel nagyobb, 360 literes puttonyt kapott a Clubman,
melyet a 40-20-40 arányban osztott üléstámla ledöntésével tovább bővíthetünk 1250 literre. A teherbírása sem rossz: a 75 kilós sofőrön túl még további 495 kilogrammnyi utas és csomag mehet bele. Ez így rendben is van.
A hátsó ülés papíron háromszemélyes, ám a gyakorlatban csak rövid utakra ülhet ide három felnőtt, annyira azért nem széles a pad. Magam mögé behuppanva azonban elfértem rendben, még ha nem is terpeszkedve, jár a széles könyöklő is, szóval nyugodtan hívhatjuk négyszemélyesnek a Clubmant, mivel ennyi felnőtt viszonylag kényelmesen elfér benne.
Elől aztán semmi gond a hellyel, alacsonyan, kinyújtott lábbal ülünk, a szélesebb kasztninak köszönhetően itt végre nem ér össze váll, és egyáltalán,
érezhetően felnőttesebb a cockpit, mint a kisebb Minikben.
Új a légkondi panel és a szellőzőrostélyok kialakítása, illetve az ülések közötti konzol is, mely most már szinte megszólalásig olyan, mint egy BMW-ben, és elektromos kézifék kapcsolót helyeztek el rajta kar helyett.
Nagyobb ajtózsebek, több króm, és valamivel nyugodtabb formák jellemzik a Clubmant, de a műszerek és kapcsolók azonosak a kistestvérekkel, tehát a fiatalos, sportos alaphangulat azért megmaradt. Nekem személy szerint még jobban is tetszik így, az aktuális Mini JCW vezetése során végig azt éreztem, túl sok minden burjánzik körülöttem, ez a Clubmanre nem jellemző. A vezetőülés is a normál Miniből jön persze, az általam próbált Cooper S változatban konkrétan ugyanaz a sportülés volt, mint az említett JCW-ben.
A Clubman motorjai között nincs újdonság, ismerjük a gépeket más modellekből. Az alapváltozat (7,035 millió Ft) egyelőre a Cooper, 1,5 literes, háromhengeres, 136 lóerős turbómotorral. Van kétféle, kétliteres, négyhengeres turbódízel is: a Cooper D 150 lóerős 7,6 millióért, az SD pedig 190 pacit és 400 Nm nyomatékot hoz a buliba, 8,73 milliós induló áron. Csúcsmodell egyelőre a Cooper S (8,12 millió), mely kétliteres, négyhengeres és turbós, így nyom ki 192 lóerőt. Azért egyelőre, mert később érkezik John Cooper Works változat is, illetve a nemzetközi közleményben szerepel a One és a One D is, szóval minden jel szerint a teljes motorcsaláddal lesz elérhető a Clubman.
A magyarországi bemutatón vezetni is lehetett, én ezúttal egy Cooper S kulcsát kaptam kézbe.
Ez az első Mini, amiben automatikus váltó nyolcfokozatú,
ennek segítségével a gyár szerint még kevesebbet is eszik a gép, mint manuálissal. No lássuk, ezt hogy csinálják. „Zöld” programra váltva az történik, hogy a motor teljesen háttérbe húzódik, alig halljuk, de mivel alacsony fordulattól is erős, így az ilyenkor igen érzéketlen gázpedált finoman simogatva is könnyedén tartható, szükség esetén túl is szárnyalható a forgalom tempója – hétköznapra tökéletes.
És nem csak így segít a programozás, de például azzal is, hogy agresszívebb a start-stop rendszer, a váltó pedig szabadonfutást is enged, ha menet közben sem a gázt sem a féket nem nyomjuk. Ez sokat számíthat fogyasztásban, ha ügyes a sofőr.
De most már elég a zöldségből, és hagyjuk a „Normált” is, jöjjön a vérbő Sport fokozat. Ebben az állásban kikapcsolja a kipörgésgátlót a Mini, bár az elektromos sperr (EDLC, mely szokás szerint a fékekkel operál), és a menetstabilizáló aktív marad. Utóbbit ki lehet kapcsolni, előbbi azonban, persze az ABS-szel együtt, mindig figyel. Tehát
hiába a 192 lóerő, a Mini nem hajlandó elfüstölni az ívbelső kerekeket,
ha túl vehemensen adunk gázt kanyarban.
Sport állásban ráadásnak a kipufogó hangosító szelep is nyit, az addig csendes kombi hirtelen dörmögő szörnnyé változik. És nem csak hangos, de piszkosul gyors is. Irdatlanul összerakták ezt a futóművet az angol-németek (vagy német-angolok?), mert még a DSC kikapcsolása után is bődületesen stabil marad,
nem az elektronika, hanem a mérnöki tudás tartja az úton a kocsit.
Ha tényleg sutba dobunk minden elővigyázatot, nyaktörő tempónál még egy kicsit játékos is lesz, de megforogni ilyenkor sem akar, csak kis csavarintásokkal jelzi, a hátsó tengelyen is van súly, és az a feszes multilink futómű is dolgozik. Mit mondjak, élveztem.
A nagy sportosság egyetlen hátránya, hogy a Cooper S bizony igen sprőd: a szerpentinen remekül muzsikál,
a megsüllyedt csatornafedeleken azonban nagyot üt.
Persze pénzért minden van, például állítható lengéscsillapító-készlet is, de azért érdemes megjegyezni, hogy manapság, amikor minden kocsi polihisztort akar látszani, a rövid rugóutakkal, feszes hangolással és kemény oldalfalú, defektmentes gumikkal rendelkező Cooper S továbbra is vállalja a marcona szerepet, amiben senkinek sem lesz veseköve.
A Mini korábbi vadhajtásai nem sikerültek igazán jól, sem a Coupé/Roadster, sem a Paceman/Countyman páros nem tartozik a sikertörténetek közé, bár a utóbbi azért hozott jó pár új vevőt a márkához, és azt is megakadályozta sok esetben, hogy akik kinőtték a háromajtóst, más márkára váltsanak.
Az új Clubman azonban jobb koncepció: tényleg játékos, sportos hangulatú, mint egy Mini, de közben egy rendes prémium kompakt is, tisztességes méretű utas- és csomagtérrel, igényes anyagokkal, jó kidolgozással és élvonalbeli szolgáltatásokkal. Annyira azért nem kényelmes, mint egy Audi A3 vagy egy Volvo V40, de a többi Minihez képest így is nagy ugrást jelent menetkomfort és helykínálat tekintetében.