Minden relatív, tudjuk ezt jól. Ám ha az új Audi A6 limuzin 50 TDI változatáról van szó, sokan nem hinnék el, hogy bele lehet kötni. Pedig akad néhány dolog, pontosabban hiányzik, ami igazán bosszantó tud lenni, ha már a 30 plusz milliós árkategóriában járunk. Akkor is, ha az egészen pontosan 33,5 millióra konfigurált modell alapára még 18 milliónál is alacsonyabb, és ha a méltatlankodás részben a tesztautó furán összeválogatott extráinak folyománya.
Azért senki ne számítson részvényárfolyamot bedöntő leleplezésekre, konstrukciós szarvashibákra. De
a prémium szegmens kiváltságos tagjainak értékelésekor 110 százalék az alapelvárás,
ami az új A6-nál különösen indokolt, hiszen az egész világ ismeri - a fele isteníti, a másik fele pedig irigyli. Ennek fényében méltatlan, hogy az olyan tételek, mint a hűthető kesztyűtartó, a láblengetéssel nyitható csomagtérajtó és a motoros ajtóbehúzó még ezzel a hajtáslánccal sem fért a bónusz tételek közé.
Automatikus parkolófunkciót sem ad az 50 TDI, de azért nem lehúzás extra pénzt kérni, hiszen viszonylag új fejlesztés és legtöbben még inkább maguk manővereznek. Persze ezeken a tételeken átlendülhet az a szerencsés, akinek módjában áll potenciális vevőként tárgyalni a saját magára szabható üzleti limuzinról. Ilyen magasságokban akár kedvezmény formájában is hozzájuthat ezekhez extrákhoz, de akár pénzt is érdemes kiadnia értük.
De valóban nélkülözhetetlenek, vagy a felesleges fényűzés kategóriájába tartoznak?
A motoros ajtóbehúzó 3-ból 2 alkalommal tényleg hiányzott.
Túl jó az utastér szigetelése, így a belső levegő sűrűsége okán rendszerint résnyire nyitva marad a nem erőből becsukott ajtó. És az italhűtővel, meg a két kézzel cipekedve a lábnyitós csomagtartóval is sokkal szebb az élet. Mi szóltunk előre...
Vitán felül áll ugyanakkor, hogy a majdnem 5 méteres überlimuzin megítélése ezeknél marginális tételeknél komolyabb dolgokon múlik. Például a mindent elsöprő csúcstechnikán. Ezzel a 285 lóerőt, illetve 2250-3000/perc között 620 Nm nyomatékot tudó hathengeres dízelmotorral, a nyolcfokozatú automataváltóval, az állandó összkerékhajtással, a teljes légrugós futóművel még akkor is nagyvonalú lenne az A6, ha kurblival kéne felhúzni az ablakait.
Hála ezeknek, na meg a sok-sok évtized során felhalmozott mérnöki tapasztalatoknak, elképesztően kifinomult menettulajdonságokkal és hasonlóan megdöbbentő menetteljesítménnyel kényezteti az ingolstadti alvezér a vezetőjét és utasait.
A sarokszámai leírva is brutálisan jók: 5,4 másodperc alatt gyorsul százra,
a vége 250 km/h és hivatalosan 5,8 l/100 km a vegyes fogyasztása.
Az elméletet a gyakorlat is igazolja, de az élvezetet nem csak az előre sejthetően pazar dinamika adja. Városban például egyértelműen a legjobb tulajdonsága a hátsó kerekek 60 km/h alatti ellentétes irányú pár fokos elfordulása, amelynek köszönhetően
úgy jön-megy a budai szerpentineken, mintha egy méterrel rövidebb kisautót vezetnénk.
Még az Ankara utcai hajtűkanyarokban is azonnal fordul, és sávon belül marad. Mérete miatt leginkább a belvárosi parkolóhely-keresés okoz gondot.
A feláras légrugós futóművel az úthibák is kisimulnak, de gyanítható, hogy az alap elől-hátul öt lengőkaros, acélrugós kivitel sem rázza ki az aranyat a bal felső négyes fogból. Szerencsére a vészfékasszisztens és a 30 km/h felett működő adaptív tempomat megnyugtató biztonsági tartalékként vigyázza az A6 utasait és közvetlen környezetét a forgalomban, de egyvalami hiányzik a tejben-vajban fürdéshez: a dugóban oly hasznos intelligens araszolófunkció.
Az idén debülált A6 természetes közege persze a végtelen autópálya. S itt derül ki, hogy sajnos néhány további tervezési hiba is becsúszott, ami persze főleg a luxusautó-csúcsról lefelé tekintve értelmezhető súlyosnak.
Képzeljük el, hogy ülünk az Enterprise űrhajó parancsnoki pultjánál,
a berendezések teszik a dolgukat, csupán egy eszközt, a finom bőrrel bevont multikormány kellene fogni folyamatosan, de nincs, ami kellő magasságban alátámasztaná a könyököt – hiányzik az a pár centi támaszték a karnál.
Hibaként lehet felróni még a táblafelismerő optika tökéletlenségét, ami az ország egyetlen teljesen sík és nagyjából kanyarmentes autópályáján, az M5-ösön képes volt benézni a lehajtó 100-as tábláját a belső sávból. Később az útmunkálati zónákban felnyalt kaotikus terelősávok is kifogtak az Audi (sávtartó) érzékelőin, azok megfejtése a legrutinosabb sofőröknek sem szokott elsőre sikerülni.
A hetedik érzék már más tészta. Sok-sok éves vezetői tapasztalat alapján az emberben kifejlődik az a szenzor, ami előre látja az eseményeket. Nagyjából ki lehet következtetni, melyik az a bunkó, amelyik majd betolja elénk az orrát, nem áll meg a lámpánál, beesik a biztonságos követési távolságunkba vagy letol az útról, netalán instant parkolást hajt végre 50-ről satuzva a belvárosban. Nos, annyira még nem okos az A6, hogy a jövőbe lásson, de számos rendszere prediktív.
Ez a humán figyelmetlenség-faktort hatékonyan képes kiiktatni, itt elsősorban a navigációs térképpel kooperáló okostempomatról kell említést tenni, ami rezegteti a gázpedált, ha túl nagy sebességet észlel kanyar avagy éppen kereszteződés előtt, és fékez is, ha kell.
Sőt, éjjellátó hőkamerával is rendelkezik az autó külön ember- és állatfelismeréssel
– na de vajon mit tesz másként, ha a vadász avagy a vad ugrik elénk egy erdei úton?
Ilyen mélységekbe nem mentünk bele még a teszt kedvéért sem, ahogyan azt sem próbáltuk ki, milyen gyorsan veszi fel a diszpécser a riasztást a fedélzeti pánikgomb megnyomására. Ehelyett élveztük a napsütést az ország különböző pontjain, ahová rendszerint 1+3 felnőttel jöttünk-mentünk, és kisimultabban érkeztünk, mint ahogyan elindultunk. Elöl a masszázsfunkciós ülés még egy lapáttal rátett a közérzetjavításra, így megérkezéskor szinte garantált volt a happy end.