Mi ez az autó, ami Richard Hammondon is kifogott?

Rimac
Vágólapra másolva!
Bemutatjuk a teljesen elektromos horvát szupersportkocsit, amivel a Top Gear volt, a The Grand Tour jelenlegi műsorvezetője nemrég súlyos balesetet szenvedett.
Vágólapra másolva!
Richard Hammond és a Rimac Concept One a baleset előtt nem sokkal Forrás: Rimac

Nemrég egy rövid videó járta be a világsajtót, amelyen az volt látható, ahogy egy fehér sportkocsi felett elveszti uralmát a sofőr egy kanyargós úton a svájci Alpokban, és leesik vele az útról. Mint kiderült, az autó egy több mint egymillió euróba kerülő Rimac Concept One volt, a sofőr pedig a 47 éves brit tévés műsorvezető, Richard Hammond, Jeremy Clarkson és James May régi műsorvezető-társa.

Mivel Hammond közel két évtizede szerepel autós műsorokban (a budapesti Top Gear Show-ról itt olvashat beszámolót), nem nevezhető gyakorlatlan sofőrnek, számtalan sportkocsi megfordult a kezei között, és eddigi egyetlen komoly balesetét sem utcai autóval, hanem egy épített, sugárhajtású dragsterrel szenvedte el 2006 szeptemberében, 463 km/órás sebességnél.

Ez maradt a Rimac-ból a baleset után. Nem ritka, hogy balesetnél kigyulladnak a villanyautók, és ilyenkor nagy a hírverés körülöttük, de azért a belső égésű motoros kocsikkal is sokszor előfordul ám ilyen Forrás: The Grand Tour

Akkor egy defekt okozta a galibát,

a videó alapján most viszont alighanem besokallt

Hammond a hembergi hegyiversenyen, ahol a The Grand Tour második évadát forgatták. Még nem született meg a hatóságok szakvéleménye, elképzelhető, hogy most is műszaki hiba okozta a balesetet, de persze egy több mint 1200 lóerős autóval enélkül sem túl nehéz leesni az útról egy kanyargós szerpentinen.

Mit tud a horvát csodaautó?

A Rimac egy sportautógyártó manufaktúra, amelyet 2009-ben, Zágráb mellett alapítottak azzal a céllal, hogy teljesen az alapoktól megtervezzék és megalkossák a világ első elektromos szupersportautóját. Mate Rimac cégtulajdonos eleinte a készülő autó hajtásrendszerét elektromossá átalakított régi E30-as 3-as BMW-kben tesztelte, és a 600 lóerős, zöldre fényezett youngtimerekkel több gyorsulási világrekordot is felállított.

Akcióban az egyik elektromos E30-as BMW, Mate Rimac agyszüleménye Forrás: Rimac

2011-ben mutatkozott be a Rimac Concept One első prototípusa, az első legyártott autót 2014-ben adták át a vevőnek, aki adók nélkül 980 ezer dollárt fizetett érte. Az azóta eltelt pár évben tovább tökéletesítették a horvátok, a véglegesnek mondott szériaváltozatot, a 2016-os továbbfejlesztését pedig az idei Genfi Autószalonon mutatták be.

A Concept One térvázra épül, amelyet szénszálas karosszériaelemek burkolnak Forrás: Rimac

Bár sosem számított gyengének vagy lassúnak, a 2018-as modellévű Rimac One Concept, már tényleg elképesztő adatokkal büszkélkedhet:

a teljesítménye 1224 lóerő, a nyomatéka 1600 Nm,

amit az elektromos hajtás miatt azonnal, a gázpedál lenyomását követően a legkisebb késlekedés nélkül képes leadni.

Hátrafelé nem túl jó belőle a kilátás Forrás: Rimac

Úgy gyorsul, mint egy Bugatti

Az 1,9 tonnás horvát szuperautó gyorsulása a Veyron SuperSporttal van egy szinten:

álló helyzetből a 100 km/órát 2,5, a 200-at 6, a 300-at 14 másodperc alatt éri el,

a végsebességét is csak elektronika korlátozza 355 km/órában. A 90 kilowattórás akkumulátor állítólag 350 kilométeres hatótávot biztosít, persze ez nagyban függ a sofőr vezetési stílusától is.

A Rimac-nál arra is gondoltak, hogy ezt az irdatlan erőt az útra is át tudja adni a Concept One.

