Paul Magès mérnök életművének csúcsa volt a rendszer megteremtése, amivel a hagyományos tekercs- vagy laprugókat, plusz a lengéscsillapítókat is ki lehetett váltani. Helyettük minden keréknél speciális, kis helyigényű, gömbszerű rugóstagokat alkalmaztak, amelyek felül nitrogénnel, egy membránnal elválasztva pedig alul hidraulikafolyadékkal voltak megtöltve. Utóbbi egy dugattyún keresztül összeköttetésben állt a kerekekkel, maga a gáz pedig a rugózási elemet alkotja.
Ennyit röviden az elméletről, ami pedig a gyakorlatot illeti, a mérleg egyik serpenyőjében mennyei rugózás, állítható hasmagasság, automatikus szintszabályzás, progresszív karakterisztika áll. És a másikban? Nyilván
a mezei futóműveknél jóval kalandosabban javítható rendszer,
nehézkesebb vontathatóság, illetve Citroën-szűz sofőröknek kissé bizonytalannak érződő, de valójában stabil úttartás. Ja, és ha a hidraulikahálózatba van kötve (a régi modelleknél), akkor elsőre túlságosan harapós, olykor szélvédőfejelős fék.
A hidropneumatika nyújtotta kényelemre hamarosan a luxusmárkák is felfigyeltek, nem véletlenül vették át licencben egyes Rolls-Royce és Mercedes modellekhez, de végül elmaradt az átütő siker. Manapság a drágább autókban inkább a légrugózás éli reneszánszát, a megfizethető kategóriában pedig az adaptív lengéscsillapítók hivatottak az útviszonyokhoz és a sofőr akaratához igazítani a futóművet.
Tavaly a Citroën egyetlen, alig fogyó modell kedvéért tartott fenn egy külön gyárat a technológiának, amitől
minden PSA pénzügyes a haját tépte.
Nem csoda, hogy júniusban a C5-tel együtt a zöld gömbös rendszer is elbúcsúzott, de a franciák esküdöznek, hogy nem állnak be a "mindenkinek sportos autót" marketingőrületbe. Nemsokára jönnek a növelt kényelmű modellek, amik acélrugósok ugyan, de lágyabb hangolással, és a lengéscsillapítók hidraulikus párnái finomítják a felütést. Aligha érnek azonban az alábbi nagy elődök nyomába.
Amikor 1934-ben megjelent, szenzációszámba ment a Traction Avant, nem is annyira a formája, hanem a technikája miatt. Mint franciául a neve is utal rá, elsőkerék-hajtású volt, de alvázas helyett önhordó felépítésű karosszériájával is a világelsők közé tartozott. Mindezt a jobb súlyelosztás kedvéért a váltó mögé hátratolt motor és igényes felépítésű futómű koronázta meg.
És az eredmény? Sokkal stabilabb útfekvést és jobb kényelmet nyújtott, mint a korabeli batárok, úgyhogy a rendőrök ideális üldöző-, a bűnözők pedig tökéletes menekülőautót fedeztek fel benne,
nem véletlenül nevezték gengszterlimuzinnak.
Ráadásul még megbízhatónak is tartották.
Több mint két évtizedes pályafutása a II. világháborún is átívelt, és búcsúzóul egy világújdonságot is bemutattak benne: a hidropneumatikus rugózást. Igaz, csak a hátsó tengelyen alkalmazták felárért a hathengeres 15CV modelleken (a típusnév adólóerőre utal), egy rövid átmeneti időszakban, amivel már az utódmodellnek, a híres DS-nek készítették elő a terepet.
Míg politikai értelemben 1789-et ismeri a világ a nagy francia forradalom kezdőévének, addig az autóiparban 1955 a revolúció dátuma. Október 8-án a közönség sokkot kapott, amikor meglátta a Párizsi Autószalonon az avantgárd formájú DS-t - aztán estig 12 ezren adtak le rá megrendelést próbautak nélkül, miközben 65 százalékkal drágább volt a Traction Avantnál.
Áramvonalas formájával igazi űrhajó volt a többi korabeli autóhoz képest (nagyobb végsebesség és alacsonyabb fogyasztás mellett), olyan fantasztikus részletmegoldásokkal, mint a burkolt hátsó kerékjárat, az ereszcsatorna végébe épített index, 1967-ben pedig megjelent a Déesse ("istennő") cápaorrán az ikerfényszóró, amelynek
belső lámpái az első kerekekkel együtt fordultak.
Húsz év alatt másfél millió darabot adtak el a kombi, kétajtós kabrió és olcsóbb ID-változatban is elérhető modellből, amely a Ge Gaulle elleni sikertelen merénylet és sok más esemény kapcsán
beírta megát a francia történelembe.
Igazán híressé azonban varázsszőnyegszerű rugózása tette, ráadásul a hidropneumatikus rendszerbe bekapcsolták a kormányt, a féket és a félautomata váltót is.
Míg a Traction Avant és a DS nagyra becsült veterán autó, addig a kisebb, alsó-középkategóriás modellként pozicionált GS (Grande Serie) méltatlanul feledésbe merült. Főleg azért, mert a 2,5 millió eladott példány nagy részét felfalta a rozsda a rossz korrózióvédelem miatt, és a kidolgozás sem volt tökéletes. Pedig a későbbi CX formavilágát kompakt méretben hordozó modell az Év autója díjjal kezdte a pályafutását, és a világ kilenc országában gyártották, köztük a jugoszláviai (szlovén) Koperben is.
Méretosztályában kitűnt páratlan rugózási komfortjával, a szervokormányt és a DS más hidraulikus funkcióit viszont kihagyták belőle, mert drága lett volna. Unikummá tette léghűtéses bokszermotorja is (a Kacsáéhoz hasonló konstrukció, de négy hengerrel), sőt az NSU-val együttműködve
Wankel-motoros luxusváltozat is készült belőle.
A kérészéletű bolygódugattyús blokk miatt azonban a 847 darab Birotort visszavásárolta és bezúzta a gyár, a megmaradt kevés példány ma gyűjtői kincs.
Az NSU-kaland mellett akadt egy másik kevéssé gyümölcsöző együttműködése is a Citroënnek, mégpedig egy nemes prémiummárkával, az akkoriban részben leányvállalat Maseratival. Olasz fejlesztésű volt ugyanis a csinos SM sportkupé 2,7 literes, V6-os motorja, amelyen egy köztes tengely a szelepvezérlés mellett a segédberendezéseket is hajtotta, és rengeteg hiba forrásává vált.
Sokan ironikusan "szadomazó"-nak titulálják az SM-típusjelzést,
de a csak 12 ezer példányban eladott, akár 220-230 km/h-val repesztő kupé mára igazi ikonná vált. A természetesen hidrós rugózású "repülő fotel" számtalan érdekes műszaki megoldása közül talán a DIRAVI kormányzás bevezetése volt a legérdekesebb: a mellett, hogy sebességfüggő volt a rásegítése, az első kerekek mindig maguktól egyenes helyzetbe tértek vissza - a Cibié-féle, bonyolult kanyarfényszórókkal együtt.
Cikkünk a következő oldalon folytatódik az egyre összetettebb hidrós Citroënekkel, köztük a kocka BX-szel, a kanyarbajnok Xantia Activával és egy szép kabrióval - kérjük, lapozzon!