Három Trabant limuzinunk is volt 1975 és 1991 között, és autómániás gyerekként állandóan vizslattam az utcán a 601-es különféle változatait, hogy milyen eltérések tűnnek fel a miénkhez képest. Érdekes, egyáltalán nem emlékszem arra, hogy vászontetős, ajtó nélküli Trampot láttam volna, pedig hozzánk is érkezett egy adag ebből a fura szerzetből.
A Tramp eredetileg nem a pórnép szórakoztatására készült, hanem katonai, határőrizeti és erdészeti célra.
Persze a katonákat nem ezzel akarták nekiirányítani a hidegháborús harcmezőknek,
de a berlini fal és a nyugati határok védelmében járőrözési célra megfeleltek az 1966-ban bemutatott modellek, amelyek közül a menekülő NDK-s polgárok által oly rettegett katonai verziót Kübelnek hívták.
Ezeket sok olyan kiegészítővel is felszerelték, amelyeket egyébként tényleg csak komoly katonai gépek kaptak – keresőlámpa, fényszóróálcázó, puskaállvány, rádió adó-vevő, ködfényszóró –, és a karosszériájukat is jellemzően klasszikus matt zöldre pingálták, s még a díszrácsot is lehagyták az orráról. Utasterük még puritánabb volt, mint az egyébként sem túlextrázott alapmodelleké, szőnyeg és oldalborítás sem járt hozzájuk, üléseikre egyszerű műbőrt húztak.
Több mint tíz esztendő eltelt, mire az NDK vezetése rábólintott a polgári változatra, ennek lett a neve Tramp, amely
1978-tól indult el a vasfüggöny mögötti hódító útjára.
Érdekesség, hogy amikor 1990-ben megjelent a négyütemű modell, akkor az addigra bukókerettel is felvértezett Tramp-karosszériával kezdődött a program, igaz, ebből már nem készült katonai változat (csupán a prototípust gyártották le).
Források szerint kicsit több, mint 11 ezer példány jött a világra a két- és négyütemű variánsokból, ezek közül a legnagyobb darabszám a határőrségnek készített 601 A-ból jött össze (8022), az erdészeti 601 F több mint kétezer példányos széria volt, a polgári Tramp (amely a 601 Z jelet kapta) 926 darabbal zárt, és a négyütemű közel 500 darabjával fejezték be a sort.
Nem mehetünk el szó nélkül a technikai módosítások mellett. Az alapot a kombi adta, onnan származik a hátsó ülés is, ugyanis annak támláját ledöntve lehet elérni a szűkös csomagtartót (a hátfal fix). Az eredeti Trabi-kasztnielemekből
mindössze a homlokfal, a két első sárvédő és a géptető maradt meg,
no és az első szélvédő, ám annak keretét alaposan megerősítették, és beletettek a szélére két stiftet is, amelyek a vászontető egy-egy szorítócsavarjával találkoznak.
Az A-oszlop töve már teljesen új, és innen indul el a kétrétegű préselt lemezből kialakított oldalsó rész és hátsó traktus. Bár fenekének kialakítása olyan egyszerű, mint egy faék, a szögletes lemezre rábiggyesztett
két kerek hátsó lámpa és a kívülre felaggatott pótkerék kölcsönöz neki némi bájt.
Plusz merevítést nem tettek a padlólemezre, és a motortérben sincs extra vasalat, meg más sem változott: a megszokott 595 köbcentis kéthengeres, léghűtéses, kétütemű motor és a négyfokozatú, negyedikben szabadonfutós sebességváltó csücsül a keresztlaprugó felett.
A futómű (elöl függőcsapszeges, felső keresztlengőkaros, hátul független, szintén keresztlaprugós, alsó lengőkaros) és a fékrendszer (kétkörös, négy dobbal, szervó nélkül) sem módosult, ahogy a kipufogót sem emelték feljebb. Mivel főszereplőnk 1982-es, elektromos rendszere még 6 voltos, és az áramot is dinamó termeli.
