Személyes vallomás: még sosem volt ilyen drága tesztautó, ilyen hosszan nálam. Vezettem már Rolls-Royce-t és Porschét, melyek többet kóstáltak, de azok az élmények néhány óra alatt véget értek. Az i8 Roadster viszont hat teljes napot velem töltött, ráadásul úgy, hogy nagyon alacsony hasa, és a kapu magas ütközője miatt nem tudtam beállni az udvarra.
Ennek köszönhetően hat napig a kisvárosom apraja-nagyja megállhatott szelfizni a portánk előtt parkoló, 56 577 400 forintos, kifejezetten feltűnő sportkocsival.
És a kisváros apraja-nagyja engedett a csábításnak,
kicsit csodálkozom, hogy nem került be a lakcímem Gödöllő fotó-pontjai közé a Google-térképen.
Az érdeklődés akkor sem lankadt, ha benne ültem az autóban. Volt, hogy megfordult egy E46 kupé egy kicsit követni az i8-at. Porsche Panamera volánjánál ülő úr nyaka tört ki majdnem, amikor elsuhantam szemből. Taxiból szóltak át Szigetre érkezett külföldi srácok, túráztassam már meg egy kicsit.
De olyat se éltem meg más tesztautóval, 14 éves pályafutásom alatt, hogy
tankoláskor telefonnal vette fel a pultos hölgy, ahogy kihajtok a kútról.
Persze csak miután megmutattam két tátott szájjal bámuló kissrácnak, miként nyílik felfelé az i8 ajtaja.
Vannak szép autók, vannak drága autók, és van ez a különleges, általában a Rolls-Royce-nak és a Lamborghininek fenntartott kategória. Azok a kocsik, melyek annyira feltűnők, hogy hiába tudjuk, direkt erre játszanak, nem bírjuk levenni róluk a szemünk.
Van egy amerikai fickó, Doug DeMuro, nem is tudom, újságírónak vagy bloggernek kéne-e hívni. Egyszer vett egy használt Ferrarit, egy évre, direkt azzal a céllal, hogy megnézze, és persze publikálja, milyen együtt élni a maranellói telivérrel. Az eredmény?
Igen, vezetni csodás, az autó különleges, és az árát is jól tartja.
De a folyamatos figyelem, az állandó megszólítások, integetések, a minden tankoláskor kötelező jópofizás hamar nyűggé vált.
Én hat napig kiválóan bírtam, azt hiszem, de ennyi ízelítő pont elég, hogy megtapasztaljam, ez a fajta figyelem nem való mindenkinek. Talán ezért van, hogy azok, akik megengedhetnek maguknak egy szupersportkocsit, sem mind arany Aston Martinban ülnek. Egy fekete Porsche 911, egy kék Audi R8, vagy éppen egy szürke Mercedes AMG GT is különleges élmény, ám valahogy kevésbé feltűnőek.
Drágább autó nem volt még nálam, erősebb viszont több is. Házon belül maradva mindjárt ott az M3, mely
ugyanúgy 1,6 tonnát nyom, de 430 lóerős, így gyorsabb az i8-nál.
No meg olcsóbb, 25 millió forinttal. Vagy ott a friss M5, melyről nemsokára szintén olvashatnak nálunk. Igaz, hogy 300 kilóval nehezebb, de akkor is 600 lóerős, tehát pozitíve állva hagyja az i8-at. És 16 millióval olcsóbb.
Elnézve tehát a számokat, nem érteni, mi ebben a sportkocsiban a pláne. De az i8-ból egy szerencsés véletlen folytán egyenesen az M5 volánjához ültem, és hiába volt érezhetően gyorsabb, mégis visszavágytam. Egy ilyen telivér valahogy különleges élmény, és egyébként az árazás sem tűnik véletlennek.
A Mercedes AMG GT Roadster ebben a magasságban mozog, ahogyan a Porsche 911 is. Az i8-hoz hasonlóan összkerék-hajtású 911 Carrera 4 Cabriolet éppen 370 lóerős, 1,6 tonnás és 4,5 másodperc alatt van százon automatával, szóval a közvetlen ellenfél ezzel megvolna. Bár alapáron olcsóbb az i8-nál,
ha összekonfiguráljuk a tesztautóval, 10%-on belülre kerül a kettő.
Hogy számít-e ekkora különbség, meg sem próbálom kitalálni, hiszen ezek olyan összegek, amiket a földönfutó újságírócska csak leírva lát. Vezetni viszont vezettem már 911-et, és bár ma már a Porsche sem annyira közvetlen, sofőrt próbáló sportkocsi, mint 20 éve volt, mégis érezhetően másutt vannak a hangsúlyok a BMW i8-ban.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!