Vannak autók, amiknek a neve pont ellentétes magával a termékkel. Ilyen volt például a Mazda Xedos 6, amelynek szögletes, kemény hangzású típusneve szöges ellentétben állt az elképesztően lágy vonalvezetésű karosszériával (szándékosan), de említhetném a gigantikus és ártalmatlan Ford Scorpiót vagy a Daewoo Racert is, ami mindenre alkalmas volt, csak versenyzésre nem. Valahogy illik ebbe a sorba a Kia Rio is: a brazil nagyváros neve jobban illene egy vidám homokfutó buggyhoz, ami otthon érzi magát a Copacabanán, mintsem egy évi több százezres példányban fogyó olcsó koreai népautóhoz.
Ha valaki kisautó vásárlásán töri a fejét, általában nem a Kia Rio jut eszébe elsőként, sőt másodikként-harmadikként sem. Pedig
a koreai kocsi generációról generációra nagyot lépett előre,
igaz, volt honnan fejlődni. A 2000-2005-ig gyártott első nemzedék a furcsa, púpos kombijáról volt emlékezetes, a 2005-2011-ig gyártott második pedig arról, hogy bivalyerős, 1,5-ös turbódízellel is egészen elfogadható áron lehetett megvenni – kár, hogy a vészesen billegős futómű miatt a vezetési élmény főleg az egyenes szakaszokra korlátozódott.
A 2011-ben érkezett harmadik generáció jelentősen megnőtt, a kategória legtágasabbjai között tartották számon, de ezen, és a kedvező áron felül kevés adut tudott felvonultatni az olyan komoly ellenfelekkel szemben, mint az élvezetes vezetési élményt adó Ford Fiesta, a nagyautósan kifinomult Volkswagen Polo, vagy a tágas és praktikus Skoda Fabia.
Európában nehéz volt ezek ellen labdába rúgnia,
de a világ többi felén kifejezetten jól fogyott, tavaly például közel 450 ezret adtak el belőle, amivel a Kia második legkeresettebb típusának számított.
Idén érkezett meg a negyedik Rio nemzedék, aminek láttán mi, magyarok is büszkék lehetünk egy kicsit,
a karosszéria tervezését ugyanis Kovács Miklós irányította,
aki a Kia külső formatervekért felelős részlegének vezetője Frankfurtban. Nem végzett rossz munkát, mert a duci és keszekusza elődhöz képest egy szálkásított, letisztult vonalú, jó értelemben vett egyszerű formát alkotott, amin messziről látszik, hogy sokat csiszolták, amíg ilyen jók lettek az arányai.
Kicsit
hosszabb, szélesebb és alacsonyabb lett
az új Rio az elődjénél – a hetes Golf óta minden ferdehátúnál ez a trend, a pufi egyterűs jellegnek leáldozott, mert aki testes kisautót keres, ma már a kis SUV-ok között nézeget, a Kiának is van ilyen, az új Stonic, ami műszakilag megegyezik a Rióval.
Főképp a hűtőrácsnak álcázott, fényszórók közti fényezett fekete betét okozza, hogy a Rio szemre egy arasszal szélesebbnek tűnik elődjénél, pedig valójában csak fél centi a különbség köztük. De az optikai trükk működik, a Rióról akkor is elhisszük, hogy jól fekszi az utat, amikor még egy métert sem mentünk vele. A morcos, sarkokba kitolt fényszórók talán egy kicsit túl szigorú tekintetet is kölcsönöznek neki, amit a gépágyúcsőnek álcázott ködlámpák csak tovább erősítenek. Nem biztos, hogy a női vásárlók ilyen komolykodó kisautóra vágynak, de a férfiak számára egyértelműen vonzóbb lett az új dizájn.
Manapság a kisautók néhány kompromisszum ellenére családi autónak is beválnak, jóval közelebb állnak az alsó-középkategóriához, mint a minikhez. Ez igaz a Rióra is, amely ugyan fél méterrel rövidebb például egy második generációs Skoda Octaviánál, a tengelytávja viszont – ha csak 2 mm-rel is - hosszabb. És egy autó belső térkínálata elsősorban ettől függ.
A 2004-ben megjelent Octavia máig az egyik legtágasabb alsó-középkategóriás autó, képzelhetik, hogy a még nagyobb tengelytávú koreai mekkorának érződik a kisautók között. A hátsó ülésén két, átlagos magasságú felnőtt kényelmesen elfér, és a 325 literes, duplapadlós csomagtartó is a kategória legnagyobbja. Jelenleg a B-szegmensben talán csak az új Seat Ibiza kínál ennyi helyet.
A legutóbbi Kia, amit vezettem, egy Picanto volt, amibe keskeny, rövid ülőlapú üléseket szereltek, a Rióban viszont kellemesen csalódtam, mert
kellően nagyok és jól formázottak a székei,
hosszú utakat sem kín végigülni bennük. Sportos sofőröknek jó hír, hogy a vezetőülést meglepően alacsonyra le lehet engedni, és a jó fogású sportkormányt is kellő mértékben ki lehet húzni.
