Jön az X7, a BMW fényűző óriásterepjárója

BMW X7
Vágólapra másolva!
A nevében szereplő szám nem csak azt árulja el, hol áll a márka SUV-hierarchiájában, hanem arra is utal, hányan férnek el benne. Íme, a luxusterepjáró, ami Amerikában és Oroszországban egyaránt a tehetősebbek kedvence lehet.
Vágólapra másolva!

Miután havon és jégen is nyúzták, most Dél-Afrikában tesztelik az új terepjárót, és nem kerülhette el a lesifotósok figyelmét. Néhány fontos információt is lehet már tudni róla: a 7-es luxuslimuzin műszaki alapjaira épül, annak hat- és nyolchengeres motorjait is megörökli. Azon piacok kedvéért, ahol nincs igény a dízelekre, konnektoros hibrid változatot is fejlesztenek belőle, de a V12-es csúcsmodell bevezetése még kérdéses - igény lenne rá, de nem lenne jó üzenete ökoszempontból.

Forrás: Bimmer Today

A hétüléses óriás az amerikai Spartanburgban fog készülni, fő felvevő piacának pedig az Egyesült Államok mellett Kína számíthat, de Oroszországban is borítékolható lenne a népszerűsége. Persze az EU-ban kevésbé népszerűek az XL-méretű szabadidőautók, így egyelőre nyitott kérdés a bevezetés, de furcsa lenne, ha lemondanának róla. Az első pletykák 130 ezer euró, vagyis 40 millió forint körüli vételárat rebesgetnek, ami komoly felár lenne a 7-es limuzinhoz képest (nálunk 28 milliótól adják a legolcsóbb benzinest).

Forrás: Bimmer Today

Szinte biztos, hogy a kategóriában alapnak számító 4x4 hajtáson és automataváltón kívül légrugózást és összkerékkormányzást is kap a hétüléses vagy négy, különálló foteles sofőrös kivitelben is érkező SUV. Ezzel régi adósságát törleszti a BMW, hiszen a (legutóbbi generációváltásánál kissé összement) Audi Q7, a Mercedes GLS, a Range Rover és más prémiummárkás behemótok ellen eddig nem tudott mit csatába küldeni, hiszen az elmúlt években az X5-től lefelé építette ki terepjáró kínálatát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!