Természetesen minden extrát megkap a vevő alapáron, amit a BMW-konszern ma nyújtani tud, az éjjellátó rendszertől a lézeres fényszórón át a világ legnagyobb szélvédőre vetített HUD-jáig, a nyolcfokozatú automata váltó a navigációs rendszer adatait is figyelembe veszi a fokozat kiválasztásakor.
Nem maradtak ki a vezetéstámogató rendszerek sem, pedig a Rolls-Royce sokáig ódzkodott tőlük,
például a távolságtartós tempomatot is csak pár éve kezdték használni, amikor úgy ítélték meg, hogy már eléggé finoman képes önállóan gyorsítani-lassítani.
Érdekesség, hogy a Phantomban nincsenek érintőképernyők, mert a zsíros ujjlenyomatok nem elegánsak, a fiatalosabb, praktikusabb Cullinanban viszont az infotainment rendszer központi képernyője és hátsó utasok motorosan kihajtható tabletjei is ilyenek. Lehet, hogy csak gondoltak a hátul utazó gyerekekre, akik nem lettek volna meg képernyő-nyomogatás nélkül.
A központi menürendszer a BMW iDrive-ján alapul,
de kiegészítették pár menüponttal, például azzal, amelyikben a központi képernyőt el lehet rejteni, vagy amelyikkel az elöl lévő kis szobor behúzását és kitolását lehet vezérelni. Eleanor egyébként baleset vagy lopási kísérlet esetén automatikusan behúzódik a panteonba egy szempillantás alatt, ezután csak a márkaszervizben lehet újra előcsalni rejtekéből.
Kicsit máshogy értelmezi a luxus fogalmát a Rolls-Royce, mint egy hagyományos prémium-autómárka. Szerintük nemcsak a technikai fejlettség, az anyaghasználat, vagy a kivitelezés minősége számít, hanem az is, hogy
nem terhelik a használót feleslegeses funkciókkal, beállítási lehetőségekkel.
Ennek megfelelően a Cullinanben nem lehet sportos vagy takarékosságra hangolt üzemmódot választani, az automata váltónak (melynek előválasztó karja a kormány mögött van) nincs manuális üzemmódja és váltófülei, nem lehet a lengéscsillapítókat gombnyomásra felkeményíteni és különböző terepprogramokat beállítani.
Ha terepre téved az autó, akkor fel lehet emelni a légrugós futóművet (úgy 54 centi mély vízen is átkel), és meg lehet nyomni az Offroad gombot a középkonzolon (esetleg bekapcsolni még a lejtmenet vezérlőt), minden mást az autó intéz, az összkerékhajtás is automatikus. Önzáró differenciálmű helyett a kerekek fékezgetésével jut előre laza talajon a Cullinan, ha pedig ez sem segít, akkor az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítók egy sűrített levegős mechanizmussal
képesek a talajhoz nyomi a felemelkedett kerekeket,
hogy azok visszanyerjék a tapadásukat. Ilyet más terepjáró nem tud.
Felező nincs, de kétlem, hogy bárki hiányolná, ugyanis
a selymesen járó, szinte hang nélküli V12-es már 1600-as fordulatnál leadja a 850 Nm-es maximális nyomatékát.
Törvényi előírások miatt már jó ideje nem titkolhatja a gyár a lóerők számát, a Cullinan motorja például 571-gyel rendelkezik, ami bőven kimeríti a régen gyakran hangoztatott „elegendő” fogalmát.
A 2,7 tonnás luxusterepjáró 5,2 másodperc alatt gyorsul fel százra, és a végsebességét elektronika korlátozza 250 km/órára, pedig a légellenállása egy katedráliséval vetekszik. Fordulatszámmérő helyett erőtartalék-mérő van a digitális műszerfalon: normál haladásnál alig moccan el a pixelmutató a 100 százalékról, mert a 6,75 literesre felfúrt biturbó motornak meg sem kottyan a nagy test mozgatása. Persze ehhez benzint kell elégetni, mégpedig jó sokat. A gyári WLTP adat szerint
16,6 liter a vegyes átlagfogyasztás, én városban 27-et mértem,
igaz, a motor erejét többször kiélveztem, mert a gyorsulás még a nagy tömeg ellenére is letaglózó élmény.
Azonban a fizika korlátait még a Cullinan sem képes áthágni: a hirtelen irányváltásokat, fékezéseket nem szereti, a magas és súlyos felépítmény kanyarban dől, lassításkor előre, gyorsításkor hátrabillen.
Nagyjából úgy viselkedik az aszfalton, mint egy luxusjacht a vízen.
Szerencsére a futása is hasonlóan finom, valószínűleg a Phantomon kívül nem létezik olyan autó a világon, amiben kevésbé érezné az ember az úthibákat, a varázsszőnyeges gyári hasonlít abszolút helytálló. Zaj sem nagyon szűrődik be, mivel több mint 100 kilónyi hangszigetelést építettek be, és ugye ott van a hátsó üvegfal is.
A Cullinan méreteit az első pár kilométeren szoknom kellett (alig mertem kiállni a szálloda parkolójából), de szerencsére megkönnyítette a manőverezést remek kamerarendszer és a négykerék-kormányzás, amely kis tempónál az elsőkével ellentétes, nagynál párhuzamos irányba fordítja el a hátsó kerekeket. Így magához képest kis helyen meg tudott fordulni a kocsi, de
egy normál parkolóhelyre így is kínszenvedés volt beállni.
Bármilyen fura, még egy több mint 100 milliós luxusautó sem tökéletes. A két hátsó ülés közötti kihúzható pohártartó például zörgött csukott állapotában az úthibákon, bár ez lehet, hogy a tesztautó nemrég teljesített kijevi és bakui túráinak az eredménye, és nem gyártási hiba. Néhány helyen érezni lehetett a belső térben, hogy
az anyagminőséget néhány árnyalattal a Phantomé alatt tartották,
és a digitális műszerfal végtelenül egyszerű grafikája is kisebb csalódást okozott.
Viszont az nem a Cullinan hibája, hogy rossz érzés volt a fővárosi csúcsforgalomban közlekedni vele. Bár az angol rendszámos tesztautót mindenhol megbámulták, irigységből szinte sehol sem voltak előzékenyek vele. Ha mások jóindulatán múlt, hogy beengednek-e egy sávba, akkor a szokásos idő többszörösét kellett várnom, a cipzárelv gyakran nem érvényesült.
Röviden? Egy vagyonba. Adók nélkül körülbelül 300 000 euró (96 millió forint) az alapár, de Frank szerint
nemigen akad olyan vevő, aki alapfelszereltséggel vesz Rolls-Royce-t,
hiszen a Bespoke program lehetőséget ad rá, hogy bármilyen színű fényezést és kárpitot és sokféle kiegészítőt válasszanak a kocsihoz.
A legközelebbi RR szalonért országokat kell utazni tőlünk, a vevők jó része azonban egyenesen az angliai Goodwoodig megy, hogy gyári szakértőkkel konfigurálja össze megának az autóját. A képeken látható, alaposan felextrázott tesztautó ára Magyarországon a 150 millió forintot is meghaladná, ami nagyjából a duplája annak, amit egy Bentley Bentaygáért kell fizetni.