Kalmár Jenőék néhány hónappal ezelőtt bukkantak erre a sárga példányra, amely eredetileg nem ilyen élénk színben pompázott, hanem a jól ismert Trabant-drapp árnyalatban, mint a legtöbb Tramp. Az előző (második) tulajdonostól megtudták, első gazdája egy német származású hölgy volt, aki
újonnan vásárolta, valószínűleg még Kelet-Németországban,
de úgy gondolta, szíve csücske legyen olyan, amilyennek ő megálmodta: azaz ilyen élénksárga.
Eddig sem volt rossz sora a különleges Trabantnak, alja például makulátlan, és a mára kicsit megkopott fényezés is teljesen vállalható, a látható acélrészeken is rozsdamentes a paripa. A belseje ugyanakkor elég ramaty kondícióban volt, a műbőr ülések huzata menthetetlennek bizonyult, így Jenőék megőrzött kombijából költözött át az ülésgarnitúra és a szőnyeg, a szétfurkált „kispúpos" műszerfalat is egy szépen megmaradt darabra cserélték.
A Tramppal nem lehet elbújni, főleg sárga színén akad meg az emberek szeme; minden járókelő és autóstárs arckifejezésén látszik, hogy örülnek a nyitott gép láttán: rosszalló megjegyzéseket még akkor sem kap az ember, ha 26 lóerejével feltartja a mögöttes forgalmat vagy éppen olajos szagával árasztja el a környéket. Egyébként a szívató ki – indítás –, szívató vissza mozdulatsorral pöccre induló Tramp még hidegen sem igen füstöl, erre a jól beállított karburátor és a megfelelő olaj a garancia.
Az első sorban nyitott tetővel legfeljebb 40-50 km/h-ig lehet elviselni az alacsony szélvédő mögött örvénylő szelet, hátul pedig ilyen tempónál már
olyan érzése van az embernek, mintha motoron ülne, bukósisak nélkül.
Jenő mesélte, hogy amikor megvették és hazajöttek vele, a veséjéhez bevágó oldalszél miatt nagyon kellemetlenül érezte magát a több mint 100 km-es „túrán", próbált minden fellelhető göncöt magára rakni, hogy ne fázzon meg – pedig akkor a tető rajta volt az autón!
A fotózáskor megejtett próba is hasonló élményekkel zárult, hiszen ha felhúzzuk az egyébként elég egyszerűen mozgatható szerkezetet, az elsősorban csak elöl javít a helyzeten, hátul továbbra is óriási a huzat. A futómű garantálja, hogy nem lesz az embernek veseköve, de a mezei Trabinál nehezebb far miatt a hátulja talán kevésbé pattog.
Szolid terepezést is bevállaltunk az autóval, magam is meglepődtem, hogy sehol sem ült fel az alja, pedig átkeltünk néhány kisebb vízmosásos részen is. Igaz, a 155 mm-es szabad magasság nem sokkal rosszabb érték, mint egy mai szabadidő-autóé. A 26 lovas motor nagyjából hasonló vehemenciával (azaz lomhán) viszi az autót, mint a kombit vagy a limuzint,
645 kilós üres súlyával éppen e két változat között helyezkedik el.
Igaz, tekintettel a szeles élményekre, senki sem vágyik arra, hogy száguldozzon a Tramppal, a lassú kocsikázáshoz pedig ez a ménes is tökéletesen elegendő.
Műszaki adatok – Trabant Tramp (1982)
Motor: kéthengeres, léghűtéses, kétütemű benzinmotor, elöl keresztben beépítve. Alumínium blokk és hengerfej. Esőáramú BVF 28 H karburátor. Hengerűrtartalom: 595 cm3. Teljesítmény: 26 LE, 4200/perc fordulaton. Nyomaték: 54 Nm, 3000/perc fordulaton.Még több veteránteszt a Retro Mobil novemberi számában: