Valljuk be, a Fiat nagyon jól érezte és értette, hogyan lehet piacokat szerezni a vasfüggöny mögé bezárt szocialista államokban. A 124-est odaadták a szovjeteknek, a 125-öst és a 126-ost a lengyeleknek (előbbi műszaki alapjait tekintve egy "Fürdőkád" 1300/1500, csak a kasztni hasonlít a torinói 125-ösre), a 128-ast pedig a jugoszláv gyártónak. Mindegyik típus eredetije saját jogán is sikeres volt, a keleti blokkban pedig igazán nagy karriert futottak be.
Közülük a Zsiguli/Lada és a Polski Fiat 126 jutott el hozzánk a legnagyobb számban, s bár a Nagypolszki is feltűnt, ára miatt főleg állami autóként futott.
A Zastava sem lett igazán az utcakép része,
pedig története szorosabban összekapcsolódik a Fiattal, mint a Zsigulié. Ugyanis már sokkal régebben elkezdődött az együttműködés a szerbek és az olaszok között, már 1955-ben Fiatot gyártottak a Belgrádtól délre fekvő Kragujevácban: az akkor új, farmotoros 600-as készült Zastava néven (600, majd 750, később 850 jelzéssel).
A 128-as nem rögtön jelent meg déli szomszédunk kínálatában, csak két évvel a bemutatást követően, 1971-ben indultak a jugó gyártósorok. Alapjait és műszaki megoldásait tekintve pontos mása az 1970-ben az európai Év autója díjjal kitüntetett, Dante Giacosa tervező keze munkáját dicsérő olasznak, amelynek orrába (keresztben beépítve) egy vadonatúj, OHC-vezérlésű, szíjas, alu hengerfejes, 1116 köbcentis motort ültettek, utóbbit a konstruktőrzseni, Aurelio Lampredinek köszönhetjük.
A késlekedés okáról nincsenek információink, de az egyik ok valószínűleg az lehetett, hogy
Jugoszláviában ötajtós ferdehátúvá faragták a karosszériát,
s ezzel egy olyan praktikusan variálható családi modellt hoztak létre 101 néven, amilyennel még maga a Fiat sem büszkélkedhetett akkoriban. Ahogy aztán az olaszok is készítettek kétajtóst Rally fantázianévvel, sportos motorral és kiegészítőkkel, úgy a Zastava is kijött a háromajtóssal (szerényebb kivitelben, Mediterran utónévvel), az ma már igazi kuriózumnak számít.
A Zastava sikerrel exportálta a különféle változatokat, még a briteknél is jól fogyott a jobbkormányos variáns. Sokféle különleges kivitelt készítettek: Cromodora felnivel, 1,3-as, 90 lovas motorral, spoilerrel, egyedi matricázással is születtek 101-esek. Ferdehátú kivitele mellett elsőkerék-hajtása is előremutató volt a keleti blokkban, az NDK-kétüteműek mellett csak a szintén viszonylag új Dacia 1300 kínált ilyet, de hosszmotorral.
Az első időszak 1971–1979-ig tartott, kerek fényszórókkal, babás lökhárítókkal, műbőr ülésekkel, pereckormánnyal, króm dísztárcsás felnikkel. A következő stáció a 101 S (Super) és SC (Super Confort) lett: a babák helyett vízszintes gumicsík költözött a lökhárítókra, emellett szögletes fényszóró, dísztárcsa nélküli felni és némileg módosított, szövetkárpittal feldobott utastér jelezte, hogy Jugoszláviában is haladnak a korral.
Ez a modell mindössze 1983-ig futott,
utána a nálunk leginkább elterjedt GTL 55/65 jött, de mára ezernél is kevesebb maradt belőle.
A jelenleg az Autó Halas kereskedésben vendégeskedő főszereplőnk 1982-ben készült, tehát a GTL előtti korszak szülötte, s mi 1100 Confort néven ismerhettük meg. Keskeny lökhárítói sokkal jobban illenek a formához, mint a későbbiek vaskosabb krómja (vagy pláne a kilencvenes évektől a Yugo Skala néven árult gépekre felszerelt műanyagok), a szögletes fényszórók viszont kissé butácska arcot kölcsönöznek neki.
A 3,8 m hosszú autó - a keresztmotornak hála - egészen szellős térkínálattal kedveskedik az utasoknak,
elöl még a hosszú lábúak is jól elférnek,
a második sor alacsonyabb felnőtteknek és gyermekeknek ideális. Az egyszer már átfényezett autó utastere jó állapotú, szépen megmaradtak a műbőr-szövet kárpitok, nem repedt el a műszerfal felső panelje, s újszerűek a szőnyegek is.
Szívatózás után könnyen feléled a hengerenként kétszelepes motor, ám elég sokáig rajta kell hagyni a dúsítót. Már az első métereknél feltűnik két fontos részlet. A hosszú váltókarral alig találjuk meg a fokozatokat, az eleve sem túl finom szerkezet kapcsolómechanizmusa megkopott már. A másik, hogy a fogasléces kormányművel álló helyzetben komolyan meg kell dolgozni, a 155-ös, keskeny gumik ellenére is.
Aztán ahogy belelendülünk, elmúlik a nehézkesség, és maga az autó is könnyedén fut, jól gyorsul, ami nem is csoda,
850 kilójával igazi pehelysúlyú játékos.
Elöl McPherson-rendszerű, hátul is független, keresztlaprugós futóműve csak a nagyobb úthibákat nem kedveli, egyébként pedig jól rugózik a Confort. A tárcsa-dob alapú fékrendszerrel meg lehet állni, de a mai autókhoz képest harmatgyenge a teljesítménye.
Menet közben nem nagy a zaj, az egész autó igazán jó hangulatú, érthető, hogy a maga korában kényelmes családi autóként tartották számon. Mintaszerűnek jóindulattal sem nevezhető összeszerelési minőségét, rozsdásodását tehát praktikuma és temperamentuma ellensúlyozta, de viszonylag lassan érett veteránná. Mellette szól persze úttörő szerepe, mint az első keleti ferdehátú - jóval megelőzve a Lada Samara, az Olticit és a Skoda Favorit korát (itt olvashatja a szocialista hatchback-sztorit).
Műszaki adatok - Zastava 1100 Confort (1982)
Motor: soros, négyhengeres, folyadékhűtéses, négyütemű, hengerenként kétszelepes, fogazottszíj-hajtású, OHC benzinmotor, elöl keresztben beépítve. IPM 32 MGV karburátor. Hengerűrtartalom: 1116 cm3. Sűrítési viszony: 9,2:1. Teljesítmény: 55 LE, 6000/perc. Erőátvitel: négyfokozatú kézi váltó, elsőkerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl McPherson alsó keresztlengőkarral és keresztstabilizátorral, hátul felső háromszöglengőkaros futómű, keresztlaprugóval. Fogasléces kormánymű. Elöl tárcsa-, hátul dobfékek, kétkörös fékrendszer.
Felépítmény: ötajtós, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 3836x1590x1372 mm. Tengelytáv: 2440 mm. Saját tömeg: 835 kg. Gumiméret: 155/70 R13.
Végsebesség: 135 km/h. Tank: 38 l.