Késő tavaszi vagy kora őszi napon már a Balatonra menet sütkérezni, lobogó hajjal kanyarogni a szerpentinen, csillagokat bámulni az ülésből egy nyári éjen, intenzíven átélni a természet zajait és illatait - bármilyen szentimentálisan is hangzik, kabriózni bizony jó dolog. Ráadásul nem csak a playboyok és mágnások kiváltsága: a használtpiac tele van érdekességekkel már másfélmillió forint alatt is (a harmadennyibe kerülő nyitott kocsikról itt olvashat).
Persze a kabriószezon kezdetével az árak is valamivel feljebb kúsztak,
akárcsak a motorkerékpároké, de másfél millió forint alatt simán be lehet még vásárolni vászontetősökből - sőt, a már nyomtalanul kihalt, nem éppen esztétikus formájukról híres, de több célnak megfelelő kupé-kabriókból is. A kínálat zavarba ejtő, de egy korszak végét is jelzi: a 2008-as válság és az SUV-k előretörése óta más rétegmodellekkel együtt eltűntek a kabriók, szinte csak a prémiummárkák kínálnak ilyeneket.
Lehet hát mazsolázni topless Nissan, Peugeot, Opel, Ford, Mitsubishi és sok más típus közül, mi azonban igyekeztünk olyanokat összeválogatni, amik legalább egyetlen apróság miatt érdekesebbek az átlagnál, legyen az hat henger, beüvegezett keménytető, kompresszor vagy a típusra épülő tuningipar. Végül bármi legyen a befutó, a használt autóknál szokásos dolgok mellett ellenőrizni kell a tető állapotát és az utastér tömítettségét, akár mosás vagy vízpróba után.
Régi és közkeletű a "kabrióba minek a klíma" bölcsesség,
amíg helytálló is lehet akár egy sokadik hobbiautónál, de kánikulában a horvát sztrádán araszolva, vagy a pesti dugóban buszok bűzét és utasai irigy tekintetét állva könnyen átértékelődik. Ilyenkor dolce vita ide vagy oda, jobb a csukott tető alatt hűsölni. Ha már tart az alku, jobb, ha tudjuk, mekkora kincs egy gyári szélfogó háló vagy télre feltehető keménytető, így aztán indulás előtt már csak egy dolgot kell beszerezni: naptejet.
Egy nyitott autónál felértékelődik a motor- és kipufogóhang, márpedig e téren a BMW-k sokat adnak, legalábbis a kétliteres vagy nagyobb,
mesés baritonnal muzsikáló, soros hathengeres kivitelekben.
Aztán ott van még az élénk kormányzás, a jó futómű, az ügyes kézi váltó (igaz, sokat automatával rendeltek), a minőség és a presztízs, így használtan is drága a tömegmárkák kabrióhoz képest.
Jól megfigyelhető a 3-as kabriók példáján, hogyan alakul egy klasszikussá érő típus árgörbéje: a nyolcvanas évekbeli, filigrán E30-asok ára rég megindult felfelé, nemsokára youngtimerből keresett veteránná válik. Alig találni belőle másfél millió alatt, utódjából viszont, az E36-osból nagy a kínálat ennyiért, de nem fog sokáig tartani a népkabrió-státusz, a tuningmentes darabok más most sem olcsók. Képzeletbeli büdzsénkbe ugyanakkor már a "Derrick-lámpás" E46 példányai is beleférnek.
Hétköznapi használatra ez a legjobb, sok extrával, elérhető alkatrészekkel (de így is drágább ám fenntartani, mint mondjuk egy Astra G Cariót), kupé-kabrió utódjával ellentétben még elegáns vászontetővel.
Nincsenek turbós benzinmotorok és más taposóaknák,
az elektronika viszont már nem szögegyszerű, és a korrózióra is ügyelni kell. Tulajdonképpen e modell volt az egyetlen jó dolog a Mesautó című újkori magyar filmben - bár a bújtatott reklám és a GSM rendszám azért ciki volt.
Hogyha kétüléses roadstert, vagy általánosságban élményautót keresnek, akkor sokak magától értetődő választása az MX-5. Talán túlságosan is, ezért keresnek helyette az individualisták más alternatívákat (például a középmotoros Toyota MR2-t vagy MG TF-et), de többség azért nem lő mellé a Mazdával. Ennyi pénzért, ilyen problémamentes fenntarthatósággal és intenzív klubélettel egyszerűen nem lehet nyitott kétülésest találni, nem véletlen a komoly használtimport.
A másfélmilliós keretbe kényelmesen belefér a bukólámpás, lassacskán youngtimer korúvá érett első generáció (NA) és a valamivel merevebb karosszériás, hátul már üveg szélvédős, jobban felszerelt második széria (NB) is, viszont ennyiért NC-ről ne álmodjunk - sebaj, úgyis elpuhult kicsit elődeihez képest. Márpedig itt éppen a sok korábbi tesztünkben megénekelt, szuperintenzív vezetési élmény a lényeg, amit nem a sok lóerő ad, hanem a remek üléshelyzet, az élénk kormányzás és a csodás váltó.
Főleg 1,8-as motorral és sperrdiffivel nagy mókamester a Mazda, de a masszív technikát is szét lehet azért taposni hiányos karbantartással, driftversenyekkel. Vásárlásnál a vászontető állapota mellett nem árt korábbi sérülések nyomai után kutatni, a rozsda pedig a megkímélt autók (különösen NB-k) állományát is megtizedelte mára,
a többi korabeli Mazdához hasonlóan ez a fő típushiba.
Emellett a termetesebb sofőröknek érdemes végiggondolnia a vezetőülésben, hogy görnyedt hát és sajgó tagok nélkül is bírják-e a helyszűkét. Ha igen, akkor megtalálták a legvidámabb második autót.
Nyitott autót birtokolni különleges dolog, miként a holt márkák klubjához tartozót is - és e két halmaz metszetében van a nyitott Saab 9-3. Exkluzivitását fokozza a főként a belsejét jellemző sok egyedi megoldás, ráadásul
a downsizing-divatot megelőzve az orrában turbómotorok dolgoztak,
150-225 lóerővel, az első tulajok jóvoltából gyakran automataváltóval kombinálva. Előzéskor, lámpán rajtolva tinédzserkorban is tud meglepetéseket okozni a svéd különlegesség.
Másfélmilliós büdzséből főleg az első generációs, még a 900-ason alapuló, a maga korában biztonságos és jól felszerelt 9-3-asok kerülnek fel a radarra, amiket az ortodox Saab-hívők a GM-tömegtechnika, a német autóklub (ADAC) szakemberei és olykor a tulajok a változatos meghibásodások miatt kritizáltak. Szerencsére egy hobbiautónak kijáró elemi törődéssel életben lehet tartani őket.
De mi újság az alkatrész-utánpótlással? A Saab csődje óta kár márkaszervizben reménykedni, nem mintha persze tizenötéves autókat oda szoktak volna hordani a magyar tulajdonosok. Jó hír, hogy
Trollhätten régi gyárában továbbra is készít hozzá alkatrészeket az Orio AB,
Magyarországon is működik egy komoly webshop, a svéd típusok szerelésére pedig több guru szakosodott. Erre is érvényes viszont a régi igazság, hogy akkor vehető meg, ha tudunk félretenni a fenntartásra.
Ahogy a különböző generációs Golfokat általában, úgy a kabriót is imádja a tuningtársadalom, ezért akit zavar a népautó-embléma, kis büdzséből egyedivé alakíthatja - csak aztán tudja később eladni, mert
egyre nő az igény az eredeti példányokra.
Ráadásul változnak az irányzatok, az Udo Brinkmann-féle első szériás kabriókból főleg a "kult" tuningstílus átalakításai számítanak menőnek mostanában.
Persze nem ez számít az igazi tömegkabriónak, hanem a Golf III. és az inkább csak ráncfelvarrásának tekinthető IV. generáció, a régi hagyományokhoz illően bukókerettel, amiért német nyelvterületen epres kosárnak is szokták becézni. Érdekes módon drágák és népszerűek a TDI-motoros példányok, de hiába erősek és takarékosak, a dízelkerregés elég illúzióromboló egy nyitott autóban.
Benzinesként annál hangulatosabb, és a VW-konszern legójából rengeteg variálási lehetőséget kínál a Cabrio, bár átalakított példányok vásárlásnál azért nem árt azért ránézni a papírokra (ez a motoron kívül a többi átalakításra is igaz).
Korábbi karambolos sérüléseket, meg persze rozsdát is érdemes keresni a karosszérián,
a tető vízállóságát sem eretnekség mosással ellenőrizni. Olcsók az alkatrészek és nagy a kínálat, kevés jobb belépő akad a kabriózás világába.
Egy gombnyomás, és 25 másodperc alatt nyitott roadsterből időjárás- és vandálbiztoskupévá alakul az SLK (ráadásul a csomagtere is nevetséges 145 literről bő kétszeresére bővül): a variotetővel nagyot dobott a Mercedes, sőt, divatot teremtett. A kompakt, a márkához képest eleven mozgású autóért sorba álltak a vevők, az első teljes gyártási évben a tervezettnél kétszer többet, 55 ezret megvettek.
Persze csak Merci-mércével volt kedvező a 60 ezer márka alatti indulóár, és a kétliteres szívómotorral nem tépte fel az aszfaltot, most viszont
abba a korba ért az SLK, hogy már aligha lesz sokkal olcsóbb.
Lehetett kapni V6-osként is, de igazából a négyhengeres, mechanikus feltöltős benzinesek illenek hozzá, erejük és jellegzetes hangjuk miatt talán a Kompressor feliratok exkluzivitása miatt is.
Bár nem olyan élénk a kormányzása és precíz a kézi váltója, mint egy BMW-nek, mégis szórakoztató, praktikus és (az ezredfordulós modellfrissítés után) jó minőségű az SLK. Nem csoda, hogy egyre többet hoznak belőle az országba, de szem előtt kell tartani, hogy hajlamos itt-ott ereszteni az olajat, és alkatrész sem Ford- és Opel-árban van hozzá. Szerencsésre kevésbé sújtja a kilencvenes évekbeli Mercedesek botrányos rozsdásodási hajlama, de vásárlás előtt alaposan át kell nézni.
Sztrádatempónál leeshet az A-oszlop borítása, a keresztbeforduló kalaptartót pedig összetörtheti a tetőmechanizmus.
Két ok, amiért rendkívüli szervizlátogatásra mentek a Mégane CC-k,
és ezzel nem ért véget a visszahívások, és úgy általában a hibalehetőségek sora - utóbbiak elsősorban a szeszélyes elektronikát érintik. De akkor mégis miért merjük ajánlani? Egyrészt így is jobb a korabeli Peugeot 307 CC-nél, másrészt pedig ez az egyik legolcsóbb módja, hogy igazi négyüléses kupé-kabrióba üljünk.
Sokak igénye ez, mert vászonponyvás autót nem szeretnének télen-nyáron csillaggarázsban tartani, a hátsó padra pedig szüksége van a gyerekeknek, a nyaralás csomagjainak vagy Buksinak. Ennek ugye bonyolult tetőmechanizmus és előnytelen forma az ára, de ezzel ugyanígy vannak a CC kategória más képviselői, a Mégane pedig legalább üvegtetővel vidítja fel az esős napokat is.
Inkább utazási élményt, mint vezetésit kínál, ami nem is feltételül baj egy négyüléses kabriónál,
így viszont a nagy felni és ültetés is idegen tőle
- ráadásul szétrázza a csak közepes torziós merevségű kasztnit. Jó hír, hogy problémamentesek a benzinmotorok (112-163 lóerő), sokan viszont dízelként rendelték, ami főleg részecskeszűrővel kétszer is meggondolandó használtan. Általában az extrákat sem sajnálták belőle, így slusszkulcs helyett indítókártyát tehetünk ki a kávézó asztalára.
Második vagy sokadik autónak egy ponyvás dzsip sem rossz választás, természetesen főleg azoknak, akik szeretnek off-roadozni, de olykor a mezőkön kirándulni (már ahová legálisan be lehet hajtani) és nyári buliautónak sem rossz választás. Ha közúton is használnánk közepes távokon, kiesik a pikszisből a bakakomfortot nyújtó, amúgy gyakori parancsnoki UAZ, és inkább a Jeep Wranglerek irányába indul a keresés, csakhogy másfél millióért ritkák a szép példányok.
Takarékossági szempontokat is figyelembe véve inkább a japán vagy koreai terepjárók hirdetéseit érdemes böngészni, de nagyon szűk a kínálat, főleg turbódízel Mitsubishi Pajeróból lehet épkézláb példányt kifogni. Néha egy nyitott Ssangyong Korando vagy Kia Sportage is felbukkan,
hétköznapokra viszont egyértelműen a Toyota RAV-4 Cabrio a legjobb választás
- ugyanis ez az egyetlen önhordó, hátul független futóműves típus a kínálatban, ami dobálás helyett személyautós viselkedést kínál.
A műfaj királya a Suzuki: több kategóriában kínált 4x4-es, alvázas kabriókat, és máig sok példány vívja hősies küzdelmét a rozsdával. Aki komolyabb gépet akar, Vitarát, vagy újabb Grand Vitarát keressen, aki a bizarr kocsikat szereti, a targatetős X90-ben találja meg a számítását. De az igazi sztár a pöttöm Samurai (szinte mind kabrió) és utódja, a Jimny: szűk és kényelmetlen ugyan, de vidám, megbízható és ügyes terepező, utólagos keménytetővel és alvázvédelemmel pedig télen is jó móka.