A II. világháború után Hirohito japán császár egy Cadillac 75-ösbe szállt át a Mercedes Pullman 770-eséből, ami kétségbe ejtette nemcsak az ipar, de az ország vezetőit is – a kapituláció után nem volt szerencsés így elismerni az Egyesült Államok technológiai felsőbbrendűségét. De
még a hatvanas évek első felében sem volt japán luxusautó a piacon,
a nyugati világ milliárdosai és magas rangú vezetői a Mercedes 600 Pullmanra és a Rolls-Royce Phantom V-re esküdtek, még esetleg valamelyik Cadillac jöhetett szóba.
1967. február 14-én volt a Toyota cégbirodalmat alapító Tojoda Szakicsi születésének századik évfordulója. Ugyanezen év augusztusában ünnepelték az 1937-ben alapított Toyota Motor Corporation harmincadik évfordulóját, és mindez majdnem egybevágott a Japánt modern nyugati társadalom rangjára emelő Meidzsi-restauráció századik évfordulójával. Ezt a három jubileumot volt hivatott méltó módon megünnepelni
a japán felsővezetésnek ajánlott luxuslimuzin,
aminek fejlesztése 1961-ben kezdődött.
1966 őszén még folytak a prototípusok tesztjei, ám néhány hónapra rá már elkészültek a VG20 első előszériás példányai. A később Tojoda Szakicsi évfordulója miatt Centuryre keresztelt modellről 1967 októberében, a Tokiói Autószalonon hullt le a lepel.
Ötven éve a Century volt a kiállítás sztárja,
a japán szaksajtó leplezetlen büszkeséggel írt róla, a technológia és a fényűzés csúcspontjaként emlegette a típust.
Ezzel utaztak a japán kormány magas rangú képviselői: miniszterek, államtitkárok és a stratégiai fontosságú államokba kirendelt nagykövetek. Mondani sem kell, a Toyota akkori elnök-vezérigazgatója, Eiji Toyoda is ezt választotta szolgálati autójának. Opcióként rendelkezésre állt ugyan a magas fényű Pamela-szürke vagy a Zenith-kék fényezés is, de a vevők szinte egy emberként ragaszkodtak a feketéhez.
A felszereltség párját ritkítóan gazdagnak számított. Külön kérés nélkül építették be a klímaberendezést, a rádiót és az elektromos ablakemelőt. Az üléseket akár a legfinomabb bőrök is boríthatták, ám a legtöbb ügyfél a kedvezőbb megítélésű szövetkárpittal és a Japánban különösen elegánsnak tartott, máig elengedhetetlen
hímzett, csipkés üléstakarókkal
rendelte meg az autót. A hátul utazókat csipkés sötétítő függönyök rejtették el a kíváncsi tekintetek elől.
1973 őszén bemutatták a korszerűsített VG21 sorozatot. A V8-as motor lökettérfogata 3,4 literre nőtt, teljesítménye elérte a 180 lóerőt. Tárcsafékek váltották fel az első dobfékeket, hátul nagyobbak lettek a lámpák, és megjelent az újdonságnak számító elektromechanikus központi zár.
1975-ől kizárólag automata váltóval gyártották az autót,
és nyugdíjazták a diagonál abroncsokat is. Még gázturbinás, villanymotoros kísérleti járművet is fejlesztettek a típusból: ez volt a kerozinüzemű Century Gas Turbine Concept GT45, ami sosem került gyártásba.
A következő évtized a Century VG40 időszaka volt.
1982-ben bevezették a nagyobb, szögletes hűtőrácsot,
valamint az integrált ködfényszórókkal szerelt lökhárítót, a szigorodó emissziós normák miatt az elektronikus befecskendezésű motort kapott a luxuslimuzin, immár négyliteres lökettérfogattal. Japán technológiai forradalmának vívmánya a száloptikás fedélzeti elektromos hálózat volt.
1990-ben mutatták be a Century Long (L) VG45 változatot, nevéhez illően meghosszabbított karosszériával. És bár az Egyesült Államokban és Európában bevezetett Lexus LS400 Toyota Celsior néven Japánban is elérhetővé vált, az anyaországban változatlanul a Century maradt a konszern abszolút csúcsmodellje.
Harminc évvel az eredeti Century bemutatása után, 1997. április 18-án érkezett a második generáció, amit
a Toyota kutatási-fejlesztési központjában gyártottak teljes egészében kézi munkával,
beleértve a többrétegű fényezést is. A karosszéria vonalai nem sokat változtak, de az autó hossza 527 centiméterre nőtt. Megmaradt egy fontos sajátossága, ami megkülönböztette a német, angol és amerikai luxusautóktól: az összetett technika ellenére is hihetetlenül megbízható volt.