Szinte tökéletes az ergonómia, minden ott van, ahol elsőre keressük, viszont a minőségérzet csak átlagos, mert a műanyagok egytől egyig kőkemények. Igaz, legalább a felületük textúrája kellemes, és a színeket, formákat is olyan ügyesen variálták, hogy a sok feketeség ellenére sem túl sivár a vezetői környezet. Kicsit lehangoló, hogy a térdünk támasztásától lötyögni kezd a kardánboksz, de egyébként masszívnak érződik a Rio, az összeszerelés gondos, rossz úton sem nyiszog semmi.
Menet közben azt érezni, hogy a Riót
olyanoknak tervezték, akik nyugodtan, csendben, biztonságosan el akarnak jutni A-ból B-be,
és közben nincs igényük arra, hogy a vezetéstől izgalomba jöjjenek. Ennek megfelelően a kormányt könnyű tekerni, de sok visszajelzést nem ad, a hatfokozatú váltó viszonylag pontos, és rövid úton jár, mégsem nagy élvezet kapcsolgatni a hiányzó mechanikai érzet miatt.
A teljesen átlagos futómű inkább kényelmes, mint sportos: a 16 colos kerekekkel szépen kirugózza az úthibákat, és makacsul ellenáll a provokációknak: ha kanyarban elvesszük a gázt, kicsit sem fog keresztbe állni a Rio, egyszerűen csak lelassul.
A széles nyomtáv előnye, hogy stabilan fogja az utat a Kia,
kanyarban mérsékelt a karosszéria dőlése. Nem az élményre hangolták tehát a futóművet, de legalább kiszámítható, biztonságos és közben viszonylag kényelmes is.
Az 1,4-es benzinmotor nem egy emlékezetes darab: valószínűleg hosszú életű lesz, mert
ezen még nincs turbó,
de éppen ezért alul kevés az ereje. Nem igazán kedveli a pörgetést sem, és néha kissé megtorpan, mintha így tiltakozna a durva bánásmód ellen. Emellett kissé tompák a gázreakciói – hiába, ez az euro 6-os normának való megfelelés átka –, és a kuplung kinyomására a fordulatszámot is kínosan lassan ejti.
Ami pozitívumot fel tudok hozni mellette, hogy a középtartományban viszonylag erős és csendes, és a start-stop rendszere gyorsan és megbízhatóan működik, lassulás közben
már 10 km/h-nál leállítja a motort,
amivel sok benzint takarít meg.
Nem kevés az 1,4-es motor 400 ezer forintos felára a 84 lóerős 1,2-eshez képest; szerintem
érdemes vagy az alapmotornál maradni, vagy még rádobni 200 ezret,
mert akkor már az új fejlesztésű, háromhengeres, 120 lóerős egyliteres turbómotort kapjuk. Az sokkal nyomatékosabb az 1,4-es szívónál (1500-as fordulaton leadja a 172 Nm-t, ellentétben a 4200-nál jelentkező 137 Nm-rel), és azzal a 190 km/h-t is megfuthatja Németországban a Rio, míg ezzel meg kell elégedni a 176-tal, amihez bizony hosszú egyenes szükséges. A 12,2 másodperces százas gyorsulás sem rekord egy 100 lóerős, 1,13 tonnás, kézi váltós kisautótól.
Kedvező áron, 300 ezer forintért hagyományos automata váltó is kérhető ehhez a motorhoz, de
az ósdi, négyfokozatú szerkezet papíron nem túl ígéretes:
a gyorsulást 1,7 másodperccel, a végsebességet 10 km/h-val, az átlagfogyasztást 1,1 literre rontja le a kézi váltóhoz képest. Manuális tesztautónk megelégedett 7 liter benzinnel 100 kilométerre (nagyrészt városban használva), a gyári vegyes fogyasztási adat egyébként kereken 5 liter.
A Rio árlistája 3,2 milliótól 5,6 millió forintig tart:
előbbit a fapados 1,2-esért, utóbbi a full extrás 1,4-es, 90 lóerős turbódízelért kérik. Ha választanom kéne, én az alapmotorral, de a manuális klímát, ködlámpát, elektromos ablakemelőket is tartalmazó LX Exclusive felszereltséggel vásárolnám meg a Riót 3,5 millió forintért. Hogy miért? Városba elégnek tűnik a 84 lóerő is, és a Rio erősségeit, a tágas és esztétikus, de mégis feltűnésmentes karosszériát, valamint a 7 év garanciát az is tudja. Persze a legjobb Rio a kis turbómotoros lehet, minimum 4,38 millióért.
Műszaki adatok - Kia Rio 1.4 MPI
Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1368 cm3. Furat/löket: 72/84 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 74 kW (100 LE)/6300. Nyomaték: 137 Nm/4200. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob.