Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a 4x4-e? Rossz szóvicc, de azok bizonyára nem voltak poénkodós kedvükben, akik az elmúlt hetekben levelet kaptak a Magyar Honvédségtől, amelyben arról értesültek,
autójukat egy esetleges szükséghelyzetben rekvirálnák.
A hatályos jogszabályok persze lehetőséget adnak a Honvédségnek, hogy kivételes helyzetben járművet, ingatlant vagy technikai eszközt vegyen igénybe, ha belegondolunk, az lenne furcsa, ha nem lenne erre törvényi szabályozás.
Sokunk figyelmét elkerülte, hogy adatszolgáltatásra kötelezik a tulajdonosokat, amit közleménye szerint a rendszerváltás óta folytat a Honvédelmi Minisztérium. Nem vaktában küldték ki ezeket a leveleket, elsősorban terepjárók, illetve szabadidő-autók gazdái érintettek. Elsőre logikusnak hangzik, bár ha megpróbáljuk elképzelni, mit bír erdőn-mezőn egy Audi Q7 vagy Volvo XC90, már egy kicsit furcsábban hangzik. Úgyhogy összedugtuk mi is a fejünket itt, a szerkesztőségben, és végiggondoltuk, mi kinek postáztunk volna: szerintünk az alábbi kocsik gazdáit kéne elsősorban keresni.
Sportosságával és tekintélyével a bajorok első fecskéje a szabadidőautó-piacon rögtön nyarat csinált, olyannyira, hogy mostanra már négytagú az „X” család.
Előnye, hogy sok van belőle itthon is,
egész századokat lehet felszerelni egyforma színű, gyors helyváltoztatásra képes masinákkal, igaz, terepgumit biztos, hogy mindegyikre venni kell, mielőtt akár csak füves mezőre indulnának fiaink.
Nyilvánvaló hátránya, hogy komoly terepre még fenyőmintás gumival is teljesen alkalmatlan. Persze ebbe a kategóriába bármilyen más SUV-t, például a Hyundai Tucsont is ajánlhatnánk a sorozóbizottságnak, de közúti intézőautónak egyértelműen az X5 a legjobb: a típust körüllengő gengszterimázs miatt könnyen megnyílnak előtte a sávok, még indexelniük sem kéne a bakáknak.
Sajnos csak legenda, hogy a Suzuki a japán hadsereg számára fejlesztette mikroszkopikus terepjáróit, valójában a kedvező adózást biztosító „kei” méretszabályozás szülte az SJ Samurait és utódait. Ettől azonban még nincsenek terepképesség híján ezek a gépek, így az alvázas felépítésű, masszív összkerékhajtású Jimnyk is ügyesen kúsznak-másznak keményebb helyeken.
Igaz, sok terhet nem lehet rájuk bízni,
de hát valamivel felderíteni is ki kell menni, nem igaz?
És hogy miért ragaszkodnánk a rózsaszínhez? Az örök klasszikus Jó reggelt, Vietnam!-ból idézünk:„Egy párducmintás selyemzubbony egy feszes kobrabőr nacival nagyon jó hatást kelt, és állítom, az ellenséget is könnyebb ebben taccsra tenni. Hogy miért? Mert amíg ők végigstírolnak, te lősz!”
Szovjetunió, NSZK és USA: a hidegháború nagyjai látszólag teljesen eltérő gépekkel kerültek a listára. De csak látszólag, hiszen bár a konstrukciók között több a különbség, mint a hasonlóság, a cél mégis mindháromnál azonos: célba juttatni a katonát mindenen át. És az is közös bennük, hogy mindhárom típus rendszeresített állományban van a Magyar Honvédségnél (a HMMWV-t teszteltük is), logikus döntésnek tűnik tehát a kevés civil példánnyal bővíteni a meglévő flottát, amikor úgy hozza a szükség.
Az UAZ 469-esek és a G-Merci esetében a magánkézben lévő kocsik jó része amúgy is leszerelt katonai példány (jó részük az erdőket járja, vad vagy tűzifa után szimatolva), így különösebben át sem kell alakítani őket.
Kisajátításnál gondot okozhat rejtőzködő életmódjuk,
de még izgalmasabb lesz a Hummereket elkobozni a testépítőktől. Ha mégis sikerül, csak arra kell ügyelniük a sorkatonáknak, hogy a lakossági testvére, a H2 kicsit esetlenül mozog a Balaton jegén.
Bár a Land Rover számtalan katonai terepjárót gyártott (annak idején Erzsébet királynő is ilyeneket bütykölt a seregben), az ilyen változatokat nem a luxusra kihegyezett Range Roverekre alapozták. Pedig ezek is remek masinák,
elég rájuk dobni a bütykös gumit, és eljutnak szinte bárhová.
Mondjuk a süppedős birkabőr szőnyegért igazán kár lenne, ha sár, vagy ne adj’ isten vér szennyezné, de hát valamivel a tábornoki karnak is mennie kell, nem?
No igen, egy apró gond azért akad: sajnos nem a világ legmegbízhatóbb kocsijairól beszélünk, és ugyan egy rosszalkodó elektromos tükör még nem jelent gondot katonáéknál, az újabb verziók légrugózása számos lexikonban illusztrációként szerepel az „Achilles-sarok” szócikknél. Még szerencse, hogy a probléma világszerte ismert, így jól kidolgozott útmutatókat találni a neten, hogy kell csavarrugósra átépíteni. A többit pedig úgyis megoldják a szerelők.
Aki az elmúlt években látott már híradóanyagot bármelyik közel-keleti vagy afrikai fegyveres konfliktusról, annak bizonyára beégett a szemébe a japán, legtöbbször Toyota márkájú pickup, ami legalábbis csapatszállító, de újabban már gépfegyver-, sőt akár aknavető vagy rakétaindító platformként is beválik.
Az ötlet teljesen logikus: nagy számban hozzáférhető, megfelelő strapa- és teherbírású gépek ezek, csak némi fémhulladék, egy hegesztő berendezés és a Szupercsapat főcímzenéje kell hozzá, hogy
vagány Mad Max harci szekérré váljanak.
Igaz, az internetes csináld magad videókon általában a nálunk ritka Land Cruiser J70-ből készült platós látható, de ez ne zavarjon senkit, a dolog ugyanúgy működik majd a Hi-Luxszal, a BT-50-nel, a Navarrával vagy a Mitsubishi L200-zal is.
Ezekből tényleg rengeteg van, igazából nem is értjük, miért nincsenek már most rendszeresítve a Honvédségnél. A honvédségi kisajátítást még viszonylag könnyen meg is lehetne ideologizálni: anno, vásárláskor megspórolhatták vele a kisvállalkozó tulajok az áfát és a regadót. Gondolhatták volna, hogy a nagylelkűségért cserébe egyszer majd kér az állam egy apró szívességet.
Hidegháborús hősöknek is találtunk feladatot
Sokféle feladatot el kell látnia a Honvédségnek, hagyományőrzéssel is foglalkoznak derék hadfiaink, és most nem elsősorban arra gondolunk, hogy nincs modernebb tankunk, mint a negyvenéves T-72. Néhány típusból sajnos M-zárolt készleten sem volt soha - és itt jönnek képbe a civil veteránosok.