Négy villanymotor adja össze az 1224 lóerőt,

minden kerékre jut egy, ami a fejlett menetdinamikai szabályzó egységgel állítólag hihetetlen dolgokra képes: minden kerékre mindig pontosan annyi nyomaték jut, amennyi az adott szituációban az ideális, és ezt a kocsi számítógépes agya másodpercenként 100-szor vizsgálja felül.

Négykerékhajtás másképp

A nyomatékvektor rendszer lényege, hogy kanyarban az ívkülső kerekekre több nyomaték jut, mint a belsőkre, sőt, a belső-hátsót pedig egy kicsit meg is fékezik, amitől stabilan és villámgyorsan szinte bepörren a kanyarokba az autó, kigyorsításkor pedig a külső-hátsó kerékre jut a legtöbb erő, ami valósággal kilöki a Rimac-ot a kanyarból. Többféle beállítással elérhető, hogy egy gombnyomásra stabil országúti utazóautóvá, agilis pályaautóvá, vagy éppen szórakoztató driftautóvá váljon a horvát sportkocsi.

Mind a négy kerékhez tartozik egy villanymotor, a hátsókhoz egy-egy váltó is Forrás: Rimac

A két hátsó hajtásmodulba egy-egy apró, kétfokozatú dupla kuplungos váltót is rejtettek, az első kerekeknél csak egy áttétel van. Ezeknek a miniatűr hátsó váltóknak igazából csak a rekordközeli gyorsulási érték elérésében van szerepe, aki nem akar mindig Bugattik ellen versenyezni, az használhatja folyamatosan a hosszabb áttételt is, a nyomatékos villanymotoroknak meg sem fog kottyanni.

Házon belül fejlesztették

Versenyautós technika az elöl-hátul kettős keresztlengőkaros, nyomórudas futómű, valamint a szénszálas féktárcsákból és hatdugattyús nyergekből álló fékrendszer. Előbbit a KW, utóbbit a Brembo szállítja, de ezeken - és persze a Pirelli gumikon - kívül minden alkatrész a Rimac Automobili saját fejlesztése, még az érintőképernyős fedélzeti infotainment rendszer is.

Több tucat szabadalom is kötődik a cég nevéhez,

sőt már a jóval nagyobb autógyártóknak is besegítenek a villanyautós tapasztalataikkal, például az Aston Martin-Red Bull készülő hiperautójába, a Valkyrie-be is ők szállítják az akkut és a vezérlő elektronikáját.

Kisszériás autóhoz képest minőségi a beltér Forrás: Rimac

Akik vezették a Rimac autóját, pokoli erejét elismerve a néha újraindítást igénylő rendszereken, a szűk utastéren - ami a 170 centis Hammondot aligha zavarta - és az izgalmas hang hiányán kívül igazából csak egy komoly negatívumot említettek, és lehet, hogy pont ez okozta a brit sztár szombati balesetét is.

Mi a gyenge pontja?

A kocsinak tulajdonképpen

három fékrendszere van, amiket a tesztelők szerint nem sikerült tökéletesen összehangolni;

a vezető nem tud megbízni a folyamatosan változó keménységű fékpedálban, ami tempós vezetésnél tényleg veszélyes lehet.

A legnehezebb alkatrészt, az akkumulátort T-alakban, a kocsi gerincvonalában helyezték el a lehető legmélyebben Forrás: Rimac

Amikor ugyanis elengedik a gázpedált, a Concept One azonnal lassítani kezd, mint minden villanyautó, ekkor a mozgási energiát alakítja árammá, és tölti vele az akkumulátort. Már ez a lassulás is olyan erős, hogy

városban nem is kell hozzányúlni a fékpedálhoz.

Amikor viszont rálép a sofőr, mert nagyobb lassulásra van szüksége, eleinte csak a villanymotorok működése fordul meg, és ezek is tölteni kezdik az akkumulátort. Ezután, ha még nagyobb lassulást akar a sofőr, és mélyebbre nyomja a pedált, akkor kap szerepet a betonfal erősségű üzemi fékrendszer a 39 centis Brembo tárcsákkal.

Hammond szerencsére jól van, de pár hónapig nem vezethet autót Forrás: DriveTribe

Richard Hammond maradandó sérülések nélkül, egy törött térddel megúszta a balesetet, de Mate Rimac biztosan nem örült, hogy totálkárosra tört és kiégett egy egyik méregdrága autója. Bár tulajdonképpen a rossz reklám is segít hírverést csapni kreálmánya körül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!