Kizárólag a Century számára fejlesztették ki a
280 lóerős, ötliteres, 12 hengeres motort,
amihez négyfokozatú automata váltó csatlakozott, a padlón vagy a kormány tövében elhelyezett váltókarral. 2005-ben lépett szolgálatba az elektronikus vezérlésű, hatfokozatú automata.
Új kényelmi funkciók is megjelentek:
az ajtók nyitását, az ülések állítását villanymotorok végezték,
a fűthető fotelek masszázsszolgáltatást nyújtottak, a klímaberendezés többzónás rendszerű volt, de került az autóba navigációs rendszer és digitális televízió is. Megmaradtak viszont az elődmodellből ismert, kézzel készített csipke üléstakarók és hátsó függönyök. Átszámítva mintegy 33 millió forint volt a Century ára, ami a tudásához képest nem is számított soknak.
2006-ban Toyota Century Real típusok váltották a császári udvar kiszolgált, harmincéves Nissan Prince Royal limuzinjait. Az új autókat Akihito császár és Micsiko császárné kifejezett kérésére készítették. A mintegy hatméteres limuzinokat páncélozták, a jelentős plusztömeg miatt a motor teljesítményét 350 lóerőre emelték.
A beszállást polírozott gránitból készített lépcső tette kényelmessé, a tetőkárpit különleges rizspapírból készült, az üléseket és az ajtókat kézzel szőtt szövet borította, szimbolikus utalásként azokra az időkre, amikor a Toyota még szövőszékeket gyártott. A rendszámtábla helyén Japán címere, a 16 szirmú arany krizantém díszelgett. A példányonként félmillió dollárba kerülő Centuryk ma is szolgálnak, számos magas rangú császári hivatalnok mellett az uralkodó testőrsége is ezeket használja.
A Century harmadik nemzedéke a 2017-es Tokiói autószalonon mutatkozik be, október végén. Továbbra is a japán piacon lesz csak elérhető a modell, amely külsejében ismét alig változott elődjéhez képest.
Azonban a hosszát 6,5 centivel megnövelték, így már 5,33 méteres, amivel
a hosszított Mercedes S-osztálynál is nagyobb parkolóhelyet igényel.
A tágas belső térre garancia a megnövelt, 3,1 méteres tengelytáv és az 1,5 méteres magasság is. Az előző Centuryhez képest csökkent a küszöb és a padló közti magasságkülönbség, és az ajtó is magasabb nyílást tár fel, így érezhetően kényelmesebbé vált a ki- és beszállás a hátsó ülésekre.
A korábbi ötliteres V12-es helyére egy ugyanekkora, de már V8-as motor került közvetlen befecskendezéssel, amihez az Lexus LC második generációs
hibrid hajtását
kapcsolták. A bolygóművekkel megvalósított fokozatmentes erőátviteli rendszert úgy programozták, hogy hat virtuális fokozata legyen, ami a hagyományos, négyfokozatú automatával együtt összesen már 10 sebességfokozatot jelent.
Valójában csak álca a konzervatív külső, a lemezek alá a Toyota a legfrissebb technológiákat pakolta. Adaptív LED-fényszórók pásztázzák az utat, a kényelemre hangolt futóműhöz speciális, hangszigeteléssel ellátott, magas oldalfalú gumikat fejlesztettek, amelyek az úthibákat és a gördülési zajt is hatékonyan nyelik el. Ezenkívül egy
aktív zajkioltó rendszer
is dolgozik a beltérben, amely a 20 hangszórós hifin keresztül a nemkívánatos zajokat ellentétes frekvenciájú hangok kibocsátásával semlegesíti.
A belső teret a hátsó utasok köré tervezték, akik fényűző, ággyá alakítható, elektromosan kihajtható lábtartóval ellátott, masszírozós fotelekben foglalhatnak helyet. Ezek alapesetben
tiszta gyapjúból készített, rugalmas és puha kárpitozást kapnak,
amit kívánságra természetesen valódi bőrrel is lehet helyettesíteni. Az üléseket a könyöklőben kialakított érintőképernyőről lehet vezérelni, hasonlóan a négyzónás klímaberendezéshez vagy a hátsó szórakoztató rendszerhez.
Az első Centuryt 30, a másodikat 20 évig gyártották, ennek alapján a mostani nemzedék is legalább 10 évig piacon lesz. Kár, hogy Európába nem hozzák el, mert múltidéző formájával üde színfoltot jelentene az ultraluxus szegmensben a Bentley Mulsanne-ok, Mercedes-Maybach S-osztályok és a Rolls-Royce Phantomok mellett.